előző nap
következő nap

„Ne vonuljatok fel, és ne harcoljatok testvéreitekkel, Izráel fiaival! Térjen haza mindenki, mert én akartam ezt így!” 1Kir 12,20–33

20 Amikor meghallotta egész Izráel, hogy visszatért Jeroboám, érte küldtek, a közösség elé hívták, és egész Izráel királyává tették. Nem maradt Dávid háza mögött más, csak Júda törzse. 21 Miután Roboám visszaért Jeruzsálembe, összegyűjtötte Júda egész házát és Benjámin törzsét, száznyolcvanezer válogatott harcost, hogy megtámadják Izráel házát, és visszaszerezzék az országot Roboámnak, Salamon fiának. 22 De így szólt Isten igéje Semajához, az Isten emberéhez: 23 Mondd meg Roboámnak, Salamon fiának, Júda királyának és Júda meg Benjámin egész házának, a megmaradt népnek: 24 Így szól az Úr: Ne vonuljatok fel, és ne harcoljatok testvéreitekkel, Izráel fiaival! Térjen haza mindenki, mert én akartam ezt így! Ők hallgattak is az Úr szavára, és hazatértek az Úr szava szerint. 25 Jeroboám kiépítette az Efraim hegyvidékén levő Sikemet, és ott lakott. Majd elköltözött onnan, és kiépítette Penúélt. 26 Eközben Jeroboám így gondolkozott: Még mindig visszakerülhet Dávid házához a királyság! 27 Ha feljár ez a nép, hogy Jeruzsálemben, az Úr házában mutassa be áldozatait, akkor ennek a népnek a szíve urukhoz, Roboámhoz, Júda királyához hajlik, engem pedig megölnek, és visszatérnek Roboámhoz, Júda királyához. 28 Ezért elhatározta a király, hogy készíttet két aranyborjút. Majd ezt mondta: Eleget jártatok már Jeruzsálembe! Itt vannak isteneid, ó, Izráel, akik fölhoztak téged Egyiptomból! 29 Az egyiket Bételbe helyezte el, a másikat pedig Dánba vitette. 30 És vétekbe vitték ezek a népet, mivel ezekhez járt: Bételben az egyikhez, Dánban pedig a másikhoz. 31 Azután templomokat is készíttetett az áldozóhalmokon, és papokat rendelt a nép köréből, akik nem Lévi fiai közül valók voltak. 32 Elrendelt Jeroboám egy ünnepet is a nyolcadik hónap tizenötödik napján, a Júdában tartott ünnepnek megfelelően, és áldozott az oltáron. Ugyanígy járt el Bételben is; áldozatot mutatott be a borjúknak, amelyeket ő készíttetett. Bételben is papokat rendelt az áldozóhalmokra, amelyeket létesített. 33 A Bételben csináltatott oltáron is áldozott a nyolcadik hónap tizenötödik napján; abban a hónapban, amelyben önkényesen rendelt el egy ünnepet Izráel fiai számára. Áldozott az oltáron és tömjénezett.

Nem jó irányban mennek a dolgok. Isten népe szétszakad. Hamarosan elfordulnak a helyes istentisztelettől is. Elsőre azt várnánk, itt az ideje a beavatkozásnak. Isten azonban másként gondolja. „Ne vonuljatok fel, és ne harcoljatok testvéreitekkel, Izráel fiaival! Térjen haza mindenki, mert én akartam ezt így!" (24). Vannak olyan helyzetek, amikor már nem harcolni kell, hanem letenni a fegyvert. Adja Isten, hogy felismerjük, mikor kell cselekednünk, és mikor kell várnunk, és ráhagyatkoznunk az élő Istenre.

RÉ 143 MRÉ 143

„És amikor ettek…” (Márk 14,10-25) Márk 14,10-25

(22) „És amikor ettek…” (Márk 14,10-25)* JÉZUS KRISZTUS KÖZÖS REMÉNYSÉGET „NYÚJT” NEKÜNK. Az úrvacsora közösségi jellege döntő fontosságú, hiszen a közös étkezés után „vette” Jézus „kihangsúlyozottan” a kenyeret és a kelyhet, és „nyújtotta” tanítványainak (22-24). Nem a kenyér és a bor alakul át, hanem magában a kenyér és bor vételének eseményében éljük át a feltámadott Jézus Krisztussal és egymással való közösségünket. A kenyér kenyér marad, a bor pedig bor marad, de maga az esemény sokkal több puszta étkezésnél: emlékeztet és reménységben tart bennünket, hogy maradéktalanul kiteljesedik majd az Isten országa; hiszen a kenyeret és kelyhet nekünk nyújtó Úr maga ígérte ezt (25).** /Júdás elárulja Jézust – Az utolsó vacsora/

* Először ettek, majd az étkezés befejezéseként hangzottak el Jézus szavai a kenyérről és pohárról. Jézus vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, odaadta a tanítványoknak: „Vegyétek, ez az én testem” (22). A megtört kenyér szétosztása és elfogyasztása által egy közösséggé lesznek azok, akik „Jézus Krisztus asztalánál” ülnek, és az Ő áldásában részesülnek. Amikor Jézus a poharat is vette, ismét hálát adott, odaadta a tanítványoknak, akik mindnyájan ittak belőle. A pohárral kapcsolatosan mutat rá az egész esemény jelentésére, amikor azt mondja, hogy a pohárban lévő bor az Ő vére, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik (23-24). Itt a lényeg, Jézus Krisztus értünk meghal, bennünket kivált a szenvedésből és a halálból. Amilyen valóságos a kenyér és a bor, olyan valóságos az új szövetségben nekünk ajándékozott megváltás. Nem kell több kultuszi áldozat, másoktól se várjunk áldozatot, egyet tehetünk, önmagunkat odaadhatjuk Isten színe előtt, a másik embernek.

** Vegyük el a kenyeret és a bort, adjuk egymásnak, együk-igyuk, és az örök élet gazdagsága tölt el bennünket. Jézus Krisztus erre váltott meg bennünket, elvenni Őtőle, amit csak Ő adhat, megtörni, továbbadni, valóságosan élni vele.