„De nem azt tette, amit ősatyja, Dávid, amit helyesnek lát Istene, az Úr,"
2Kir 16
1 Pekahnak, Remaljá fiának a tizenhetedik évében kezdett uralkodni Áház, Jótámnak, Júda királyának a fia. 2 Húszéves volt Áház, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben. De nem azt tette, amit ősatyja, Dávid, amit helyesnek lát Istene, az Úr, 3 hanem Izráel királyainak az útján járt, sőt még a fiát is elégette áldozatul azoknak a népeknek az utálatos szokása szerint, amelyeket kiűzött az Úr Izráel fiai elől. 4 Áldozott és tömjénezett az áldozóhalmokon, a dombokon és minden zöldellő fa alatt. 5 Akkoriban indított háborút Recín, Arám királya meg Pekah, Remaljá fia, Izráel királya Jeruzsálem ellen, és körülzárták Áházt, de nem tudták legyőzni. 6 Ugyanakkor szerezte vissza Recín, Arám királya Élatot Arámnak, és kiűzte a júdaiakat Élatból. Azután edómiak jöttek Élatba, ott laknak még ma is. 7 Áház azonban követeket küldött Tiglat-Pileszerhez, Asszíria királyához, ezzel az üzenettel: A te szolgád és fiad vagyok! Vonulj fel, és szabadíts meg Arám királyának meg Izráel királyának a markából, akik megtámadtak engem. 8 És fogta Áház az Úr házában és a királyi palota kincstárában található ezüstöt és aranyat, és elküldte ajándékul Asszíria királyának. 9 Asszíria királya meghallgatta a kérését. Felvonult Asszíria királya Damaszkusz ellen, bevette, lakosait fogságba hurcolta Kírbe, Recínt pedig kivégeztette. 10 Ezután elment Áház király Damaszkuszba Asszíria királya, Tiglat-Pileszer elé, és meglátta a damaszkuszi oltárt. Ekkor Áház király elküldte Úrijjá papnak ennek az oltárnak a rajzát és elkészítésének a pontos leírását. 11 Úrijjá pap pedig megépíttette az oltárt, mindenben úgy, ahogy Áház király Damaszkuszból küldött utasítása szólt; úgy készítette el Úrijjá pap, mire Áház király megjött Damaszkuszból. 12 Amikor a király megérkezett Damaszkuszból, és meglátta az oltárt, odalépett hozzá, és fölment rá. 13 Elfüstölögtette égőáldozatát és ételáldozatát, kiöntötte italáldozatát, békeáldozatának a vérét pedig ráhintette az oltárra. 14 A rézoltárt pedig, amely az Úr színe előtt állt, elvitette a templom elől, a maga oltára és az Úr háza közül, és észak felől a maga oltára mellé helyeztette. 15 Majd ezt parancsolta Áház király Úrijjá papnak: A nagy oltáron füstölögtesd el a reggeli égőáldozatot és az esti ételáldozatot, a király égőáldozatát és a hozzá tartozó ételáldozatot, az ország egész népének az égőáldozatát és a hozzájuk tartozó étel- és italáldozatot, és arra hintsd az égőáldozat meg a véresáldozat összes vérét! A rézoltáron még gondolkozom. 16 És Úrijjá pap pontosan úgy járt el, ahogyan Áház király parancsolta. 17 Majd Áház király letörette a mosóállványok peremeit, és eltávolította azokról a mosófazekakat. A medencét levétette az alatta levő rézbikákról, és kőtalapzatra helyeztette. 18 A szombati fedett csarnokot pedig, amelyet a templomban építettek, meg a király részére készült kijáratot eltávolította az Úr házából Asszíria királyának a kedvéért. 19 Áház egyéb dolgai, amelyeket véghezvitt, meg vannak írva a Júda királyainak történetéről szóló könyvben. 20 Azután Áház pihenni tért őseihez, és eltemették ősei mellé Dávid városában. Utána a fia, Ezékiás lett a király.
(27) „…aki méltatlanul eszi…” (1Korinthus 11,27-34) Méltatlanná lenni, az úrvacsorát tekintve, főként azt jelenti, hogy nem készülök fel, nem gondolom át, hogy mi történik itt (27). Nem a bűneink tesznek bennünket méltatlanná, hiszen az úrvacsora a bűnbocsánat és az örök élet bizonyosságát jelenti, hanem az, hogy nem vizsgáljuk meg magunkat, és úgy élünk azzal, bűnbánat, töredelmes szív nélkül (28). Ez egy „szent étkezés”, amit meg kell különböztetnünk minden más étkezéstől (29). Betegek, halálosan erőtlenek vagyunk, mert nem vesszük komolyan ezt a valós állapotunkat, és nem vesszük komolyan azt, hogy ebből van szabadulás; aki pedig ezt nem tudja, az belehal az életbe, nem csupán meghal. Önmagunkat megítélni: minden gyógyulás itt kezdődik. Amíg folyton másokra és Istenre mutogatunk, addig „beteges” az élet. Amikor az Úr megpróbál bennünket (32), összetör, hogy töredelmes szívünk legyen. Urunk, könyörülj, hogy amikor mentő szeretettel összetörsz, hogy eljussunk önmagunk megítélésére, azaz a bűnbánatra; amikor saját bőrünkön tapasztaljuk a szenvedést; akkor azt szerető kezed simogatásaként élhessük meg.