„Azt tette, amit helyesnek lát az Úr,..." 2Kir 15
Egyik uralkodó jön a másik után. Hónapok és évtizedek is elférnek néhány sorban. Mert amit éltünk, az visszatekintve csak ennyi. Milyen jó, hogy Isten számára nem csak pár sor az életünk. A Fiát adta értünk, mert drágák vagyunk neki. S bár itt a földön elenyészik testünk és szívünk, elmúlik minden, amit tettünk, Jézus Krisztus kegyelméért mégis örök életünk van. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van. Hiszed-e ezt?
RÉ 19 MRÉ 19
„…nem javatokra, hanem károtokra jöttök össze.” (1Korinthus 11,17-26) 1Korinthus 11,17-26
(17) „…nem javatokra, hanem károtokra jöttök össze.” (1Korinthus 11,17-26)* Az asztalközösségben sokféle problémára fény derülhet. Minél közelebb kerülünk egymáshoz, annál nagyobbak lehetnek a megoldandó feladatok egymással kapcsolatban. Korinthusban első renden a gazdag és a szegény közötti különbség lett nyilvánvalóvá, még a keresztyén gyülekezeti összejöveteleken is, és lám, a gazdag itt is gazdagként viselkedett, a szegény pedig háttérbe lett szorítva. Tudjuk, hogy ma is, a testvérek közösségében is, mindenki hozza a maga itteni világban nyert sokféle „érdemét” (20-22). - Pedig Isten színe előtt egyek lehetünk: mint megváltás után kiáltó bűnösök. Erre mutat rá az apostol, amikor, minden vitát megelőzendő, idézi az utolsó vacsorán elhangzott szereztetési Igéket, ahogy azt a mi Urunk elmondta (23-26). - Valóban, amikor az Úr szent asztalához járulunk, attól kezdve nem számít, hogy kivé, mivé lettünk ebben a világban, mert mindannyian kegyelemre szoruló, de megváltott bűnösök vagyunk. Ezért cselekedjük mindezt, az értünk meghalt Jézus Krisztus emlékezetére, miközben Igéje, a kenyér és a bor jegyei, valamint Szentlelke által, a meghalt és feltámadott Úrral és egymással lehet üdvözítő közösségünk (26). Ez javunkat és nem kárunkat szolgálja (17).
___
* - Az asztalközösség az emberek közötti kapcsolat egyik legfontosabb, bizalmat, szeretetet és összetartozást kifejező formája.
- A hellenista világhoz tartozó Korinthusban ezek az asztalközösségek többnyire kultikus étkezések, vacsorák voltak. Ezt a szokást a korinthusi gyülekezet is átvette. A keresztyén összejövetel Korinthusban is közös étkezéssel kezdődött, a testvérek közös vacsorájával, majd a vacsora átment igehirdetésbe, bizonyságtételbe, és befejeződött az utolsó vacsora megismétlődésével.
- Az asztalközösség azonban nemcsak az egyik legbizalmasabb kapcsolat emberek között, hanem mindig hordozza magában azt a veszélyt, hogy a szorosabb érintkezés előhozza a különbségeket, vitákat, ellentéteket, és ennek nyomán a közösség sérül, szétesik. Éppen ez az ember egyik legnagyobb nyomorúsága, amely szintén bizonyítja, hogy megváltásra szorulunk, miszerint minél közelebb kerülünk egymáshoz, annál több a feszültségforrás (18).
- Így van ez Isten népe között is. Ezt fájdalommal állapítja meg az apostol, ezért nem dicsérheti őket, mivel sokféle szakadás támad ennek nyomán a gyülekezetben, és a szakadások soha nem építenek, hanem rombolnak. Tartsunk önvizsgálatot, hogy javunkra vagy kárunkra jövünk-e össze? (17)
A szakadásokat azonban Isten felhasználhatja javunkra is, hiszen ha meghasonlás támad egy közösségben, ez egyben próbatétel is, mert nyilvánvalóvá lesz, hogy a gyülekezetben ki hova tartozik. Ennek a nehéz helyzetnek tehát van egy tisztító funkciója is. Emiatt mondja az apostol, szükséges, hogy szakadások legyenek közöttünk, hogy nyilvánvalóvá legyen ki az, aki kipróbált közöttünk (19)