(14) „…nem könyörülök! Aszerint ítéllek el, ahogyan éltél…” (Ezékiel 24,1-14) Az első fogságra vitel után (Kr. e. 597) kilenc évvel és tíz hónappal (Kr. e. 589) Babilónia királya teljes támadást indított Jeruzsálem ellen. A még otthon maradottak magukat különbnek tartották azoknál, akiket már majd tíz éve fogságba hurcoltak, mint ahogy a fazékba is a hús javát teszik. Ezért mondták, hogy fazék ez a város, és mi vagyunk benne a hús (11,3-12). A próféta dala, gúnyosan erre az önhittségre utal (3-5), de kimondja, hogy az önhittségből sírás lesz, mert rozsdás a fazék (6), véres a hús, ehetetlen lesz az étel (6-7). Isten nagy tüzet rak, máglyát, de már nem azért, hogy megtisztítsa, hanem hogy megégesse, megbüntesse őket, vagyis Isten már nem kímél senkit az önhitt városban (9-14). Isten már nem könyörül népén, nem szánakozik, hanem úgy ítéli őket, ahogyan éltek (14). „Jaj” nekünk, ha úgy ítél az Isten, ahogyan éltünk, de könyörülete formálja az életünket. Jó tudni, hogy Jézus Krisztus által még mindig irgalma alatt élünk, így életünkben is megújulhatunk. Minden önhittségünk kimúlik ebben a határtalan könyörületben. Nemzeti ünnepünkön is fontos üzenet ez.