előző nap
következő nap

„...el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék..." Jn 6,1–15

1 Jézus ezután elment a Galileai-tengernek, Tibériás tavának túlsó partjára. 2 Nagy sokaság követte őt, mert látták, milyen jeleket vitt végbe a betegeken. 3 Jézus pedig felment a hegyre, és ott leült a tanítványaival együtt. 4 Közel volt a páska, a zsidók ünnepe. 5 Amikor Jézus észrevette, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek? 6 Ezt pedig azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni. 7 Fülöp így válaszolt neki: Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset. 8 Egyik tanítványa, András, Simon Péter testvére így szólt hozzá: 9 Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyi embernek? 10 Jézus ezt mondta: Ültessétek le az embereket! Füves terület volt az. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. 11 Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak. 12 Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba! 13 Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékával, amit meghagytak azok, akik ettek. 14 Miután látták az emberek, hogy milyen jelt tett, ezt mondták: Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba. 15 Amikor pedig Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, visszavonult ismét a hegyre egymagában.

1 Az ötezer jóllakott, maradékot is hagyott, teljes volt a megelégedettségük. Ezért „...érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék..." (15). Az ő királysága azonban soha nem lehet az emberi igyekezet eredménye! Az Atyától kapta azt. Előttünk már nyilvánvalóvá lett ez a nagy kegyelem: ő az „...uraknak Ura és királyoknak Királya..." (Jel 17,14).

RÉ 501, MRÉ 411

„A bolondság az esztelen ember öröme…” (Példabeszédek 15,20-33) Példabeszédek 15,20-33

(21) „A bolondság az esztelen ember öröme…” (Példabeszédek 15,20-33) Van olyan ember, akinek örömöt okoz a bolondság, nem a bolondozás, hanem a káosz. Az ilyen ember hasonló a rossz kölökhöz, aki élvezettel dobálja a köveket a tóba, hadd fodrozódjon a víz; a kerti tavacskák egyenesen megtelhetnek ezekkel a kövekkel; és még „a fenekükre sem szabad csapni ezeknek a rosszaságoknak”, hadd bonyolítsák az életet, hadd keserítsenek másokat. Ilyenkor szabad azért imádkozni, hogy: Uram, adj ezeknek az „ostobáknak” olyan terheket, amelyeknek hordozása leköti az energiájukat, így nincs idejük, „erejük” „köveket dobálgatni”, ezzel másokat „szórakoztatni és keseríteni”. Közben hátha az eszük is megjön, és a Te kegyelmedből ezek az ostobák értelmesekké lesznek, a Te gyermekeiddé, akik már nem élvezik a bajkeverést, sőt simítják a ráncokat, építenek, és nem rombolnak, a Te országod békességét munkálva.*

 

* Érdemes még elgondolkozni néhány igeversen, a mai szakaszból.

Meghiúsulnak a tervek, ha nincs tanácskozás (22), azaz egyeztetés nélkül minden robban, ugyanakkor nem mindegy, hogy kik az egyeztetést előkészítő tanácsadók, milyen szakmaisággal, mit képviselnek, mik a rejtett szándékaik, indítékaik.

Örül az ember, ha válaszolni tud, és milyen jó az idején mondott szó (23). Sok a kérdés, mindig kérdezzük egymást, de milyen lélekkel? Kegyelem, ha az ember alázattal, hittel, mindenben az Úr akaratát képviselve, ugyanakkor határozottan, szakmaisággal tud válaszolni, mert „képben” van. De aki tud válaszolni, akit nem tudtak a rosszindulatú kérdésekkel sem megfogni, akinek megadatott az a képesség, hogy kellőképpen, frissen képben legyen a rá bízott területen; az is szeretettel válaszoljon, mert az idejében mondott szó azt jelenti, hogy válaszom nemcsak engem igazol, erősít; hanem segít, könyörül a másikon.

Az értelmes ember életútja felfelé visz, kikerülve a holtak hazáját odalent (24), lám itt az Ige kimondja, hogy mit jelent „valóságosan fentre” jutni.