előző nap következő nap

„Mózes elbeszélte apósának mindazt, amit az Úr a fáraóval és Egyiptommal cselekedett Izráelért..." 2Móz 18

1 Jetró, Midján papja, Mózes apósa meghallotta mindazt, amit Isten tett Mózessel és népével, Izráellel: hogyan hozta ki az Úr Izráelt Egyiptomból. 2 Fogta tehát Jetró, Mózes apósa Cippórát, Mózes feleségét, akit az hazaküldött, 3 meg a két fiát. Egyiküket Gérsómnak hívták, mert ezt mondta Mózes: Jövevény voltam idegen földön. 4 A másikat Elíézernek nevezte el, mert ezt mondta: Atyám Istene segítségemre volt, és megmentett a fáraó fegyverétől. * 5 Elment tehát Jetró, Mózes apósa, annak fiaival és feleségével Mózeshez a pusztába, az Isten hegyéhez, ahol az táborozott. 6 Előre megüzente Mózesnek: Én, Jetró, az apósod érkezem hozzád a feleségeddel és a két fiával. 7 Ekkor Mózes kiment az apósa elé, leborult előtte, megcsókolta, és békességet kívánva egymásnak bementek a sátorba. 8 Mózes elbeszélte apósának mindazt, amit az Úr a fáraóval és Egyiptommal cselekedett Izráelért; mindazt a sok gyötrelmet is, ami útközben érte őket, de azt is, hogyan mentette meg őket az Úr. 9 És örült Jetró, hogy annyi jót cselekedett az Úr Izráellel, amikor megmentette őket az egyiptomiak kezéből. 10 Azután így szólt Jetró: Áldott az Úr, aki megmentett benneteket az egyiptomiak és a fáraó kezéből, aki megmentette a népet Egyiptom hatalmából! 11 Most már tudom, hogy nagyobb az Úr minden más istennél, és azért történt ez velük, mert kevélyek voltak. 12 Mózes apósa, Jetró azután égőáldozatot és véresáldozatot vitt Istennek. Áron és Izráel vénei pedig eljöttek, hogy együtt egyenek Mózes apósával Isten színe előtt. 13 Másnap Mózes leült, hogy bíráskodjék a nép között. Ott állt a nép Mózes előtt reggeltől estig. 14 Mózes apósa látta, hogy mi mindent végez a nép között, ezért azt mondta: Miért így végzed munkádat a nép között? Miért egyedül bíráskodsz, és miért kell az egész népnek reggeltől estig előtted állnia? 15 Mózes ezt felelte apósának: Mert hozzám jön a nép, hogy megkérdezze Istent. 16 Mert ha valamilyen peres ügyük támad, eljönnek hozzám, és én igazságot teszek köztük és felebarátjuk között, és tudtukra adom Isten rendelkezéseit és utasításait. 17 Apósa ekkor azt mondta Mózesnek: Nem jól csinálod a dolgot. 18 Teljesen kimerülsz te is, meg a nép is, amely veled van. Túlságosan nehéz neked a feladat, nem tudod egyedül elvégezni. 19 Most azért hallgass a szavamra; hadd adjak tanácsot neked, és Isten is veled lesz. Légy te a nép szószólója Istennél, és te vidd ügyeiket Isten elé! 20 Őket pedig figyelmeztesd a rendelkezésekre és utasításokra, és ismertesd meg velük az utat, amelyen járniuk kell, és azt, hogy mit kell cselekedniük. 21 De válassz ki a nép közül derék, istenfélő férfiakat, megbízható embereket, akik gyűlölik a haszonlesést, és tedd őket elöljárókká ezer, száz, ötven vagy tíz ember fölött. 22 Ők tegyenek majd igazságot a nép között minden időben: minden nagyobb ügyet vigyenek eléd, de minden kisebb ügyben tegyenek ők igazságot! Könnyíts a terheden, hadd hordozzák azt veled együtt! 23 Ha így cselekszel, és Isten is ezt parancsolja neked, akkor te is helyt tudsz állni, meg ez az egész nép is békességben mehet vissza a helyére. 24 Mózes hallgatott apósa szavára, és mindent úgy tett, ahogyan mondta neki. 25 Választott Mózes egész Izráelből derék férfiakat, és a nép főembereivé tette őket: elöljárókká ezer, száz, ötven vagy tíz ember fölött. 26 Mindig ők tettek igazságot a nép között: a nehezebb ügyeket Mózes elé vitték, de minden kisebb ügyben ők tettek igazságot. 27 Azután Mózes elbocsátotta apósát, az pedig elment a maga földjére.

