előző nap
következő nap

"Így szólt az Úr igéje" Jer 35

1 Így szólt az Úr igéje Jeremiáshoz, Jójákímnak, Jósiás fiának, Júda királyának az idejében: 2 Menj el a rékábiak háza népéhez, és beszélj velük; vidd be őket az Úr házának egyik kamrájába, és adj nekik bort inni! 3 Magam mellé vettem tehát Jaazanját, aki Jirmejá fia, Habaccinjá unokája volt, továbbá a testvéreit és valamennyi fiát: a rékábiak egész háza népét. 4 Bevittem őket az Úr házába, Hánán fiainak a kamrájába, aki Jigdaljának, az Isten emberének volt a fia. Ez a kamra a vezetők kamrája mellett volt, Maaszéjának, Sallúm fiának a kamrája fölött, aki ajtóőr volt. 5 Itt a rékábiak háza népének a fiai elé borral telt kelyheket és poharakat tettem, és ezt mondtam nekik: Igyatok bort! 6 De ők így feleltek: Nem iszunk bort, mert a mi ősünk, Jónádáb, Rékáb fia ezt parancsolta nekünk: Ne igyatok bort soha, se ti, se a fiaitok! 7 Házat se építsetek, gabonát se vessetek, szőlőt se ültessetek, birtokotok se legyen, hanem sátorban lakjatok egész életetekben, hogy sokáig éljetek azon a földön, ahol jövevények vagytok! 8 És mi hallgattunk ősünknek, Jónádábnak, Rékáb fiának a szavára, mindarra, amit parancsolt nekünk, hogy ne igyunk egész életünkben bort, se mi, se feleségünk, se fiaink, se leányaink; 9 és házakat se építsünk, hogy azokban lakjunk; ne legyen szőlőnk, szántóföldünk és vetésünk sem, 10 hanem sátrakban lakjunk. Engedelmeskedtünk tehát, és mindent úgy tettünk, ahogyan ősünk, Jónádáb parancsolta. 11 Csak amikor fölvonult Nebukadneccar, Babilónia királya az ország ellen, akkor mondtuk: Gyertek, menjünk Jeruzsálembe a káldeusok és az arámok hadserege elől! Ezért lakunk Jeruzsálemben. 12 Ekkor így szólt Jeremiáshoz az Úr igéje: 13 Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Menj, és mondd meg Júda férfiainak és Jeruzsálem lakóinak: Miért nem fogadjátok meg az intést, és miért nem hallgattok a szavamra? – így szól az Úr. 14 Jónádábnak, Rékáb fiának betartották az utasításait. Ő azt parancsolta fiainak, hogy ne igyanak bort; nem is ittak a mai napig sem, hanem engedelmeskedtek ősük parancsának. Én is szóltam hozzátok, idejében szóltam, de ti nem hallgattatok rám. 15 Elküldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat, idejében küldtem, és ezt mondtam: Térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról! Jobbítsátok meg tetteiteket, ne kövessetek más isteneket, és ne tiszteljétek őket! Akkor azon a földön lakhattok, amelyet nektek és őseiteknek adtam. De ti nem figyeltetek és nem hallgattatok rám. 16 Jónádábnak, Rékáb fiának az utódai megtartották ősük parancsát, amelyet az megparancsolt, de ez a nép nem hallgatott rám. 17 Azért ezt mondja az Úr, a Seregek Istene, Izráel Istene: Elhozom Júdára és Jeruzsálem minden lakójára mindazt a veszedelmet, amelyet meghirdettem ellenük. Mert beszéltem hozzájuk, de nem hallgattak rám, hívtam őket, de nem válaszoltak. 18 A rékábiak háza népének pedig ezt mondta Jeremiás: Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Mivel ti hallgattatok ősötöknek, Jónádábnak a parancsára, megtartottátok minden parancsát, és mindent úgy tettetek, ahogyan ő parancsolta nektek, 19 azért így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Nem halnak ki Jónádábnak, Rékáb fiának az utódai, színem előtt maradnak mindenkor!

Egy másik nép, egy másik csoport másik ősi szokásokat követ? Ez mind lehet nagyon szép, tiszteletre méltó. De ez jelenti a lényeget? Abban, hogy te a gyülekezethez, az egyházhoz tartozol, mi a meghatározó „elem"? Az ősöktől örökölt szép hagyományok csupán? Vagy az a közvetlen istenkapcsolat, amelyben, mint ebben a mai igeszakaszban is, olyan egészen nyilvánvalóvá, érthetővé és világossá válik az Úr kijelentése. Mert a „lényeg" ebben van: az élő igében, amely minden „külsődleges" életkérdésben is rendet teremt.

