"Istenük, az Úr üzent nekik" Jer 43
1 Amikor Jeremiás elmondta az egész népnek Istenüknek, az Úrnak minden igéjét, amelyet Istenük, az Úr üzent nekik, mindezeket a szavakat, 2 így szólt Azarjá, Hósajá fia meg Jóhánán, Káréah fia és valamennyi kevély ember Jeremiáshoz: Hazugságot beszélsz! Nem üzente veled Istenünk, az Úr, hogy ne menjünk Egyiptomba, hogy ott lakjunk mint jövevények. 3 Bárúk, Nérijjá fia izgat téged ellenünk, hogy a káldeusok kezébe juttasson bennünket, és halálunkat okozza, vagy pedig fogságba vitessen Babilóniába. 4 Nem is hallgatott Jóhánán, Káréah fia, sem a csapatparancsnokok, sem az egész nép az Úr szavára, hogy maradjanak Júda földjén. 5 És magával vitte Jóhánán, Káréah fia és a csapatparancsnokok Júda egész maradékát, akik visszatértek Júdába azok közül a népek közül, amelyek közé szétszóródtak mint jövevények: 6 a férfiakat, a nőket és a gyermekeket meg a király leányait és mindenkit, akit Nebuzaradán testőrparancsnok otthagyott Gedaljánál, Ahíkám fiánál, Sáfán unokájánál, végül Jeremiás prófétát és Bárúkot, Nérijjá fiát is. 7 Elmentek tehát Egyiptomba, mert nem hallgattak az Úr szavára, és eljutottak Tahpanhészig. 8 Tahpanhészban így szólt az Úr igéje Jeremiáshoz: 9 Végy magadhoz néhány nagy követ, és ásd el a júdai férfiak szeme láttára a fáraó tahpanhészi palotájánál a bejárat előtti téren, a kövezet alá! 10 Azután ezt mondd nekik: Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Elküldök szolgámért, Nebukadneccar babilóniai királyért, idehozom, és trónját e kövek fölé helyezem, amelyeket elástam; ezek fölött feszíti ki sátrát. 11 El fog jönni, és megveri Egyiptomot: aki halált érdemel, meghal, aki fogságot, az fogságba megy, aki pedig fegyvert, azt a fegyver öli meg. 12 Felgyújtja az egyiptomi istenek templomait, fölperzseli azokat, isteneiket pedig fogságba viszi. Átkutatja Egyiptomot, ahogyan a pásztor kitetvezi a ruháját, és háborítatlanul vonul el onnan. 13 Összetöri az egyiptomi Bét-Semes oszlopait, az egyiptomi istenek templomait pedig fölperzseli.
Hiába kéri és kapja meg valaki „az Úrnak minden igéjét" (1), ha utána kénye-kedve szerint értelmezi (2–3) azt, és nem hallgat rá (4). Csodálatos, hogy Isten még ebben a helyzetben is kész szolgája, igéje, jelei (8–9) és fegyelmező eszköze révén (10) közeledni népéhez. Jézusban kegyelmesen közeledett hozzánk Isten. Kérjük imádságban, hogy észrevegyük ennek jeleit saját életünkben!
RÉ 145, MRÉ 145
„…milyen hatalommal cselekszed ezeket?” (Lukács 20,1-8) Lukács 20,1-8
(2) „…milyen hatalommal cselekszed ezeket?” (Lukács 20,1-8) Aki rákérdez Jézus hatalmára, az elismeri ezt a hatalmat. A főpapok és az írástudók azt kérdezték Jézustól, hogy milyen hatalommal szól és cselekszik, vagyis ők is elismerték Jézus hatalmát. Itt azonban Jézus visszakérdez, feltételhez köti válaszát (3). Ez pedig azt jelenti, hogy Jézus Krisztus nem úgy volt alázatos és irgalmas, hogy mindig mindent szó nélkül hagyott, mert voltak olyan pillanatok, amikor határozottan bejelentette uralmi igényét, kinyilvánította teljhatalmát. Ilyen jel volt az is, amikor megtisztította a templomot, vagy a mai Ige jelenete, amikor határozottan visszakérdezett, és mivel a főpapok nem adtak egyértelmű választ a feltett kérdésére, ezért nem válaszolt nekik; a legnagyobb jel pedig az volt, amikor feltámadásával visszabeszélt még a halálnak is. Jézus, amikor visszakérdezett, Keresztelő János keresztségével kapcsolatosan tett fel kérdést kora vallási vezetőinek (4), akik nem mertek egyértelmű választ adni, mert itt is, ott is tetszeni akartak embereknek, ez pedig a hamis prófétaság jellemzője (5-6). Aki Isten színe előtt a világos válasz elől kitér, annak Isten nem ad világos választ. Aki ködösít Isten előtt, azt az Isten elveti. Döbbenetes a jelenet vége, amikor Jézus Krisztus válasz nélkül otthagyja a főpapokat (8).