előző nap
következő nap

„Így ez az ember egyre jobban gyarapodott...” 1Móz 30,25–43

25 Történt, hogy miután Ráhel megszülte Józsefet, Jákób azt mondta Lábánnak: Bocsáss el engem, hadd menjek haza a szülőföldemre! 26 Add ki a feleségeimet és gyermekeimet, akikért szolgáltam neked! Hadd menjek el, hiszen te tudod, hogy mennyit dolgoztam nálad! 27 Lábán azt felelte neki: Bárcsak elnyerném jóindulatodat! Megtudtam a jelekből, hogy teérted áldott meg engem az Úr. 28 És hozzátette: Szabd meg a béredet, amit szeretnél tőlem, és én megadom neked! 29 Jákób azt felelte neki: Te tudod, hogyan szolgáltalak, és mivé lett nálam a jószágod. 30 Az a kevés, amid érkezésem előtt volt, sokra szaporodott, mert megáldott téged az Úr a lábam nyomán. De mikor tehetek már valamit a magam családjáért is? 31 Ekkor Lábán azt kérdezte: Mit adjak hát neked? Jákób így felelt: Nem kell adnod nekem semmit, ha megteszed ezt az egyet: Tovább legeltetem és őrzöm a nyájadat. 32 De ma végigjárom egész nyájadat. Különíts el abból minden pettyest és tarkát, meg minden feketét a juhok közül, és a kecskék közül is a tarkát és a pettyest: ez legyen a bérem. 33 Az mutatja meg, hogy igaz ember vagyok-e, hogy majd amikor eljössz megnézni a béremet, lopott jószág lesz nálam mindaz, ami nem pettyes vagy tarka a kecskék között, és nem fekete a juhok között. 34 Lábán ezt mondta: Jó, legyen úgy, ahogy mondod! 35 És elkülönítette még azon a napon a csíkos lábú és tarka bakokat, minden pettyes és tarka kecskét, mindazt, amelyiken valami fehérség volt, és minden feketét a juhok közül, és a fiaira bízta. 36 Majd háromnapi járóföldet hagyott maga és Jákób között. Jákób pedig tovább legeltette Lábán többi juhait. 37 Jákób ekkor gyenge nyárfa-, mandulafa- és platánfavesszőket vágott, majd fehér csíkokat faragott beléjük úgy, hogy lecsupaszította a vesszőket a fehér részig, 38 és odarakta a kecskenyáj elé a csíkos vesszőket a vályúkba és itatókba, ahová inni járt a nyáj. Mert akkor szoktak párzani, amikor inni jártak. 39 Ott párzott a nyáj a vesszők előtt, és ezért csíkos lábúakat, pettyeseket és tarkákat ellett a nyáj. 40 Azután különválasztotta Jákób a juhokat, és szembefordította a nyájat Lábán csíkos lábú és fekete nyájával. Így szerzett magának külön nyájakat, amelyeket nem eresztett Lábán juhai közé. 41 Valahányszor a nyáj fejlettebb állatai pároztak, odarakta Jákób a vesszőket a vályúkba a nyáj elé, hogy a vesszőket látva pározzanak. 42 De amikor satnya volt a nyáj, nem rakta oda, úgyhogy Lábánnak jutottak a satnyák, Jákóbnak pedig a fejlettebbek. 43 Így ez az ember egyre jobban gyarapodott: lett neki sok nyája, szolgálóleánya, szolgája, tevéje és szamara.
Hogyan fér meg egymás mellett az ember haszonleső okossága és Isten messzire tekintő bölcsessége? Jákób esetében látszólag egé- szen jól, hiszen Isten megáldja az ügyeskedő Jákób keze munkáját. Idegenkedéssel vegyes csodálattal mondhatjuk mi is: „Így ez az ember egyre jobban gyarapodott..." (43). Az okosság és a böl- csesség útja azonban rögtön megkülönböztethető, ha felteszem a kérdést: ismerem-e a megelégedést?
RÉ 269 MRÉ 398

