1 Abban az időben Ezékiás halálosan megbetegedett. Ézsaiás próféta, Ámóc fia elment hozzá, és ezt mondta neki: Így szól az Úr: Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradsz életben! 2 Ezékiás erre a fal felé fordult, és így imádkozott az Úrhoz: 3 Ó, Uram, ne feledkezz meg arról, hogy én hűségesen és tiszta szívvel jártam színed előtt, és azt tettem, amit jónak látsz! És Ezékiás keservesen sírt. 4 Ézsaiás még a palota belső udvarát sem hagyta el, amikor így szólt hozzá az Úr igéje: 5 Menj vissza, és mondd meg Ezékiásnak, népem fejedelmének: Így szól az Úr, ősatyádnak, Dávidnak Istene: Meghallgattam imádságodat, láttam, hogy könnyeztél. Meggyógyítalak, három nap múlva már fölmehetsz az Úr házába. 6 Megtoldom napjaidat még tizenöt évvel. Asszíria királyának a kezéből pedig kiszabadítalak téged meg ezt a várost, pajzsa leszek ennek a városnak önmagamért és az én szolgámért, Dávidért. 7 Majd ezt mondta Ézsaiás: Hozzatok egy csomó préselt fügét! Odavitték és a kelevényre tették; a király pedig életben maradt. 8 Ezékiás azonban megkérdezte Ézsaiástól: Mi lesz a jele, hogy meggyógyít az Úr, és három nap múlva fölmehetek az Úr házába? 9 Ézsaiás így felelt: Kapsz jelet az Úrtól arra, hogy az Úr teljesíti azt az igét, amelyet kijelentett: Előre menjen az árnyék tíz fokkal, vagy visszafelé menjen tíz fokkal? 10 Ezékiás ezt mondta: Könnyű az árnyéknak tíz fokkal megnyúlnia. Ne úgy legyen, hanem menjen az árnyék visszafelé tíz fokkal! 11 Ekkor Ézsaiás próféta az Úrhoz kiáltott, ő pedig visszatérítette az árnyékot tíz fokkal Áház napóráján, azokon a fokokon, amelyeken már áthaladt. 12 Abban az időben Meródak-Baladán, Baladánnak, Babilónia királyának a fia levelet és ajándékot küldött Ezékiásnak, mert hallotta, hogy beteg volt. 13 Ezékiás meghallgatta őket, azután megmutatta nekik egész kincstárát, az ezüstöt és az aranyat, a balzsamokat és a finom olajakat, a fegyvertárát és mindazt, ami kincstárában található volt. Semmi sem volt palotájában és egész birodalmában, amit meg ne mutatott volna nekik Ezékiás. 14 Ekkor Ézsaiás próféta elment Ezékiás királyhoz, és megkérdezte tőle: Mit mondtak ezek az emberek, és honnan jöttek hozzád? Ezékiás így felelt: Messze földről, Babilóniából jöttek. 15 Ézsaiás így szólt: Mit láttak a palotádban? Ezékiás így felelt: Mindent láttak, ami csak a palotámban van; semmi sincs kincstáramban, amit meg ne mutattam volna nekik. 16 Akkor Ézsaiás így szólt Ezékiáshoz: Halld meg az Úr igéjét: 17 Eljön majd az idő, amikor mindazt elviszik Babilóniába, ami a palotádban van, és amit elődeid gyűjtöttek mindmáig, semmi sem marad meg. Ezt mondja az Úr! 18 Utódaid közül is, akik tőled származnak, akiket te nemzel, elvisznek néhányat, és udvaroncok lesznek Babilónia királyának a palotájában. 19 Ezékiás így válaszolt Ézsaiásnak: Jó az Úr igéje, amelyet hirdettél. Mert ezt gondolta: Akkor az én időmben béke és biztonság lesz. 20 Ezékiás egyéb dolgai, összes hőstette, és hogy miként készíttetett tavat és vízvezetéket, hogy bevezesse a vizet a városba, meg van írva a Júda királyainak történetéről szóló könyvben. 21 Azután Ezékiás pihenni tért őseihez; utána a fia, Manassé lett a király.
(1) „…prófétáljatok…” (1Korinthus 14,1-25) Építeni, bátorítani, vigasztalni (3); másokat is, nemcsak önmagamat; - ez a prófétálás lényege (1). A prófétai beszéd érthető, világos, egyértelmű, mint ahogy a különböző hangszerek hangját is felismerjük egy zenekarban, a nagy egészben is, tehát az „összhangban” sem mosódnak össze a dolgok (6-7). A prófétai beszéd hallható, hiszen Isten akaratát közli egy adott helyzetben; de amikor int, azt mindig szeretettel teszi (1), az építés, bátorítás, vigasztalás szándékával. A prófétai beszéd arra is vonatkozik, aki azt továbbadja. Vagyis, amikor keményen megfeddem a másikat, azt is csak úgy tehetem, hogy nem saját frusztrált életem tör ki agresszióban, hanem rajtam keresztül az Úr int, és ez a prófétai szó nemcsak a másikat, hanem engem is megint, aki éppen tolmácsolom ezt az intést. A prófétai beszéd, különleges helyzetekben bátran riadót fúj, mint a trombita (8): érthetően szól, nem a levegőbe beszél, nem marad idegen a hallgató számára; sőt, harcra hív (8-11).*
___
* A prófétai lelkülettől idegen minden rajongás, ehelyett konkrét, értelmes beszéd és életforma az, amely számol a tökéletlen, romlott valósággal, és életet mentve, építeni akarja a romokat (12-16). A prófétai beszéd elsősorban nem „szép”, hanem életmentően hasznos (17). Ma pedig megint olyan korban élünk, amikor sokan szép és ködös „rajongásba” menekülnek a problémák elől, igazából azonban prófétálásra lenne szükség, tehát inkább öt szót értelemmel, mint sokat „érthetetlen nyelveken” (19). Ha pedig valaki az értelmes prófétai beszédet sem érti, abban nem hallja meg az Isten féltő szeretetéből fakadó riadót; annak jellé lesz a beszéd, hitetlenségének jelévé (20-25). - Sajnos, nem halljuk a riadót!