„Rád másznak majd a békák, meg népedre és udvari embereidre” 2Móz 7,26–8,28
26 Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Menj be a fáraóhoz, és ezt mondd neki: Így szól az Úr: Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljon nekem! 27 Mert ha nem akarod elbocsátani, akkor én békákkal verem meg országod egész területét. 28 Békák hemzsegnek a Nílusban, majd kijönnek belőle, és bemennek a házadba, a hálószobádba, az ágyadba, udvari embereid házába, néped közé, a kemencékbe és a sütőteknőkbe. 29 Rád másznak majd a békák meg népedre és udvari embereidre.
8,1 Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak, hogy nyújtsa ki kezét botjával együtt a folyók, a csatornák és a tavak fölé, és hozza föl a békákat Egyiptom földjére! 2 Áron kinyújtotta kezét Egyiptom vizei fölé, mire feljöttek a békák, és ellepték Egyiptom földjét. 3 De a mágusok is így cselekedtek titkos mesterségükkel, és békákat hoztak föl Egyiptom földjére. 4 Ekkor hívatta a fáraó Mózest és Áront, és azt mondta: Könyörögjetek az Úrhoz, hogy távolítsa el a békákat rólam és népemről! Én pedig elbocsátom a népet, hogy áldozzon az Úrnak. 5 Mózes azt felelte a fáraónak: Tetszésedre bízom, hogy amikor könyörgök érted, udvari embereidért és népedért, mikorra kérjem, hogy nálad és a házaidban pusztuljanak ki a békák, és csak a Nílusban maradjanak meg. 6 Holnapra – felelte a fáraó. Mózes ezt mondta: Úgy lesz, ahogyan mondod, hogy megtudd: nincs hasonló a mi Istenünkhöz, az Úrhoz. 7 Eltávoznak a békák tőled, házaidból, udvari embereidtől és népedtől, és csak a Nílusban maradnak meg. 8 Mózes és Áron kijött a fáraótól. Mózes azután az Úrhoz kiáltott a békák miatt, amelyeket a fáraóra küldött. 9 Az Úr pedig Mózes szava szerint cselekedett: kipusztultak a békák a házakból, az udvarokból és a mezőkről. 10 Akkor halomba hányták őket: egyik rakás a másikat érte, és bűzlött az egész ország. 11 Amikor a fáraó látta, hogy enyhült a baj, konok maradt a szíve, és nem hallgatott rájuk, ahogyan megmondta az Úr. 12 Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd meg Áronnak: Nyújtsd ki a botodat, és üss rá a föld porára, hogy az szúnyoggá váljék Egyiptom egész földjén! 13 Így is cselekedtek. Áron kinyújtotta a kezét botjával együtt, és ráütött a föld porára. Ekkor szúnyog lepett el embert és állatot. A föld összes pora szúnyoggá változott egész Egyiptomban. 14 A mágusok is meg akarták tenni titkos mesterségükkel, hogy szúnyogokat hozzanak elő, de nem tudták. Szúnyog lepett el tehát embert és állatot. 15 Ekkor azt mondták a mágusok a fáraónak: Isten ujja ez! A fáraó szíve azonban kemény maradt, és nem hallgatott rájuk, ahogyan megmondta az Úr. 16 Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Állj oda korán reggel a fáraó elé, amikor kimegy a vízhez, és mondd ezt neki: Így szól az Úr: Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljon nekem! 17 Mert ha nem bocsátod el népemet, akkor én bögölyöket bocsátok rád, udvari embereidre, népedre és házaidra. Bögölyökkel telnek meg az egyiptomiak házai, sőt az a föld is, amelyen ők laknak. 18 De kivételt teszek azon a napon Gósen földjével, ahol az én népem tartózkodik, és ott nem lesznek bögölyök, hogy megtudd: Én, az Úr, itt vagyok az országban. 19 Így teszek különbséget az én népem és a te néped között. Holnap történik meg ez a jel. 20 Az Úr így is cselekedett: Tömegestül jöttek a bögölyök a fáraónak és udvari embereinek házaiba, úgyhogy egész Egyiptomban szenvedett a föld a bögölyök miatt. 21 Ekkor hívatta a fáraó Mózest és Áront, és ezt mondta: Menjetek, áldozzatok Isteneteknek itt az országban! 22 De Mózes azt felelte: Nem volna helyes így cselekednünk, mert utálatos az egyiptomiaknak az, amit mi Istenünknek, az Úrnak áldozunk. Hiszen ha olyasmit áldozunk, ami az egyiptomiak szerint utálatos, megköveznek bennünket. 23 Kimegyünk háromnapi járóföldre a pusztába, hogy ott áldozzunk Istenünknek, az Úrnak, ahogyan megparancsolta nekünk. 24 Akkor ezt mondta a fáraó: Én elbocsátalak benneteket, hogy a pusztában áldozzatok Isteneteknek, az Úrnak. Csak nagyon messze ne menjetek! Könyörögjetek értem! 25 Mózes így felelt: Én most kimegyek tőled, könyörgök az Úrhoz, és holnap eltávoznak a bögölyök a fáraóról, udvari embereiről és népéről. De ne csapjon be többé minket a fáraó azzal, hogy nem bocsátja el a népet áldozni az Úrnak! 26 Azután kiment Mózes a fáraótól, és könyörgött az Úrhoz. 27 Az Úr pedig Mózes szava szerint cselekedett: Eltávolította a bögölyöket a fáraóról, udvari embereiről és népéről, úgyhogy egy sem maradt. 28 De ezúttal is konok maradt a fáraó szíve, és nem bocsátotta el a népet.
