1 Volt Naominak a férje után egy rokona, név szerint Bóáz, egy jómódú ember Elímelek nemzetségéből. 2 Azt mondta egyszer a móábi Ruth Naominak: Hadd menjek ki a mezőre kalászt szedegetni valaki után, akinek megnyerem a jóindulatát! Naomi azt felelte neki: Eredj, leányom! 3 El is ment, és kiérve a mezőre szedegetni kezdett az aratók után. Történetesen az Elímelek nemzetségéből való Bóáz szántóföldje volt az. 4 Éppen akkor ment ki Bóáz is Betlehemből, és azt mondta az aratóknak: Az Úr legyen veletek! Azok így feleltek neki: Áldjon meg az Úr! 5 Majd megkérdezte Bóáz attól a legénytől, aki az aratók felügyelője volt: Ki ez a fiatalasszony? 6 A legény, az aratók felügyelője ezt felelte: Egy móábi fiatalasszony, aki Naomival tért vissza Móáb mezejéről. 7 Azt kérte, hogy hadd szedegessen és gyűjtögessen a kévék között az aratók után. Így jött ide, és talpon van reggeltől mostanáig; alig pihent egy keveset. 8 Bóáz ekkor azt mondta Ruthnak: Hallgass ide, leányom! Ne menj te más mezőre szedegetni, ne is menj innen máshová, hanem maradj csak a szolgálóleányaim nyomában! 9 Tartsd szemmel a mezőt, mikor hol aratnak, és haladj az asszonyok után! Megparancsoltam a szolgáknak, hogy ne bántsanak téged, és ha megszomjazol, menj az edényekhez, és igyál abból, amiből a szolgák merítenek. 10 Ruth arcra borult, a földig hajolt, és ezt mondta Bóáznak: Hogyan nyerhettem el jóindulatodat, hogy pártfogásodba vettél? Hiszen én idegen vagyok! 11 Bóáz így válaszolt neki: Elbeszélték nekem részletesen mindazt, amit anyósodért tettél férjed halála után: hogyan hagytad el apádat, anyádat, szülőföldedet, és hogyan jöttél el egy olyan nép közé, amelyet azelőtt nem is ismertél. 12 Fizessen meg tetteidért az Úr, legyen bőséges jutalmad az Úrtól, Izráel Istenétől, akinek a szárnyai alá jöttél oltalmat keresni. 13 Ruth pedig ezt mondta: Milyen jóindulatú vagy hozzám, uram! Megvigasztaltál engem, és szívélyesen beszéltél velem, pedig én még csak a szolgálóleányaid közé sem tartozom! 14 Az evés idején azt mondta neki Bóáz: Jöjj közelebb, vegyél a kenyérből, és mártsd falatodat az ecetes lébe! Ő tehát leült az aratók mellé. Bóáz pörkölt gabonával kínálta, ő pedig evett, jóllakott, sőt még maradt is neki. 15 Azután fölkelt tovább szedegetni. Bóáz pedig megparancsolta szolgáinak: Hadd szedegessen a kévék között is, ne bántsátok érte! 16 Sőt szándékosan is húzogassatok ki neki a kévékből, és hagyjátok ott, hadd szedje föl, és meg ne szidjátok! 17 Így szedegetett a mezőn egész estig. Amikor kicsépelte, amit szedegetett, majdnem egy vékára való árpa lett. 18 Fölvette, és bement a városba. Megmutatta az anyósának, amit szedegetett. Azután elővette és odaadta neki azt is, amit meghagyott, miután jóllakott. 19 Akkor ezt kérdezte tőle az anyósa: Hol szedegettél, és hol dolgoztál ma? Áldott legyen, aki a pártfogásába vett! Ő megmondta az anyósának, hogy kinél dolgozott, és ezt mondta: Bóáz a neve annak a férfinak, akinél ma dolgoztam. 20 Ekkor azt mondta Naomi a menyének: Áldja meg őt az Úr, aki nem vonta meg szeretetét az élőktől és a holtaktól! Azután azt mondta neki Naomi: Hozzátartozónk ez az ember, a legközelebbi rokonaink egyike. 21 A móábi Ruth ezt mondta: Még azt is mondta nekem, hogy járjak a szolgái nyomában, míg csak be nem fejezik az aratást. 22 Naomi ezt mondta menyének, Ruthnak: Jól teszed, leányom, ha az ő szolgálóleányaival jársz, akkor nem bántanak más mezőn. 23 Ruth tehát Bóáz szolgálóleányainak a nyomában járva szedegetett, amíg be nem fejeződött az árpa és a búza aratása. De az anyósánál lakott.
(5) „Az én fiam vagy…” (Zsidók 1,5-14) Az első században elburjánzott az angyalokra és főangyalokra vonatkozó képzelgések sora.* Az ember szeret képzelegni, és ebből lesz sokféle vallás, mítosz, mindenféle gondolat. Mindez persze tiszteletreméltó, mert az ember vágyát fejezi ki, hogy keresi életének megoldását. A mai igeszakasz, és ez az egész levél azt hangsúlyozza, hogy Isten hosszú időn keresztül igazodott a népek, és saját népe körülményeihez, gondolkodásához, „kultúrájához”, ezért sokféleképpen megmutatta magát (1-4). Jézus Krisztusban azonban Isten konkrétan rámutatott az egyetlen megoldásra, a megváltásra; - akiben Atyánkká lett az Isten (5-6), - akiben kijelentette örökkévaló igazságát minden gonoszság ellenében (7-9), - aki által teremtette, fenntartja a világot, és akiben a sokféle „ruhában” megjelent Isten, most végérvényesen, változhatatlanul megmutatta magából azt, amit mi Őróla tudhatunk (10-12). Jézus Krisztus az, aki mellett minden isten-sejtés, képzelgés, mint a ruha, elavul, megmolyosodik; Ő pedig mindig ugyanaz marad (10-12).** Nem az Őróla való teológia marad ugyanaz, hanem Ő maga.
___
* A szentíró hét ószövetségi Igén keresztül bizonyítja Jézus Krisztus fenségét, az angyalokhoz képest. Ezeket az Igéket főként az ószövetség görög fordításának ismeretében idézi; abból is többnyire a ma ismerttől eltérő szövegváltozatokat; de gyakran idéz emlékezetből is. Az idézett ószövetségi Igék az alábbiak, láthatóan leginkább a Zsoltárok könyvéből valók: Zsoltárok 2,7; 2Sámuel 7,14; Zsoltárok 97,7; Zsoltárok 104,4; Zsoltárok 45,6-8; Zsoltárok 102,26-28; Zsoltárok 110,1; Cselekedetek 2,34.
** Jézus Krisztusban győzte le az Isten azt a gonosz ellenséget, amely bennünk, körülöttünk; mindenkiben és mindenhol rombol (13-14). Az angyalok ezt az Urat szolgálják, Őrá mutatnak, ezért nem az angyalok, hanem a megváltó Úr és az üdvösségre szánt ember a fontos. Végre nem kell képzelegnünk, álmodoznunk, mert itt van az üdvösség ideje (2Korinthus 6,1-2).