előző nap
következő nap

„...nem hagylak el! Így tehát együtt, ketten mentek tovább” 2Kir 2,1–18

1 Amikor az Úr Illést forgószélben az égbe akarta ragadni, Illés és Elizeus elment Gilgálból. 2 Illés ezt mondta Elizeusnak: Maradj itt, mert engem Bételbe küldött az Úr. De Elizeus így felelt: Az élő Úrra és az életemre mondom, hogy nem hagylak el! Elmentek tehát Bételbe. 3 A bételi prófétatanítványok odamentek Elizeushoz, és ezt mondták neki: Tudod-e, hogy az Úr ma elragadja mellőled uradat? Ő így felelt: Én is tudom, de hallgassatok! 4 Akkor ezt mondta neki Illés: Maradj itt, Elizeus, mert engem Jerikóba küldött az Úr. Ő azonban így felelt: Az élő Úrra és az életemre mondom, hogy nem hagylak el! Megérkeztek hát Jerikóba. 5 A jerikói prófétatanítványok odaléptek Elizeushoz, és ezt mondták neki: Tudod-e, hogy az Úr ma elragadja mellőled uradat? Ő így felelt: Én is tudom, de hallgassatok! 6 Azután ezt mondta neki Illés: Maradj itt, mert az Úr a Jordánhoz küldött engem. Ő így felelt: Az élő Úrra és az életemre mondom, hogy nem hagylak el! Így hát együtt, ketten mentek tovább. 7 Velük ment ötven prófétatanítvány is, és amikor ők ketten megálltak a Jordánnál, tőlük távolabb azok is megálltak. 8 Illés fogta a palástját, összegöngyölte, és ráütött vele a vízre, mire az kettévált, ők pedig mindketten szárazon mentek át rajta. 9 Amikor átértek, Illés ezt mondta Elizeusnak: Kérj valamit, megteszem, mielőtt elragadtatom tőled. Elizeus így felelt: Jusson nekem kétszeres rész a benned munkálkodó lélekből! 10 Ő erre így felelt: Nehezet kértél. Ha látsz engem, amikor elragadtatom tőled, akkor úgy lesz; de ha nem, akkor nem lesz úgy. 11 Amikor azután beszélgetve továbbmentek, hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe. 12 Elizeus látta ezt, és így kiáltozott: Atyám, atyám, Izráel harci kocsija és annak hajtója! Azután nem látta őt többé. Ekkor megragadta a ruháját, és két darabra tépte. 13 Majd fölemelte Illés leesett palástját, és megint odaállt a Jordán partjára. 14 Fogta Illés leesett palástját, ráütött vele a vízre, és így szólt: Hol van az Úr, Illés Istene, hol van ő? Amikor ráütött a vízre, az kettévált, Elizeus pedig átment rajta. 15 Látták ezt a jerikói prófétatanítványok, akik átellenben voltak, és ezt mondták: Az Illésben munkálkodó lélek Elizeusra szállt! És eléje menve a földre borultak előtte. 16 Majd ezt mondták neki: Van itt a te szolgáid között ötven ember, bátor férfiak: hadd menjenek el megkeresni uradat, hátha az Úr lelke ragadta el, és letette valamelyik hegyre vagy völgybe. De ő így felelt: Ne küldjetek senkit! 17 Addig-addig unszolták azonban, míg végül azt mondta: Hát küldjetek! El is küldték az ötven embert; azok három napig keresték, de nem találták meg. 18 Visszatértek azért hozzá, mert még Jerikóban tartózkodott. Ő így szólt hozzájuk: Mondtam nektek, hogy ne menjetek.

„...nem hagylak el! Így tehát együtt, ketten mentek tovább" (6). Illés megláthatta, hogy van, aki mindenképpen tovább akarja vinni prófétai munkáját, Elizeus pedig bizonyságát adja, hogy élete legnagyobb küldetésének tartja, hogy folytathatja ezt a munkát. Kérjük Istent, hogy nemzedékünkben, családunkban legyünk készek és képesek Isten igéjét meghallani és másoknak is átadni!

RÉ 426 MRÉ 470

„Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel…” (1Korinthus 3) 1Korinthus 3

(2) „Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel…” (1Korinthus 3) Isten mélységei tárulnak fel előttünk, az Igéből, a Szentlélek által (10), de ez nem jelenti azt, hogy mindent tudunk, végképp nem jelenti azt, hogy ebbe a mélységbe akkor másokat is „bele kell fojtani”. Sokszor elég a „felszínen” hajózni, a lényeget mondani, a megváltás evangéliumát hirdetni. Nem mindig kell mélyre „hatolni”, hanem Jézus Krisztussal a mélység fölött lehet hajózni, saját mélységeink és az Isten mélységei fölött is. Aztán kivételezett pillanatban Isten Lelke ad lehetőséget arra, hogy alábukjunk, és feltáruljanak az Isten mélységei. A képtől elszakadva, az „Isten mélységei” az Isten hatalmát és szeretetét jelenti, amely minden emberi mélység fölött tart bennünket. Ezt az üzenetet Pál apostol, úgy fejezi ki, hogy sokszor elég a tejnek itala, mert a kemény eledelt csak kevesen bírják megrágni és megemészteni; valljuk meg, mi sem bírjuk folyamatosan hirdetni és befogadni (1-2).* Nem kell, és nem lehet mindig mélyre hatolni; de a felszínen hajózni, soha nem jelent felszínességet. Amennyiben Jézus Krisztust hirdetjük, mindig Isten mélységeit hirdetjük. Ezt sokkal többször kell tejnek italaként továbbadni, mint kemény eledelként, de a tejnek itala is táplál. Nekünk református igehirdetőknek az a nyomorúságunk, hogy vagy nem az igehirdetéstől várjuk a hatást, tehát nem is szállunk vízre; saját mélységeink fölé, az Isten mélységeit kutatva; - vagy pedig állandó mélyvízi búvárként mondjuk szakadatlanul a mélyteológiát, és sokan nem mernek belekiabálni: nem értem, nem tudok vele mit kezdeni, számomra idegen.

___

* Vannak olyan időszakok, helyzetek, amikor, mi hívő emberek is, inkább testiek vagyunk, mint lelkiek; inkább kiskorúak, mint nagykorúak. Ennek oka lehet fáradtság, sok inger, egy nehéz élethelyzet; a gyülekezetben pedig, akárcsak Korinthusban, az irigység és a viszálykodás (3-5). Hát, ha mivelünk előfordul ez, akkor másokkal méginkább. Tekintettel kell lennünk a „kezdőkre”, mert nem bírják elhordozni egyházi beszédünket, sablonjainkat, amelyeket mi sem értünk mindig pontosan, csak úgy mondjuk. Mindig azokból kell kiindulni, akik ebben a „kezdeti” állapotban ott vannak a gyülekezetben, akár egy rendszeresen nem járó, keresztelőre érkezett család, vagy gyászoló család esetében.