előző nap következő nap

"Más juhaim is vannak nekem..." Jn 10,16–21

16 Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók; azokat is vezetnem kell, és hallgatni fognak a hangomra, és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor. 17 Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy azután újra visszavegyem. 18 Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, és hatalmam van arra, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól. 19 Ismét meghasonlás támadt a zsidók között e beszédek miatt. 20 Sokan így szóltak közülük: Ördög van benne, és nincs eszénél: mit hallgattok rá? 21 Mások ezt mondták: Nem megszállott ember beszédei ezek. Vajon meg tudja-e nyitni az ördög a vakok szemét?

Jézus beszéde nem fér a zsidó dogmatikusok fejébe. De Jézust tettei igazolják. Feloldhatatlan ellentmondás ez nekik. Ma is nehezen érti meg Jézust az, aki a maga gondolati kereteibe akarja szorítani őt. Nehéz megérteni, hogyan lehet Jézus szeretett juhocskája az, aki annyira más, mint én. De Jézus kijelenti: vannak más juhaim is, és egy a nyáj, és egy a pásztor (16). De fogadd el, a pásztor nem te vagy. A pásztor Jézus. Ő döntheti el, ki tartozik a nyájhoz.

RÉ 392, MRÉ 421

„…borzadva néznek egymásra, és elsorvadnak bűnük miatt.” (Ezékiel 4) Ezékiel 4

(17) „…borzadva néznek egymásra, és elsorvadnak bűnük miatt.” (Ezékiel 4) Nehéz a ma emberének megmagyarázni, hogy mit ért a Biblia bűn alatt. Akkor értjük meg ennek a kifejezésnek igei, teológiai tartalmát, ha annak ma is tapasztalt következményeire tekintünk. A mai igeszakasz záró verse erre utal: „borzadva néznek egymásra, és elsorvadnak bűnük miatt” (17). Ezt éljük át ma is; minden korban másként, de mégis ugyanez a végeredmény: bizalmatlan félelemmel tekintünk egymásra, miközben életünk elsorvad, bele a halálba. Minden, ami ebben a fejezetben olvasható, és amit Ezékiel próféta, jelképes cselekedeteivel, Isten parancsára kiábrázol, az ember nyomorúságát szemlélteti. Ez a nyomorúság csak súlyosabb, ha Isten népeként akarunk Isten nélkül élni. Jeruzsálem ostromának kiábrázolása, a téglába vésett várostérképpel, és a köréje helyezett vas sütőlappal, azt hirdeti, hogy amilyen kemény, rideg, durva sebeket ejtő egy vaslemez, olyan az ember, Isten népének embere is, Isten áldó jelenléte nélkül (1-3).*



* Már ez a puszta tény Isten jogos haragja rajtunk, pedig Ő népe számára nem haragot, hanem szeretetet akar adni. Ahogy Ezékiel bilincsek között fekszik, háromszázkilencven napig a bal oldalán, majd negyven napig a jobb oldalán[1], miközben a szükség miatt, mindenféle magokból összekapart kenyeret eszik, naponta huszonöt dekagrammot, és fél liter vizet iszik mindössze; ez a kép már önmagában borzasztó szemléltetése annak, ami Isten népére vár, Izraelre és Júdára egyaránt, megtérés nélkül, Isten áldó jelenléte nélkül (4-17). Mert Őnélküle gúzsba kötve, testben, lélekben, éhezve és szomjazva görnyedünk a világban, mindenféle tisztátalanságok között (12).[1] Ez nem túlzás, sőt finom leírása annak, amit ma is tapasztalunk. Isten népét megtérésre hívja az Úr, mert csak így lehet alkalmassá arra, hogy általa áldást nyerjen a föld minden nemzetsége (1Mózes 12,3).