„Rád másznak majd a békák, meg népedre és udvari embereidre” (29). „A békák okozta csapást az elbeszélő olyan részletesen írja le, hogy az már-már humoros vonásokat mutat. A leírás humorát akkor értjük meg igazán, ha az egyiptomiak vallásában a békák jelentőségére gondolunk. A béka a termékenység, tehát az isteni életerők hordozójának számított... S ezek a „szent” békák most Isten hatalmi szavára undort keltő csapásnak bizonyulnak” (Biblia magyarázó jegyzetekkel. Kálvin Kiadó. 1996. 89. o.). A bölcsnek ennyi elég!
RÉ 38 MRÉ 38
„…Félix elnapolta az ügyet…” (Apostolok cselekedetei 24,22-27) Apostolok cselekedetei 24,22-27
(22) „…Félix elnapolta az ügyet…” (Apostolok cselekedetei 24,22-27) FÉLIX ELNAPOLTA PÁL ÜGYÉT. – Mi volt az ügy elnapolásának fő oka? Hiszen Félix sokat tudott arról a tanításról (22), amit Pál képviselt, talán zsidó felesége, Druzilla révén. Beszédes a kifejezés, Félix számára Jézus Krisztus ügye egy tanítás volt, egy „ügy” volt a többi között, nem lett számára az egyetlenné, nem lett számára életté. - Az ügy elnapolásának gyakorlati,* politikai okai, és személyes érdekeken alapuló indítékai is voltak (24-27).** - Az ügy elnapolásának teológiai oka pedig az volt, hogy noha Félix meghallgatta Pált a Krisztus Jézusban való hitről, de annak csak a „szép” részét akarta befogadni; a hitből, vagy a hitetlenségből fakadó következményeket már nem szívlelte. Amikor Pál igazságról, önmegtartóztatásról és jövendő ítéletről kezdett el szólni, akkor Félix megijedt (24), és elküldte az apostolt. Nagy kérdés, hogy jól szólt-e Pál, kellő időben jött-e elő a „kemény eledellel”? Ám ez csak „módszertani kérdés”, mert Isten kegyelme, a mi „ügyeskedésünk” nélkül is megszólítja, akit akar; akkor, amikor Ő akarja.
___
* Ezért Félix el is napolta az ügyet, és elnapolni az ügyet majdnem azt jelenti, hogy nem dönteni. Itt is ez történt, hiszen Félix addig halogatta a döntést, míg Fesztusz lett az utóda (27), Pál pedig fogságban maradt. Elnapolni legfeljebb másnapig lehet döntéseket, de ez is csak gyakorlati értelemben, és nem hitbeli értelemben igaz; remélve, hogy holnapra higgadtabbak, bölcsebbek leszünk, miközben az Úr kegyelme utat mutat, „hogyan tovább”.
** Az ügy elnapolásának politikai okai, és személyes érdekeken alapuló indítékai is voltak (24-27), hiszen Félix a zsidók kedvében akart járni. Fontos, hogy egymás kedvében járjunk, kedvre derítsük egymást; de lényegi ügyekben soha nem dönthet ez a szempont; hanem csakis Isten dicsősége és a másik ember java. Itt azonban „mélyebbre” megy az Ige, hiszen világosan leírja Felix indítékait, miszerint azt várta, hogy pénzt kap Páltól. Ennél a jelenségnél nincs nehezebb kérdés szerte a világon. Hittel húzzuk meg azt a határt, aminél tovább nem megyünk, akkor sem, ha éhen halunk. Persze, még akkor is felmerül a kérdés, hogy ha „csak” rólunk lenne szó, de mi lesz a ránk bízottakkal. Egy határon túl rájuk hivatkozva sem mehetünk. Ezt jól jegyezzük meg: nem hivatkozhatunk arra, hogy értetek tettem, gyermekeim. Ez a lelkület felülírja Félix korábbi figyelmességét Pállal szemben, mert amikor enyhébb őrizetbe helyezte, az is csak érdekből történhetett (23).