(14) "...egyetlen szó sem veszett el azokból az ígéretekből..." (Józsué 23) Józsué hűséggel elvégezte mindazt, amit az Isten rábízott. Most, amikor Mózes utóda elbúcsúzik, csak annyit mond, hogy valójában Isten cselekedett, ő pedig hűséggel követte az Úr parancsait. Ez a legtöbb, amit egy hívő ember, küldetése végén elmondhat: végig figyeltem az Úrra, hallottam az Úr szavát, nem értettem félre azt, és életem végéig hűséggel Őt követve, engedtem, hogy Isten cselekedjen bennem és általam. Józsué feladata nehéz feladat volt, kegyetlenül nehéz; egyedül az menti fel őt, hogy az adott kor viszonyai között, Isten szavát pontosan megértve, Isten hűséges eszköze volt. Józsué hangsúlyozza, hogy Isten beteljesítette népének adott ígéretét, valójában az Úr harcolt népéért (3). Isten hűségéből kegyelmi ajándékként következik a nép hűsége, aki továbbra is figyel, hallja, helyesen meghallja, és nem félrehallja az Isten szavát, így engedelmesen az Úr útján marad. Ennek az engedelmességnek mindenkor feltétele, hogy Isten népe egységes legyen, együtt szeressék az Urat és egymást. Minden áldás forrása ez (15-16).*

* Ne keveredjetek másokkal (7), hangzik az intés. Ma ezt a figyelmeztetést félreértjük, pedig ma is fontos, Jézus Krisztust követve is életfontosságú ez a tanács. Isten népe nyitott, de nem keveredik azok közé, akik életükkel és szavaikkal káromolják az Urat; nem keveredik bele ki tudja milyen kétes ügyleteikbe. Jézus Krisztus közösséget vállalt a bűnösökkel, a paráznákkal, a vámszedőkkel, de nem keveredett közéjük, nem vett részt abban, amit ezek műveltek. Pontosan fogalmazok, hogy értsük, Jézus Krisztus leült a „vámszedőkkel" egy asztalhoz, de nem nyitott velük közös éttermet. Ebben ma sincsenek kompromisszumok.