előző nap
következő nap

„De megváltójuk erős, ... győzelemre viszi ügyüket, nyugalmat hoz a földre..." Jer 50,29–46

26 Törjetek rá mindenfelől, nyissátok ki raktárait, hányjátok halomra, ahogy a gabonát, és semmisítsétek meg, ne maradjon belőle semmi! 27 Vágjátok le minden bikáját, menjenek a vágóhídra! Jaj nekik, mert eljött a napjuk, büntetésük ideje! 28 Hallatszik már a menekültek hangja, akik futva jönnek Babilóniából, úgy hozzák a hírt Sionnak: Bosszút állt Istenünk, az Úr, bosszút állt templomáért! 29 Hívjátok össze Babilon ellen a lövészeket, minden íjászt! Verjetek tábort körülötte, ne menekülhessen el senki! Fizessetek meg neki tettei szerint, bánjatok el vele egészen úgy, ahogyan ő bánt el másokkal! Mert kevélyen viselkedett az Úrral, Izráel Szentjével szemben. 30 Ezért elesnek ifjai a tereken, és harcosai mind elvesznek azon a napon – így szól az Úr. 31 Rád támadok, te kevély – így szól az Úr, a Seregek Ura –, mert eljött a napod, büntetésed ideje! 32 Elbukik a kevély, elesik, nincs, aki talpra állítsa. Tüzet gyújtok városaiban, megemészti egész környékét. 33 Ezt mondja a Seregek Ura: Sanyargatták Izráel fiait Júda fiaival együtt. Akik fogságba hurcolták, ott tartják őket, nem akarják elbocsátani. 34 De megváltójuk erős, Seregek Ura a neve. Győzelemre viszi ügyüket, nyugalmat hoz a földre, Babilon lakóira azonban rettegést. 35 Fegyvert küldök a káldeusok ellen – így szól az Úr –, Babilónia lakói ellen, vezetői és bölcsei ellen, 36 fegyvert a hazugok ellen, derüljön ki, hogy bolondok! Fegyvert vitézei ellen: hadd rettegjenek! 37 Fegyvert lovaikra és harci kocsijaikra, az ott lakó gyülevész népre: legyenek olyanok, mint az asszonyok! Fegyvert raktáraikra: fosszák ki mindet! 38 Fegyvert vizei ellen: száradjanak ki! Mert a bálványszobrok országa ez, és szörnyalakokkal dicsekszenek. 39 Azért vadmacskák meg hiénák laknak ott, és struccmadarak laknak majd benne. Nem lakják soha többé, lakatlan lesz nemzedékről nemzedékre. 40 Ahogyan elpusztította Isten Sodomát és Gomorát meg a szomszédságát – így szól az Úr –, úgy itt sem lakik többé senki, és nem él benne senki emberfia. 41 Íme, egy nép jön északról, nagy nemzet és sok király indul el a föld széleiről. 42 Íjat és kopját ragadnak, kegyetlenek, nem irgalmaznak. Hangjuk zúg, mint a tenger, lovakon nyargalnak; egy emberként sorakoznak ellened, Babilon leánya! 43 Ha meghallja hírüket Babilónia királya, kezei elernyednek, szorongás vesz erőt rajta, úgy vonaglik majd, mint aki vajúdik. 44 Mint egy oroszlán, amely a Jordán bozótjából feljön az üde legelőre, úgy űzöm el őket egy pillanat alatt, és választottamat helyezem föléje. Hiszen ki fogható hozzám, ki vonhat engem felelősségre, és melyik pásztor szállhat szembe velem? 45 Halljátok hát az Úr tervét, amelyet Babilónia ellen készített, és elhatározását, amelyre a káldeusok országával kapcsolatban jutott: Még a báránykákat is el fogják hurcolni, a legelőt is pusztává teszik. 46 Babilon elfoglalásának zajától megrendül a föld, jajgatása hangzik a népek között.

„De megváltójuk erős, Seregek Ura a neve. Győzelemre viszi ügyüket, nyugalmat hoz a földre..." (34). A száműzöttek várva várják, hogy rabságuk véget érjen. A próféta közli velük: az élő Isten közbeavatkozik népéért. Kegyelmesen hozzájuk tér. Bár rabtartóik nem akarják szabadon bocsátani őket, megváltójuk, a Seregek Ura győzelemre viszi ügyüket. Bűnünkből való szabadítónk, Jézus Krisztus életáldozatával váltott meg, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

RÉ 316, MRÉ 191

„…keservesen sírt…” (Lukács 22,54-70) Lukács 22,54-70

(62) „…keservesen sírt…” (Lukács 22,54-70)* Péter verte a mellét, hogy bármit képes megtenni Jézusért (33), de amikor a saját irháját kellett menteni, akkor semmi sem számított, és szemrebbenés nélkül megtagadta az Urát (56-60).** - De Péter az Úr gyermeke volt, ezért az Úr nem engedte őt elveszni. Keserves zokogása jelzi ezt, és egyben elindítja őt az örök élet útján (62). Ehhez a zokogáshoz „ki kell vonulni”, ez senki másra nem tartozik. - Az egyik vasútállomás kietlen szélén, kigazosodott vakvágányon áll magányosan egy tehervagon, tengelye is megroppant már. Esélye sincs, hogy újra elinduljon: ahhoz mozdony kell, a fővonalig vezető vágány kell, ép tengely kell. Ilyen az ember élete Isten nélkül. Péter sírása legalább már jelzi, Isten rádöbbentette őt erre az állapotára, és a másik oldalról, a kegyelem oldaláról már épül a sín, az örök élet „fővonalába”, ahonnan közeledik felé a holtpontról kivontató mozdony is.***

 

* Nyomorult, szánalmas lény az ember: elbizakodott, amikor jól megy neki, ám, ha bajba kerül, azonnal vált, érdekei szerint forgolódik, hazudik, megtagadja korábbi barátait, és valójában mindenre képes. Nagy kegyelem, ha valamikor eljön az a pillanat is, amikor az ember összeomlik saját kisiklott életén, halálos hibáin, önzésén, és tud sírni. Boldogok, akik sírnak, mert számukra még van remény (Máté 5,4).

** Pedig Péter még nem is a legmegátalkodottabb volt, mert a többiek előbb szétfutottak félelmükben, ő legalább követte még egy darabig az Urat, nem tudjuk mi okból, de tovább kitartott, mint a többi (54).

*** Ez a „mozdony" Jézus Krisztus. Ő jött, Lelke által, pünkösdkor Péterért.

Döntő kérdés, kinek tartjuk Őt. Erre kérdez rá a Nagytanács is, kicsoda Ő, Isten Fia? Mi kinek tartjuk Őt? Ha nem Ő az Isten Fia, akkor honnan jön számunkra a segítség, akkor még a bűnbánat sírása is hiábavaló, mert maradunk a holtpályán, és nincs, aki segítsen (66-71).

Fellobban majd az a „tűz”, amely úgy ránk világít, mint a főpap udvarán Péterre, és megmutatja, hogy kik is vagyunk mi valójában, amelyből egyszer sok minden kiderül, de ennél a tűznél egyértelművé lesz, és csak az Úr kegyelme, a keresztség vize olthatja el ezt a tüzet (56).

De Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó. Még kigúnyolva sem a saját fájdalmával foglalkozik (63-65), hanem mentő tekintettel tart számon bennünket (61), és nemcsak gyarlóságaink feletti megszomorodásra, sírásra késztet (62), hanem értünk jön, megszabadít (Jelenések 22,20).