„Mózes elbeszélte apósának mindazt, amit az Úr a fáraóval és Egyiptommal cselekedett Izráelért..." (8). Isten sok jót ad, de vannak gyötrelmes időszakok is az életben. A mennybe szóló belépő árát Jézus Krisztus fizette meg gyötrelmes életútjával. Értünk, helyettünk és miattunk halt meg a kereszten. Jetró válasza Mózes bizonyságtételére: „Most már tudom, hogy nagyobb az Úr minden más istennél..." (11). Mi tudjuk?

RÉ 502 MRÉ 486

„Fiam, megbocsáttattak bűneid.” (Márk 2,1-12) Márk 2,1-12

(5) „Fiam, megbocsáttattak bűneid.” (Márk 2,1-12) JÉZUS KRISZTUS ÚR A BŰN FELETT. * Mondok egy példát, és mindjárt érteni fogjuk: miről van szó az emberi bűn kapcsán, és hogy mennyire szükségünk van az újjászületésre; csak nehogy keserves leckék során át döbbentsen rá minket erre az Isten. Elég, ha annyit említek, tényszerű igazolásként az emberi bűnnel kapcsolatban, hogy a világ össztermelésének harminc százaléka elegendő lenne ahhoz, hogy a túlnépesedett, hétmilliárdos „világunk” lakosságának, mindenkit beleértve, emberhez méltó életszínvonalat biztosítsunk. Az a bűn, hogy ez nem így van; mi pedig „menekültügyről” „kényszerülünk” beszélni, hogy a felületi problémát kezeljük. Lenne megoldás, de ahhoz meg kellene térni, újjá kellene születni; azoknak is, akik segítenek, és azoknak is, akik segítségre szorulnak. Bontsuk tehát meg a tetőt, hogy Jézus Krisztus közelébe jussunk, mert nincs más megoldás (3). /Jézus meggyógyítja a bénát/

___

* Képtelen felfogni, megérteni a modern ember a keresztyén teológia lényegét, a Szentírás alapvető üzenetét az emberről, miszerint az ember „bűnös”. A bűn ténye az emberi élet alapdiagnózisa. Csak ha ezt belátjuk, Isten Lelke által, akkor „kezelhető” a probléma. Egyedül Isten lehet úrrá az ember bűnén, azzal, hogy örökkévaló szeretetével, Jézus Krisztusban megbocsátja a bűnt, és újjászüli az embert. Nincs más esélyünk. Jézus Krisztus ezért mondja a bénának, hogy megbocsáttattak bűnei, mert a világ minden problémája abból fakad, hogy az ember elszakadt Istentől, és velejéig gonosszá lett. Ezt a tényt nem lehet enyhíteni. Minden veszekedés, háború, önzés, betegség forrása ez. Először az alapvető bajt kell gyógyítani, hogy valóságos javulást tapasztaljunk meg. Semmit nem segített volna Jézus a bénán, ha csak meggyógyítja őt, ezzel ugyanis csak egy „komfortosabb” „bűnözést” tett volna lehetővé számára, de semmiképpen sem az új életet kapta volna ajándékba. A bűnök bocsánata, az Istennel való kapcsolat rendeződése azonban gyógyulást ajándékoz nekünk, mind testünkben, mind lelkünkben (Példabeszédek 3,8).