előző nap következő nap

„...tovább zúgolódott ott a nép Mózes ellen...” 2Móz 17

1 Ezután útnak indult Izráel fiainak egész közössége a Szín-pusztából, és ment táborhelyről táborhelyre az Úr parancsa szerint. Tábort ütöttek Refídímben, de nem volt ivóvize a népnek. 2 A nép ismét perlekedni kezdett Mózessel, és azt mondta: Adj nekünk vizet, hogy ihassunk! Mózes pedig így felelt nekik: Miért perlekedtek velem? Miért kísértitek az Urat? 3 De a nép vízre szomjazott, ezért tovább zúgolódott ott a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Hát azért hoztál ki bennünket Egyiptomból, hogy szomjan pusztíts minket gyermekeinkkel és jószágainkkal együtt?! 4 Ekkor Mózes segítségért kiáltott az Úrhoz. Ezt mondta: Mit csináljak ezzel a néppel? Kis híja, hogy meg nem köveznek! 5 Az Úr pedig így szólt Mózeshez: Menj végig a nép előtt, és végy magadhoz néhányat Izráel vénei közül! Vedd kezedbe botodat, amellyel a Nílusra ütöttél, és menj! 6 Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép. Mózes így cselekedett Izráel vénei előtt. 7 Azután elnevezte azt a helyet Masszának és Meríbának, Izráel fiainak a perlekedése miatt, és mert így kísértették az Urat: Közöttünk van-e az Úr vagy sem? 8 Eljött Amálék, és megtámadta Izráelt Refídímben. 9 Akkor ezt mondta Mózes Józsuénak: Válassz ki férfiakat közülünk, vonulj ki, és ütközz meg Amálékkal! Én pedig odaállok holnap a halom tetejére, és Isten botja a kezemben lesz. 10 Józsué úgy cselekedett, ahogyan Mózes mondta neki, és megütközött Amálékkal. Mózes, Áron és Húr pedig fölment a halom tetejére. 11 És az történt, hogy valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt az erősebb, amikor pedig leeresztette a kezét, Amálék volt az erősebb. 12 De Mózes kezei elfáradtak. Ezért fogtak egy követ, alája tették, és ő ráült. Áron és Húr pedig tartotta a kezét, az egyik erről, a másik amarról, úgyhogy a két keze fölemelve maradt napnyugtáig. 13 Így győzte le Józsué fegyverrel Amálékot és annak hadinépét. 14 Akkor így szólt az Úr Mózeshez: Írd meg ezt a dolgot emlékeztetőül egy könyvben, és vésd jól Józsué emlékezetébe! Mert Amáléknak még az emlékét is eltörlöm majd az ég alól! 15 Mózes akkor oltárt épített, és így nevezte el: Az Úr az én hadijelvényem. 16 És így szólt: Mivel kezet emelt az Úr trónusára, harcolni fog Amálék ellen az Úr nemzedékről nemzedékre.

„...tovább zúgolódott ott a nép Mózes ellen..." (3). A hiány miatti félelmük nagyobb volt, mint a hitük. Ugye ismerős ez nekünk? Ezért emlékezzünk Isten gondoskodó szeretetére, adjunk hálát Jézus kereszthaláláért. Kérjük bizalmunk megerősítését attól, aki nemcsak vizet tud fakasztani a sziklából, hanem a mi kőszívünket is új szívre, Istenben bízó szívre tudja cserélni (Ez 36,26).

RÉ 95 MRÉ 95

„Sok, különféle betegségben sínylődőt meggyógyított…” (Márk 1,29-45) Márk 1,29-45

(34) „Sok, különféle betegségben sínylődőt meggyógyított…” (Márk 1,29-45) JÉZUS KRISZTUS GYÓGYÍTÓ ÚR. Sokféle betegséggel küzdünk, testi és lelki betegségekkel egyaránt. Az egészség nagy ajándék, de csak időleges, mert ez a világ elszakadt „Eredetétől”, az élő Istentől, a halál felé halad, ennek pedig látható jelei voltak és vannak: sokféle konfliktus mellett, a betegség és a halál. Jézus Krisztus az egyetlen, aki legyőzte a romboló sátáni erőket; azok betegséget, ellenségeskedést, halált támasztó hatalmát; és hidat épített az Isten és ember között tátongó szakadékra. Minden gyógyítás, amelyeket Jézus Krisztus itt cselekszik, nem öncélú csodák, hanem ennek a megváltó „hídépítésnek” jelei, bizonyítékai. Nagy szükségünk van Jézus Krisztus gyógyító hatalmára, hiszen tisztátalan és agresszív hatalmak (21-28), lázas látomások (29-31), és sokféle betegség teszi sínylődővé életünket (32-39), a testi és lelki „lepráról”, vagyis a gyógyíthatatlan, terjedő „fekélyekről” nem is beszélve (40-45). A betegség ugyanakkor nemcsak a bűn zsoldja (Róma 6,23), hanem kegyelmi állapot azokra nézve, akik nyomorult állapotukat belátják, az Úrhoz fordulnak, és bizonyosak abban, hogy az Úrtól rendel időben lesz megoldás; a gyógyulásig pedig lesz erejük reménységgel hordozni a terheket. /Jézus meggyógyítja a megszállottat, Péter anyósát, sok beteget gyógyít, meggyógyítja a leprást/