előző nap
következő nap

„...amikor megláttam arcodat, mintha Isten arcát láttam volna...” 1Móz 33

1 Amikor Jákób föltekintett, látta, hogy már jön is Ézsau, és négyszáz férfi van vele. Ekkor szétosztotta a gyermekeket Lea, Ráhel és a két szolgálóleány mellé. 2 Előreállította a szolgálóleányokat és gyermekeiket, mögéjük Leát és gyermekeit, ezek mögé Ráhelt és Józsefet. 3 Ő maga előttük ment, és hétszer borult le a földre, amíg a bátyjához ért. 4 Ézsau eléje futott, megölelte, nyakába borult, megcsókolta, és sírtak. 5 Amikor Ézsau föltekintett, és meglátta az asszonyokat és gyermekeket, azt kérdezte: Kik ezek? Jákób így felelt: A gyermekek, akiket Isten adott kegyelméből a te szolgádnak. 6 Majd odaléptek a szolgálók gyermekeikkel együtt, és leborultak. 7 Odalépett Lea is gyermekeivel együtt, és leborultak. Végül odalépett József és Ráhel is, és ők is leborultak. 8 Akkor ezt mondta Ézsau: Mire való ez az egész tábor, amellyel találkoztam? Ő ezt felelte: Arra, hogy elnyerjem uram jóindulatát. 9 Ézsau ezt mondta: Van nekem bőven, öcsém, legyen a tied, ami a tied! 10 De Jákób ezt mondta: Ne úgy, hanem ha elnyertem jóindulatodat, fogadd el tőlem ezt az ajándékot! Mert amikor megláttam arcodat, mintha Isten arcát láttam volna, olyan kedvesen fogadtál. 11 Fogadd el ajándékomat, amelyet áldásommal vittek neked, hiszen Isten kegyelmes volt hozzám, és van mindenem. És addig unszolta őt, amíg el nem fogadta. 12 Akkor Ézsau ezt mondta: Induljunk el, menjünk, majd én előtted megyek! 13 De Jákób így felelt neki: Tudja az én uram, hogy a gyermekek gyengék, meg szoptatós juhok és tehenek vannak velem. Ha csak egy napig is hajszolják azokat, elhullik az egész nyáj. 14 Menjen csak az én uram a szolgája előtt, én majd ballagok lassan az előttem járó jószág és a gyermekek járása szerint, amíg eljutok az én uramhoz Széírbe. 15 Ézsau ezt mondta: Hadd hagyjak nálad néhányat a velem levő emberek közül. De ő azt felelte: Minek az, ha elnyertem uram jóindulatát? 16 Így kelt útra Ézsau még aznap Széír felé. 17 Jákób azonban Szukkót felé indult, és ott épített magának házat, jószágának pedig lombokból árnyékvetőt készített. Ezért hívják azt a helyet Szukkótnak. 18 Így jutott el Jákób, Paddan-Arámból elindulva, épségben Sikem városáig, amely Kánaán földjén van. Tábort ütött a várossal szemben, 19 és a mezőnek azt a részét, ahol sátrat vert, megvette Hamórnak, Sikem apjának a fiaitól száz keszíta ezüstért. 20 Majd felállított ott egy oltárt, és így nevezte el: Isten, Izráel Istene!

Jákób az Istennel történt megbékélés friss élményével várja, hogy találkozzon Ézsauval. Tisztában van vele, hogy a békekötéshez kevés az egyszerű kompromisszumkészség. Csak úgy lehetséges, ha valaki hagyja magát, ahogyan a kegyelmes Isten tette. Jákób nagy alázattal közelít testvéréhez, és Ézsau megbocsátásában Isten irgalmát látja tükröződni. „...amikor megláttam arcodat, mintha Isten arcát láttam volna...” (10). Isten kegyelmét értékeljük nagyra, amikor kibékélünk a testvérünkkel!

RÉ 487 MRÉ 278

„…látta, hogy van hite…” (Apostolok cselekedetei 14,8-18) Apostolok cselekedetei 14,8-18

(9) „…látta, hogy van hite…” (Apostolok cselekedetei 14,8-18) A sánta meggyógyulása nagy ajándék a születése óta beteg embernek (8). Ez a gyógyulás úgy kezdődött, hogy a sánta ember hallgatta az Igét, Pál igehirdetését, hitt a hallottaknak, és az apostol látta, hogy van hite (9). Igen, az igaz, tiszta, élő hit látszik az emberen; mint ahogy a hitetlenség is kiül az emberi életekre; de a hamis hit is; azonnal észrevehető ugyanis, ha a „hitünk” csupán szerep, „eszköz”; ilyenkor „kitapinthatóan” van benne valami erőltetett, hamis, önzően emberi. Mai igeszakaszunkban is láthatóvá, egyértelművé lesz, hogy a szereplők közül ki-ki milyen emberként, és milyen a hitében. A sánta gyógyulása csupán „ráadás”, jel, amellyel Isten igazolta az Ő szavának hatalmat (10). Erre a jelre itt különösen nagy szükség volt, hiszen a sokaság hamis, „hiábavaló” hiedelmei, a csoda láttán, azonnal felszínre törtek, és istenekként tisztelték Pált és Barnabást (11-13). Ekkor hangzott fel Isten szavának ma is érvényes üzenete, amelyet ott, akkor Pál tolmácsolt: ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez (15).*

___

* Ekkor hangzott fel Isten szavának ma is érvényes üzenete, amelyet ott, akkor Pál tolmácsolt: ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez (15). Mert az előző nemzedék során megengedte az Úr, hogy mindenki a maga útján járjon, „szellemiekben is”; és a sokféle hiábavalóság ellenére mégis gondoskodott róluk, hordozta őket; de Jézus Krisztus eljövetele vitathatatlan viszonyítási pont az istentiszteletben, amely megtérésre hív, az élő Istenhez (15-18). Ebben az igehirdetésben sok olyan üzenet szólal meg, ami a fő gondolat mellett is szíven üt: - Pál és Barnabás megszaggatják ruhájukat, fáj nekik mások szellemi, lelki, hitbeli bénasága; - ők nem engedik azt, hogy istenként tekintsenek rájuk; - mennyi hiábavalóság terhel bennünket, amelyekből meg kellene térnünk.