előző nap
következő nap

„Szüntelen hálával tartozunk Istennek..." 2Thessz 1

1 Pál, Szilvánusz és Timóteus a thesszalonikaiak gyülekezetének Istenben, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban: 2 kegyelem nektek és békesség az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól. 3 Szüntelen hálával tartozunk Istennek értetek, testvéreim, amint ez méltó is, hiszen hitetek nőttön-nő, és az egymás iránti szeretet gazdagodik mindnyájatokban, 4 úgyhogy mi magunk dicsekszünk Isten gyülekezeteiben veletek, állhatatosságotokkal és hitetekkel, amellyel minden üldöztetést és nyomorúságot elviseltek. 5 Ez annak a jele, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor titeket méltónak nyilvánít az ő országára, amelyért szenvedtek is. 6 Mert úgy igazságos Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen, 7 nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon mivelünk együtt. Mert amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival, 8 tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának. 9 Ezek majd örök pusztulással bűnhődnek az Úrtól és az ő dicső hatalmától, 10 amikor eljön azon a napon, hogy megdicsőüljön szentjei között, és csodálják mindazok, akik benne hittek, aminthogy ti is hittel fogadtátok bizonyságtételünket. 11 Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit cselekedeteivel hatalmasan, 12 hogy megdicsőüljön a mi Urunk Jézus Krisztus neve bennetek, és ti is őbenne a mi Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből.

„Szüntelen hálával tartozunk Istennek..." (3). Hálát adunk akkor, amikor jó dolgok történnek velünk, amikor sikereink, örömeink vannak, amikor egészségesek vagyunk, amikor „fut a szekér". De vajon tudunk-e hálát adni az elkerülhetetlenül, már-már menetrendszerűen érkező „keserű poharakért" is? Tudunk-e mindent Isten kezéből fogadni, szüntelen hálaadással? Mert ezzel tartozunk Istennek!

RÉ 364, MRÉ 321

„Most már nyugalmat adott nekik, Istenetek, az Úr…” (Józsué 22,1-8) Józsué 22,1-8

(4) „Most már nyugalmat adott nekik, Istenetek, az Úr…” (Józsué 22,1-8) Ez a világ csak baj halma, itt soha nincs nyugalom (454. dicséret). A „nyugalom” ugyanis unalmas; - ha nincs külső ellenség, akkor egymásnak esünk. Itteni világunk olyan, mint az étel, amit beköpött a légy, és az elkezd erjedni (Prédikátor 10,1), amíg az egész ehetetlenné válik, még mosléknak sem alkalmas egy idő után, mert rothad. Mahler V. szimfóniájának második tétele ilyen, a zenetudósok szerint, ahol ez a lassú, egyébként „gyönyörű” zene szándékosan egyre vontatottabb, megszűnik a ritmusa, eltűnik a dallama, míg végül úgy fejeződik be, hogy „szétesik” az egész. Én teológusként azt mondanám, hogy a bűntől, a mindenkinél nagyobb „ellenségtől” megrontott világ halálos szétesettségét halljuk itt, a zene nyelvén kifejezve, amely elsőre még „gyönyörűségesnek” is tűnhet. Éppen ez a legnagyobb csapdája ennek az állapotnak. Isten népe megérkezett, a Jordánon túli törzsek is visszatértek területükre (1-8), és a folyón inneni és túli törzsek máris félreértették egymást, összevesztek egymással, és majdnem egymásnak estek; - mert egyik „csapat” a másikat hitetlen bálványimádónak nevezte.*

 

* Hányféle ellentét keserít bennünket, kifelé, befelé. Olyanok vagyunk, mint az összegubancolódott spulni, esély sincs kibogozni, szétvagdalni értelmetlen, mert használhatatlanná lesz az egész, tehát ki vele! Isten kegyelme, hogy mégsem dob ki minket, nem vagdal szét, hanem türelemmel kibogoz a használható, áldott nyugalomra; a másik példával élve, nem enged végleg „szétesni”, minden ritmus és dallam nélkül, sőt, adja Jézus Krisztusban azt a gyönyörűséget, ami nem életveszélyes, hanem életes.