előző nap
következő nap

„Abbá, Atyám!" Gal 4,1–11

1 Azt mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek, 2 hanem gyámok és gondozók felügyelete alatt áll az apa által megszabott ideig. 3 Így mi is, amikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve szolgaságra. 4 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, 5 hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk. 6 Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abbá, Atyám!" 7 Úgyhogy már nem vagy szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is. 8 Amikor pedig még nem ismertétek Istent, olyan isteneknek szolgáltatok, amelyek valójában nem azok. 9 Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan lehetséges az, hogy ismét visszatértek az erőtlen és szegény elemekhez, akiknek ismét szolgálni akartok? 10 Aggódva figyeltek a napokra, a hónapokra, az évszakokra és az esztendőkre. 11 Attól félek, hogy talán hiába fáradoztam értetek.

A világ elemei: a természeti törvények és a hamis istenek. Ezeknek csak addig volt rajtunk hatalma, amíg Jézus meg nem váltott. Azóta csak Istentől függünk, akit szerethetünk, aki iránt bizalommal vagyunk. Abbá: az apa bensőséges, családon belüli megszólítása. A kiskorú még a büntetéstől félve engedelmeskedik, az örökségét átvevő felnőtt fiú viszont már a saját érdekében felelősségteljesen viselkedik. Ezért kell vigyáznunk, hogy vissza ne essünk a megtérésünk előtti állapotba.

RÉ 483, MRÉ 337

„…megdermedt a szívünk…” (Józsué 2) Józsué 2

(11) „…megdermedt a szívünk…” (Józsué 2)* Isten népétől sokan rettegnek, szívük megdermed, mert láthatóan velük van az Isten (11). Jézus Krisztus eljövetelével többet tudunk; Őbenne megfordulnak a nézőpontjaink. Nagy baj, ha Isten népe közelében megdermed az emberek szíve. Pedig ez ma is gyakran előfordul. Valaki azt írta nekem, hogy sok „hívő” testvére között megdermed a szíve. Tanúja voltam, hogy sokgyermekes hívők a gyermektelen asszonytestvért szent határozottsággal vigasztalták, hogy ez Isten akarata, nyugodjon bele, hogy nincs gyermeke. Másik példa: komoly testvéreink vigasztalnak mostani banki károsultakat, hogy az Úr adta, most elvette; valakinek még a szülők életének munkáját is, hiszen az örökségük is bent ragadt. Persze teológiailag igazuk lehet, mégis, ebbe a „lelkületbe” tényleg beleremeg a szív. Ez a kegyetlen, embertelen kegyesség. A krisztusi ember nem ilyen. Lehet, hogy sok komoly hívő szolgál közöttünk, de kevés a krisztusi ember.**

 

* Ráháb, egy parázna asszony többet tudott Isten üdvözítő döntéseiről, mint sok „makulátlan”, ezért elrejtette az izráeli kémeket, mert látta, hogy Isten nekik adja ezt a földet (1-8). Isten nem a világ kivételezetteit választotta ki magának, és nemcsak elkülönített népének tagjaiból választott ki magának.

** – A másik üzenet ebben az Igében, hogy sok itt a feltétel: ha segítesz rajtunk, mondják Ráhábnak, megkímélünk (14), amikor a többieket kiirtjuk; de ha elárulsz, téged is kiirtunk (20). Ráháb segített a kémeken (Isten népe is kémkedik), ezért Ráháb házán a piros szalag az életet jelentette, mint nekünk Krisztus vére a megváltást jelenti. Számunkra azonban nincs „ha”; mert Ő előbb döntött felőlünk; ezért mindenünk ennek a kegyelemnek a következménye, akárcsak Ráháb életében.