előző nap
következő nap

„Majd meglátod...” 2Móz 6,1–13

1 Akkor ezt mondta Mózesnek az Úr: Majd meglátod, mit teszek a fáraóval: erős kéz kényszeríti arra, hogy elbocsássa, erős kéz kényszeríti arra, hogy elűzze őket országából. 2 Azután beszélt Isten Mózessel, és azt mondta neki: Én vagyok az Úr! 3 Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg, mint „Mindenható Isten", de azt a nevemet, hogy „Úr", nem nyilatkoztattam ki nekik.Úr– figyelmeztetőül nagy betűkkel írva * 4 Szövetségre is léptem velük, hogy nekik adom Kánaán földjét, azt a földet, amelyen jövevények voltak. 5 Meghallottam Izráel fiainak jajkiáltását is amiatt, hogy az egyiptomiak rabszolgamunkára kényszerítik őket, és visszaemlékeztem szövetségemre. 6 Ezért mondd meg Izráel fiainak: Én vagyok az Úr, és megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától, és megmentelek benneteket a nekik végzett rabszolgamunkától; megváltalak benneteket kinyújtott karral és súlyos ítéletekkel. 7 Népemmé fogadlak titeket, én pedig Istenetek leszek, és megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek, aki megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától. 8 Azután beviszlek benneteket arra a földre, amelyről megesküdtem, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom, és nektek adom majd azt örökségül. Én vagyok az Úr! 9 Mózes pedig elbeszélte mindezt Izráel fiainak. De nem hallgattak Mózesre kishitűségük és a kemény munka miatt. 10 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 11 Menj be a fáraóhoz, Egyiptom királyához, és mondd meg neki, hogy bocsássa el országából Izráel fiait! 12 Mózes azonban így beszélt az Úr előtt: Hiszen Izráel fiai sem hallgattak rám! Hogyan hallgatna hát rám a fáraó, amikor még a beszédben is ügyetlen vagyok?! 13 De az Úr szólt Mózesnek és Áronnak, és odarendelte őket Izráel fiaihoz meg a fáraóhoz, Egyiptom királyához, hogy vezessék ki Izráel fiait Egyiptom országából.

„Majd  meglátod...” (1). Lám, van, amikor az Úr azonnal válaszol az őt kérdezőnek! Tudja, látja, hogy a nép halálosan kimerült, ezért Mózes által biztatja, és erősíti őket. Mózes nem volt ékesen szóló, az Úr ezt is tudta, ezért adta mellé Áront. Nekik tehát az a feladatuk, hogy beszéljenek a fáraóval, és a népnek hirdessék várható szabadulásukat.Minden bibliaolvasó hívő ember állandó feladata, hogy képviselje népét, biztassa a napi tennivalóiban állandóan megfáradó mindenkori „népet”. A többit „majd meglátod”...

RÉ 379 MRÉ 332

„…amíg meg nem öljük Pált.” (Apostolok cselekedetei 23,12-22) Apostolok cselekedetei 23,12-22

(14) „…amíg meg nem öljük Pált.” (Apostolok cselekedetei 23,12-22) ÖSSZEESKÜVÉS PÁL ELLEN. Pontosan értem, miről van itt szó. Negyven zsidó, böjttel, átokkal, cselszövéssel egybekötött fogadalmat tesz, hogy megölik Pált (12-14). Tapasztaltam már, hogy az „igaz hit”, adott esetben, „gyilkos indulattal kaszabolhat maga körül” mindent. Persze van igaz hit, de az csak szelíd határozottsággal képviselhető, ettől igaz hit. Ja, hogy mit jelent pontosan ez a szelíd határozottság? Hát azt, hogy ez a szelíd szeretet és határozottság vállalja még a keresztet is, ha kell; nem a Jézus Krisztus keresztjét, mert az egyetlen, hanem a megváltás evangéliumának „keresztjét”; amely vallja, hogy nincs olyan evilági igazság, eszme, amire hivatkozva bárki bárkit bánthatna. Még világosabban fogalmazva: mi hirdethetjük, élhetjük a Jézus Krisztus ügyét, szenvedhetünk is érte; de nem „gyötörhetünk” azzal senkit. Pontosan ezt jelenti a krisztusi szelíd szeretet és szelíd határozottság, az Úr követésében. Érdemes lenne a missziói parancsot is ennek szemléletében újragondolni (Máté 28,18-20).*

___

* Isten nem engedi el Pált, megőrzi választottját (9,15). Pál nőtestvérének fia meghallotta, hogy az apostol veszélyben van, és egy százados segítségével, egészen az ezredesig jut a hír (16-22). Istennek sok emberi eszköze van arra, hogy másokon segítsen; nemcsak azokon, akik az Ő ügyét képviselik, mert bizony nagy az Ő kegyelme. Vedd észre, hogy istentelenül élsz, és mégis megtart az Úr, micsoda kegyelem alatt vagy. Vedd észre azt is, ha hitedben téged használ eszközül az Úr, hogy másokat megmentsen. Az is kegyelmi állapot, ha ezekre már megnyílik a szemed; ezután már nem lehet többé az Úr nélkül élni.