RÉ 100, MRÉ 100

„Vigyázzatok magatokra!” (Lukács 17,1-10) Lukács 17,1-10

(3) „Vigyázzatok magatokra!” (Lukács 17,1-10)* Jézus Krisztus úgy tanít a megbocsátásról, hogy azzal minket véd: „Vigyázzatok magatokra” (3). Valóban, a bennünk feszülő sérelem, indulat minket torzít, betegít, tesz tönkre; nem azt, aki megsértett bennünket. A megbocsátás, akár újból és újból (4), a mi érdekünket szolgálja. Hangsúlyozom, mivel a történések bonyolultak, ez a folyamat mindig kölcsönös: egymást figyelmeztetjük, az egymás ellen elkövetett vétkeket felismerjük, megbánjuk, és letesszük. Vigyázzunk magunkra, bocsássunk meg a fentiek szerint. Mindenek előtte pedig vigyázzunk a másikra, ne bántsuk meg, és főként ne tegyünk a másik ellen olyat, bosszúból, indulatból sem, amely a másikat, akár egy életre tönkre teheti: ne rágalmazzunk meg senkit, nincs ennél aljasabb emberi magatartás. Erre tényleg csak a megbocsátás kényszerével lehet válaszolni, mivel a másik út járhatatlan, Isten Igéje és a hatodik parancsolat szerint. Bármit követett el ellened atyádfia, először csendesedj el, ülj le, imádkozz, gondold végig Isten Igéjét, konkrét helyzetedben.

 

* Jézus Krisztus úgy tanít a megbocsátásról, hogy azzal minket véd: „Vigyázzatok magatokra” (3). Valóban, a bennünk feszülő sérelem, indulat minket torzít, betegít, tesz tönkre; nem azt, aki megsértett bennünket. A megbocsátás, akár újból és újból (4), a mi érdekünket szolgálja. A megbocsátásnak adottak azok a lépései, amelyeket a mi Urunk előírt, ezekre jó, ha figyelünk.

- Nem arról van szó a megbocsátásban, hogy a homokba dugjuk a fejünket, mintha mi sem történt volna, hanem igenis figyelmeztetjük (3), négyszemközt a felebarátunkat (Máté 18,15), hogy ezt és ezt tette velünk. A problémát nevén kell nevezni, még akkor is, ha a dolgok, történések, soha nem egyértelműek, és mindnyájan részrehajlóan látjuk azokat; mégis el kell mondani, mit okozott bennem, körülöttem a másik. Ezt a figyelmeztető bátorságot akkor is vállalni kell, ha a felebarátom ezen még jobban megsértődhet, és megbocsátás helyett igazán az ellenségemmé lett. Ez a figyelmeztetés az igazi ajtónyitás egy sértett helyzetben, a felebarátom felé. Ez az ajtónyitás olyan beszélgetéshez vezethet, amelyben én is figyelmeztetéseket kaphatok tőle, erre is figyelnem kell, mert a megbocsátás folyamata kölcsönösen hat, az Isten színe előtt.

- A megbocsátás másik fontos lépése, a „megbánás”, azaz csak úgy csírázhat ki a megbocsátás, ha az elkövetett bűnök mögött ott van annak felismerése és megbánása. A megbánás megalázkodás az Isten és a másik ember előtt, belátva konkrét vétkeimet, amelyet ellenük elkövettem. Ez a megbánás azonban nemcsak felismeri, hanem egyben le is teszi a bűnt, Jézus Krisztus keresztjéhez. Ettől kezdve, ha nem bocsátottam meg, és nem emeltem fel a bocsánatkérőt, akkor annak letett vétke már rám nehezedik. Ez nem jelenti azt, hogy mindent egy csapásra elfelejtettem, de azt igenis jelenti, hogy az indulat többé nem feszít, azaz én is megszabadultam, nemcsak a bocsánatkérő.

- Hangsúlyozom, mivel a történések bonyolultak, ez a folyamat mindig kölcsönös: egymást figyelmeztetjük, az egymás ellen elkövetett vétkeket felismerjük, megbánjuk, és letesszük. Vigyázzunk magunkra, bocsássunk meg a fentiek szerint. Mindenek előtte pedig vigyázzunk a másikra, ne bántsuk meg, és főként ne tegyünk a másik ellen olyat, bosszúból, indulatból sem, amely a másikat akár egy életre tönkre teheti: ne rágalmazzunk meg senkit, nincs ennél aljasabb emberi magatartás. Erre tényleg csak a megbocsátás kényszerével lehet válaszolni, mivel a másik út járhatatlan, Isten Igéje és a hatodik parancsolat szerint.

- Bármit követett el ellened atyádfia, először csendesedj el, ülj le, imádkozz, gondold végig Isten Igéjét, konkrét helyzetedben.