„Az Úr Igéje pedig növekedett és terjedt.” (Apostolok cselekedetei 12,20-25) Apostolok cselekedetei 12,20-25

(24) „Az Úr Igéje pedig növekedett és terjedt.” (Apostolok cselekedetei 12,20-25)* Mindenkit fenyeget, hogy hatalmával visszaéljen, bármilyen „kicsi”, vagy „nagy” is ez a hatalom; észre sem vesszük, ha túllépjük a „hatáskörünket”. I. Heródes Agrippa király eleve ebben nőtt fel, ezért a kísértés számára fel sem tűnt (21). Heródes nem utasította vissza a nép hízelkedését, amellyel istenként tisztelték őt (22). Mindenesetre rettenetes, amikor valaki visszaél a hatalmával. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy Isten a világi hatalomra ruházta azt, hogy a bűn határtalan rombolását féken tartsa. A hatalom tehát nem önmagában rossz, vagyis azzal nemcsak visszaélni lehet, hanem Istennek kedves módon is lehet élni azzal. Isten lesújt arra, aki istent játszva, visszaél a hatalommal (23); de áldott az, aki jól él a ráruházott hatalommal, mert a rendet biztosítani kell; ezért a világi felsőbbséget tisztelni kell (Róma 13).  Megnyugtató az a tény, hogy az Úr Igéje növekedett, terjedt (24). Az egyetlen esélyünk, hogy Isten Igéje, az abban közölt kegyelme, áthatja ezt a világot, az éppen hatalmon lévőket ugyanúgy, mint az éppen „alárendelteket”, egyébként mindnyájan féregként pusztulunk el (23).

___

* Látlelet ez az emberről, az emberi társadalom működéséről, ugyanakkor a megoldásról.

– 1. Mindenkit fenyeget, hogy hatalmával visszaéljen, bármilyen „kicsi”, vagy „nagy” is ez a hatalom; észre sem vesszük, ha túllépjük a „hatáskörünket”. I. Heródes Agrippa király eleve ebben nőtt fel, ezért a kísértés számára fel sem tűnt (21). Heródes nem utasította vissza a nép hízelkedését, amellyel istenként tisztelték őt (22). Mindenesetre rettenetes, amikor valaki visszaél a hatalmával. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy Isten a világi hatalomra ruházta azt, hogy a bűn határtalan rombolását féken tartsa. A hatalom tehát nem önmagában rossz, vagyis azzal nemcsak visszaélni lehet, hanem Istennek kedves módon is lehet élni azzal. Isten lesújt arra, aki istent játszva, visszaél a hatalommal (23); de áldott az, aki jól él a ráruházott hatalommal, mert a rendet biztosítani kell; ezért a világi felsőbbséget tisztelni kell (Róma 13).

– 2. A másik oldalon azonban az is szánalmas, ahogy a „sokaság” ki van szolgáltatva a hatalomnak, hiszen enni kell, lenni kell, élni kell; vagyis a tírusziak és a szidóniak, akiket nem szeretett Heródes, kénytelenek a király kegyét keresni, hiszen őket Heródes gabonájából élelmezték (20). Ehhez belső embert kellett megnyerni nekik a királyi udvarból, lobbizniuk kellett. Meddig lehet elmenni a kompromisszumokban azért, hogy éljünk, megéljünk, jól éljünk, békében éljünk? Meddig kell megalázkodni? Más engedelmeskedni a hatalomnak, és más megalázkodni azért, hogy nekünk jusson, és több jusson.

– 3. Ami megnyugtató, bármelyik oldalról nézzük is a történetet, az a tény, hogy az Úr Igéje növekedett, terjedt (24). Az egyetlen esélyünk, hogy Isten Igéje, az abban közölt kegyelme, áthatja ezt a világot, az éppen hatalmon lévőket ugyanúgy, mint az éppen „alárendelteket”, egyébként mindnyájan féregként pusztulunk el (23).