előző nap
következő nap

"Menj, és rejtőzz el" Jer 36,1–19

1 Jójákímnak, Jósiás fiának, Júda királyának a negyedik esztendejében így szólt az Úr igéje Jeremiáshoz: 2 Fogj egy irattekercset, és írd rá mindazokat az igéket, amelyeket kijelentettem neked Izráelről, Júdáról és a többi népről, attól fogva, hogy beszélni kezdtem hozzád: Jósiás idejétől kezdve egészen mindmáig. 3 Talán meghallja Júda háza, hogy mennyi veszedelmet készülök rájuk zúdítani, és megtér mindenki a maga gonosz útjáról. Akkor én is megbocsátom bűnüket és vétküket. 4 Ekkor Jeremiás hívta Bárúkot, Nérijjá fiát, Bárúk pedig leírta Jeremiás diktálása után az irattekercsre az Úrnak mindazokat az igéit, amelyeket kijelentett neki. 5 Majd ezt parancsolta Jeremiás Bárúknak: Én akadályoztatva vagyok, nem mehetek az Úr házába, 6 azért menj el te, és az Úr házában a böjt napján olvasd fel a nép előtt a tekercset, amelyre diktálásom után leírtad az Úr igéjét. Olvasd fel azok előtt a júdaiak előtt is, akik a városaikból érkeztek! 7 Talán az Úr elé jut könyörgésük, és megtér mindenki a maga gonosz útjáról. Mert nagy és lángoló haraggal beszélt az Úr ez ellen a nép ellen. 8 Bárúk, Nérijjá fia mindenben úgy járt el, ahogyan Jeremiás próféta parancsolta, és felolvasta az iratból az Úr igéjét az Úr házában. 9 Jójákímnak, Jósiás fiának, Júda királyának ötödik esztendejében, a kilencedik hónapban ugyanis kihirdették Jeruzsálem egész népének és a Júda városaiból Jeruzsálembe érkezett egész népnek, hogy tartsanak böjtöt az Úr előtt. 10 Ekkor olvasta fel Bárúk az iratból Jeremiás szavait az Úr házában, Gemarjának, Sáfán kancellár fiának a kamrájában, a felső udvarban, az Úr háza új kapujának a bejáratánál az egész nép füle hallatára. 11 Amikor meghallgatta Míkájehú, Gemarjá fia, Sáfán unokája ebből az iratból az Úr minden igéjét, 12 lement a királyi palotába a kancellár szobájába, ahol éppen együtt volt valamennyi vezető ember: Elísámá kancellár, Delájá, Semajának a fia, Elnátán, Akbórnak a fia, Gemarjá, Sáfánnak a fia, Cidkijjá, Hananjának a fia és a többi vezető ember. 13 Míkájehú jelentette nekik mindazt, amit hallott, amikor Bárúk felolvasta az iratot a nép előtt. 14 Ekkor elküldték a vezető emberek Bárúkhoz Jehúdít, Netanjá fiát, Selemjá unokáját, Kúsí dédunokáját ezzel az üzenettel: Vedd magadhoz a tekercset, amelyet felolvastál a nép előtt, és gyere ide! Bárúk, Nérijjá fia magához vette a tekercset, és elment hozzájuk. 15 Ők ezt mondták neki: Ülj le, és olvasd fel előttünk! És Bárúk felolvasta előttük. 16 Amikor az egészet végighallgatták, megrettenve néztek egymásra, és ezt mondták Bárúknak: Nekünk jelentenünk kell mindezt a királynak. 17 Majd ezt kérdezték Bárúktól: Mondd el nekünk, hogyan írtad le mindezeket? Az ő diktálása után? 18 Bárúk így felelt nekik: Ő mondta nekem tollba mindezeket az igéket, én pedig leírtam a tekercsre tintával. 19 A vezetők ezt mondták Bárúknak: Menj, és rejtőzz el te is meg Jeremiás is; ne tudja senki, hogy hol vagytok!

Istent választani, üzenetét felvállalni nem a könnyebb utat jelenti. Te így is vállalod? Vállalod azt, amit rád bíz az Úr, vagy amiről az Úr vezetése alatt magad is meggyőződtél, amit rád bízott az a közösség, gyülekezet, egyház, amelyhez tartozol? Olyan félrevezető, sőt végzetes tévedés, hogy Isten üzenetével meg lehet bújni valahol a szürke ismeretlenségben! Akit elhív az Úr, és aki felvállalja az Urat, olyan küldetést kap, amely meg kell hogy mutatkozzon az életén. 

RÉ 123, MRÉ 123

„…hangosan dicsőítette az Istent.” (Lukács 17,11-19) Lukács 17,11-19

(15) „…hangosan dicsőítette az Istent.” (Lukács 17,11-19) Az élő hit mindenben Istent dicsőíti (Kálvin). Az élő hit „lepránk” felismerése (11-12), majd kiáltás az Úrhoz (12-13), és visszabeszélés nélküli, Igére hagyatkozó engedelmesség (14). Az élő hit azonban ennél is több (15-19); ugyanis az igaz hit elsősorban nem azért hisz, mert annak „hozadékait” akarja látni az életében, hanem azért, mert a hívő ember, egész életével Isten dicsőségét akarja szolgálni. Isten neve dicsőítessék mindenben . Mind a tíz leprás meggyógyult, de csak egy volt közülük az, aki nemcsak kérni és kapni akart valamit az Úrtól, a hitéért, hanem leprásan és tisztán is dicsőítette az Urat (15). Leprásan sebeit látó könyörgésében és ráhagyatkozásában; tisztán pedig hálaadásában dicsőítette az Urat, mégpedig hangosan, hogy mindenki hallja. Őneki nemcsak az ajándékok kellettek, hanem még inkább az Ajándékozó. Ez az egy pedig nem zsidó volt, hanem „idegen”, samáriai (18). Isten kegyelme felfoghatatlan: az idegenek is részesülnek irgalmából, ezért a „hivatalos hívők” soha nem lehetnek elbizakodottak. Ebben a történetben ezt a samáriait tartotta meg valójában az Isten (19).