„Hányszor eskesselek meg, hogy csak igazat mondj nekem az Úr nevében?!"
1Kir 22,1–28
1 Három esztendeig békében éltek: nem volt háború Arám és Izráel között. 2 A harmadik esztendőben azonban, amikor Jósáfát, Júda királya elment Izráel királyához, 3 Izráel királya így szólt udvari embereihez: Jól tudjátok, hogy Rámót-Gileád a mienk, és mi mégis tétlenkedünk, ahelyett hogy visszavennénk Arám királyától! 4 Jósáfáttól pedig ezt kérdezte: Eljössz-e velem harcolni Rámót-Gileádért? Jósáfát így felelt Izráel királyának: Elmegyek én éppúgy, mint te, az én népem éppúgy, mint a te néped, az én lovaim éppúgy, mint a te lovaid. 5 De Jósáfát ezt mondta Izráel királyának: Kérdezd meg előbb az Úr igéjét! 6 Izráel királya ezért összegyűjtötte a prófétákat, mintegy négyszáz embert, és megkérdezte tőlük: Elmenjek-e harcolni Rámót-Gileádért, vagy letegyek róla? Ők így feleltek: Vonulj föl, mert az Úr a király kezébe adja azt! 7 Jósáfát azonban ezt kérdezte: Nincs itt az Úrnak több prófétája, akit megkérdezhetnénk? 8 Izráel királya így felelt Jósáfátnak: Van még valaki, aki által megkérdezhetnénk az Urat, de én gyűlölöm őt, mert sohasem prófétál nekem jót, hanem csak rosszat. Míkájehú, Jimlá fia az. Jósáfát erre így szólt: Ne mondjon ilyet a király! 9 Ekkor Izráel királya odahívta az egyik udvarnokát, és ezt mondta: Siess Míkájehúért, Jimlá fiáért! 10 Izráel királya és Jósáfát, Júda királya ott ült díszruhába öltözve egy-egy trónon Samária kapujában, a bejárat előtti téren, a próféták pedig mind ott prófétáltak előttük. 11 Cidkijjá, Kenaaná fia vasszarvakat készített magának, és ezt mondta: Így szól az Úr: Ezekkel ökleled Arámot, míg csak el nem pusztítod. 12 A próféták mindnyájan így prófétáltak: Vonulj föl Rámót-Gileád ellen, és sikerrel jársz! Az Úr a király kezébe adja azt. 13 A követ pedig, aki elment, hogy elhívja Míkájehút, így szólt hozzá: Nézd, a próféták egyhangúlag jót ígérnek a királynak. Mondd azért te is ugyanazt, amit ők, és ígérj jót! 14 De Míkájehú így felelt: Az élő Úrra esküszöm, hogy csak azt fogom mondani, amit az Úr mond nekem. 15 Amikor odaért a királyhoz, a király megkérdezte tőle: Míkájehú! Elmenjünk-e harcolni Rámót-Gileádért, vagy letegyünk róla? Ő így felelt neki: Vonulj föl, és járj szerencsével! Az Úr a király kezébe adja azt. 16 A király azonban ezt mondta neki: Hányszor eskesselek meg, hogy csak igazat mondj nekem az Úr nevében?! 17 Erre az így felelt: Láttam egész Izráelt szétszóródva a hegyeken: mint a juhok, melyeknek nincsen pásztora. Az Úr pedig ezt mondta: Nincs ezeknek gazdájuk, térjen haza mindenki békével! 18 Ekkor Izráel királya így szólt Jósáfáthoz: Ugye megmondtam neked, hogy nem prófétál ez nekem jót, csak rosszat! 19 Míkájehú pedig ezt mondta: Halld meg az Úr igéjét! Láttam az Urat trónján ülve, és az egész mennyei sereg ott állt a jobbján és balján. 20 És ezt mondta az Úr: Ki fogja rászedni Ahábot, hogy felvonuljon és elessék Rámót-Gileádnál? Erre az egyik ezt mondta, a másik azt mondta. 21 De előlépett egy lélek, megállt az Úr előtt, és így szólt: Majd én rászedem őt! Az Úr ezt kérdezte tőle: Hogyan? 22 Az így felelt: Elmegyek és hazug lélek leszek minden prófétája szájában. Az Úr pedig így szólt: Így csakugyan rá tudod szedni. Menj és tégy így! 23 Íme, így adott az Úr hazug lelket valamennyi prófétád szájába. Az Úr kimondta vesztedet. 24 Ekkor odalépett Cidkijjá, Kenaaná fia, arcul ütötte Míkájehút, és ezt mondta: Talán eltávozott tőlem az Úr lelke, és csak veled beszél? 25 Míkájehú így felelt: Majd meglátod azon a napon, amikor rejtekhelyet keresve szobáról szobára mész. 26 Akkor ezt parancsolta Izráel királya: Fogd Míkájehút, vidd Ámón városparancsnokhoz és Jóáshoz, a király fiához, 27 és mondd: Ezt parancsolja a király: Vessétek börtönbe, és ételből meg italból csökkentett adagot adjatok neki, amíg vissza nem térek sértetlenül! 28 Míkájehú így szólt: Ha csakugyan visszatérsz sértetlenül, akkor nem az Úr beszélt általam! És hozzátette: Halljátok meg mind, ti népek!
(18) „…a keresztről szóló beszéd…” (1Korinthus 1,18-31) Korinthusban a problémák okait a következőkben fogalmazhatjuk meg. – 1. A keresztről szóló beszédet, az igehirdetést nem tartották elégségesnek a gyülekezet épülésére nézve (18-25), hanem a sokféle kultúra találkozásában megzavarodtak, és ezernyi „módszerrel” próbálkoztak kiszolgálni a sokféleséget, pedig a megváltás evangéliumáról szóló igehirdetés elég lenne. – 2. A gyülekezetben sokan helyezték saját magukat Jézus Krisztus fölé, hitüket, kegyelmi ajándékaikat, tehetségüket, erejüket, bölcsességüket, eredményeiket (26-31). – 3. Vagyis a fő probléma abból adódott Korinthusban, hogy az itteniek nem bíztak, csak az Úrban, és az Ő erejében (Efezus 6,10); abban az erőben, amit Ő megmutatott a kereszten (25). Pedig a kereszten Isten megmutatta erejét, mégpedig az „erőtlenségben”; jelezve, hogy nem az emberi „erő”, hanem csakis az élő Isten hatalma képes megoldást adni az ember valóságos problémájára.*
___
* - Ki merjük-e mondani, hogy mindez kultúrák feletti üzenet, miszerint rajtunk csak az Isten segíthet, aki alulmaradást és világosságot ajándékoz Övéinek, hogy aztán az Ő vezetését kérve tehessünk lépéseket egy neki tetsző kibontakozás felé, Isten országának építésében. Hiszen Isten a kibontakozás Istene, az üdvösség Istene, de ez ajándék és nem emberi produktum. Kár, hogy pont ezt, a lényeget nem értjük.
- Pál apostol egy merész kijelentést tesz ennek a levélnek a végén, miszerint átkozott az, aki nem szereti az Urat (16-22). Valóban átok alatt van minden próbálkozásunk, amíg Istenre nem hagyatkozunk, hogy Őtőle kérjük el a megoldást.