előző nap
következő nap

"elébe ment" Jn 11,17–32

17 Amikor Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van. 18 Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez, 19 ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. 20 Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária azonban otthon maradt. 21 Márta így szólt Jézushoz: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. 22 De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten. 23 Jézus ezt mondta neki: Feltámad a testvéred! 24 Márta így válaszolt: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon. 25 Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; 26 és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt? 27 Márta így felelt: Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba. 28 Miután ezt mondta, elment, és titokban szólt a testvérének, Máriának: A Mester itt van, és hív téged. 29 Ő pedig, amint ezt meghallotta, gyorsan felkelt, és odament hozzá. 30 De Jézus még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen volt, ahol Márta találkozott vele. 31 A zsidók, akik Máriával voltak a házban, és vigasztalták, látták, hogy hirtelen feláll és kimegy. Utánamentek tehát, mert azt gondolták, a sírbolthoz megy, hogy ott sírjon. 32 Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta őt, leborult a lába elé, és így szólt hozzá: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.

Azt gondolják, hogy Mária a sírhoz megy bánatával. Voltaképpen logikus lenne. De ő Jézushoz megy, és így megnyílhat a történetben egy új távlat, egy új dimenzió, melyben boldog tapasztalattá lesz a Jézus mennyei hatalmába vetett hit. Mária ebben az új dimenzióban megláthatta, hogy csakugyan Jézus a feltámadás és az élet. Te hová, kihez mégy bánatoddal?

RÉ 406, MRÉ 318

„…utálatosság…” (Ezékiel 8) Ezékiel 8

(17) „…utálatosság…” (Ezékiel 8) Mennyi utálatosságot művel az ember, amellyel elhomályosítja Isten dicsőségét, és mérhetetlen szenvedést okoz mindenütt. - Az első bűn (1-6): bálvány a templomban.* Ott, a templom területén kívül állt a szerelem istennőjének szobra, amelyet még Manassé király állíttatott fel (2Királyok 21,7). Jósiás reformja során összetörték ugyan az ilyen bálványszobrokat (2Királyok 23,6); de a reform nem lett tartós. - A második bűn (7-13), a titkos kultusz.** A falra vésett „csúszómászók” egyiptomi isteneket ábrázoltak, akik ilyen egyiptomi isteneket tiszteltek, azok titokban Egyiptom segítségében reménykedtek, mint itt a hetven vén. Mindez azt jelentette, hogy az Úr hatalmával nem számoltak többé. - A harmadik bűn (14-15), Tammúz siratása, aki természeti istenség volt, pedig csak az Úr az Isten.*** - A negyedik bűn (16), a napimádat. Ebben a látomásban a templom belső udvarába viszi a Lélek a prófétát. Itt „mintegy huszonöt” férfit pillant meg, akik „Kelet felé leborulva imádták a Napot”, közben azonban hátat fordítottak az Úr templomának.****


* A dátum Jójákin király fogságba vitelétől értendő. A 6. év 6. hónapjának 5. napja Kr. e. 592 december havában volt.  A prófétát házában látogatják meg a vének, hogy kedvező kijelentést kérjenek tőle (14,1; 20,1). A vének jelenlétében „esett rá az Úr keze” a prófétára. A próféta a látomás során úgy érezte, hogy hajfürtjeinél fogva megragadja őt egy kéz, és a Lélek a jeruzsálemi templom belső kapujához viszi.

** Ezékielnek jelképes cselekedetéhez hozzátartozott a fal áttörése, amely itt nem szó szerinti értelemben veendő. 

*** A tenyészet-enyészet isteneinek imádata nagy visszaesést jelent, hiszen Illés és Hóseás harca után tudnia kellett volna Izráelnek, hogy az Úr a természetnek is Ura. A növényzet elhalásakor leszállt az alvilágba, és ilyenkor volt a nagy Tammúz-siratás, melyet asszonyok végeztek. Tammúz megmentésére a húga és egyben felesége, Istár száll alá az alvilágba, aki feltámasztja, kiszabadítja, és ezzel kezdődik a természet tavaszi megújulása.

**** Ezeket a bálványimádásokat utálatosságnak nevezi a 17. vers, és ehhez járulnak még a súlyos szociális bűnök, a gyengék és szegények elnyomása, az „erőszak”. Isten haragja nemcsak szemmel láthatóan, történelmi csapások formájában nyilvánul meg, hanem abban is, hogy megszakad kapcsolata népével: most már nem hallgatja meg az imádságot. Megrendítő üzenet ez annak a népnek, amely úgy ismerte meg az Urat, mint imádságot meghallgató, kegyelmes Istent (Zsoltárok 4,4).

Jeremiás még lelki értelemben szólt arról, hogy a nép a hátát fordítja az Úr felé, nem az arcát (Jeremiás 2,27), itt azonban mindez már testet öltött valóság.