„...mené, mené tekél ú-parszín” Dán 5,8–6,1
8 Akkor eljött a király valamennyi bölcse, de nem tudták az írást elolvasni és megmagyarázni a királynak. 9 Ekkor Bélsaccar király még jobban megrémült, arca elsápadt, és a főrangú emberek is tanácstalanok voltak. 10 Amikor azonban az anyakirálynő meghallotta, min tanakodnak a király és főemberei, bement a mulatozókhoz, és ott így szólt a királyné: Király, örökké élj! Ne gyötörjenek téged gondolataid, és az arcod se legyen sápadt! 11 Van országodban egy férfi, akiben szent, isteni lélek van. Apád idejében őt úgy ismerték, mint akinek világos értelme van, és olyan a bölcsessége, akár az isteneké. Apád, Nebukadneccar király a mágusok, a varázslók, a csillagjósok és a jövendőmondók elöljárójává tette; igen, a te apád, ó, király! 12 Mert Dánielben, akit a király Baltazárnak nevezett el, rendkívüli lélek, tudás és értelem lakik, és képes arra, hogy megmagyarázza az álmokat, feltárja a titkokat és megfejtse a rejtett értelmű dolgokat. Most azért hívatni kell Dánielt, majd ő megadja a magyarázatot! 13 Dánielt ekkor a király elé vezették. A király így szólt Dánielhez: Te vagy az a Dániel, a zsidó foglyok egyike, akit apám, a király hozott ide Júdából? 14 Azt hallottam felőled, hogy isteni lélek, világos értelem és rendkívüli bölcsesség van benned. 15 Most vezették elém a bölcseket és a varázslókat, hogy olvassák el ezt az írást, és magyarázzák meg nekem, de ők nem tudták azt megmagyarázni. 16 Rólad azonban azt hallottam, hogy meg tudod magyarázni, ami magyarázatra szorul, és meg tudod fejteni a rejtélyeket. Ha tehát most el tudod olvasni ezt az írást, és meg tudod nekem magyarázni, akkor bíborba öltözhetsz, aranyláncot kapsz a nyakadra, és rang szerint harmadik leszel országomban. 17 Dániel így válaszolt a királynak: Ajándékaidat tartsd meg, és adományaidat add másnak! De azért az írást elolvasom, és megmagyarázom neked, királyom. 18 Ó, király! A felséges Isten királyi uralmat, nagyságot, méltóságot és dicsőséget adott apádnak, Nebukadneccarnak. 19 Olyan nagy hatalmat adott neki, hogy remegtek és rettegtek tőle a különböző nyelvű népek és nemzetek. Megölte, akit akart, és életben hagyta, akit akart; fölemelte, akit akart, és megalázta, akit akart. 20 De amikor szíve fölfuvalkodott, és gőgösen megkeményedett, letaszították királyi trónjáról, és méltóságát elvették tőle. 21 Száműzték az emberek közül, és csak annyi értelme maradt, mint az állatoknak. A vadszamarak között tanyázott, füvet evett, mint az ökrök, és az ég harmatja áztatta testét, míg el nem ismerte, hogy az emberek királyságán a Felséges Isten uralkodik, és ő azt ülteti trónra, akit akar. 22 De te, Bélsaccar, aki a fia vagy, nem aláztad meg magadat, bár mindezt tudtad. 23 A menny Ura fölé helyezted magad, mert az ő házának edényeit hozták eléd, és te bort ittál azokból főrangú embereiddel, feleségeiddel és ágyasaiddal együtt, miközben dicsőítetted az ezüstből, aranyból, rézből, vasból, fából és kőből csinált isteneket, amelyek nem látnak, nem hallanak, és semmit sem tudnak. De azt az Istent, akinek a kezében van az életed és a sorsod, nem dicsőítetted. 24 Ezért küldte ő ezt a kezet, és íratta föl ezt az írást. 25 Az írás, amely oda van írva, így hangzik: mené mené tekél ú-parszín. * 26 A szavak magyarázata pedig ez: A menéazt jelenti, hogy számba vette Isten királyságodat, és véget vet annak. * 27 A tekélazt jelenti, hogy megmért téged mérlegen, és könnyűnek talált. * 28 A perészazt jelenti, hogy felosztotta királyságodat, és a médeknek meg a perzsáknak adta. * 29 Akkor Bélsaccar parancsára Dánielt bíborba öltöztették, nyakára aranyláncot tettek, és kihirdették, hogy rang szerint ő a harmadik az országban. 30 Még azon az éjszakán megölték Bélsaccart, a káldeusok királyát.
1 A méd Dárius pedig elfoglalta az országot hatvankét esztendős korában.
„...mené, mené tekél ú-parszín" (25). A falra került írás megfejtésétől nem riad vissza Dániel. Az üzenet egyértelmű: Isten számba vette dolgaidat, megmért, és könnyűnek talált. Nincs tovább, lezárultak a lehetőségeid. Az ítéletet falra író, a szentségnek és igazságnak érvényt szerző, majd egyszer az utolsó ítéletben felemelt kéz rettenetes. Uram, kegyelmes, felemelő, bűnt gyűlölő, de a bűnöst szerető, átkaroló kezeddel végy körül, Jézusért bocsáss meg, és tisztíts meg!
RÉ Himnusz MRÉ 346
„…akik azt mondják, hogy nincs feltámadás…” (Máté 22,23-46) Máté 22,23-46
(23) „…akik azt mondják, hogy nincs feltámadás…” (Máté 22,23-46)* A szadduceusok művelt, gondolkodó embereknek vélték magukat, akik éppen ezért nem tartottak mindent összeegyeztethetőnek a hit és a gondolkodás terén (23). Ezért tagadták a feltámadást is. A gondolkodó ember fölényességével kérdezik Jézust a feltámadásról (24). Egy képtelen, kitalált történettel állnak elő, hogy elvi síkon vitatkozzanak. Az úgynevezett „sógorházasság” törvényére hivatkoznak. Volt hét testvér, akik sorban mind utód nélkül meghaltak, így ugyanazt az asszonyt vették feleségül. Akkor a mennyben kié lesz ez az asszony, akinek itt a földön hét férje is lehetett, mégpedig törvényesen? (24-28) Ebből látszik, hogy ha az értelem nem tud leborulni Jézus Krisztus hatalma előtt, akkor lehetetlen a hit. Mondjuk ki végre, hogy egy határon túl, az értelmünkkel felfoghatatlanok az Isten ajándékai, ezért itt csakis a kijelentésre támaszkodhatunk. A mennyei világot lehetetlen a földi világ valóságából meghatározni. Akinek látása csak a láthatókra terjed, az előtt képtelenség marad az örökkévalóság. Ezért hangsúlyozza Pál apostol, hogy hitben járunk, nem látásban (2Korinthus 5,7).
___
* - A Jézus-korabeli zsidóságban a mózesi törvény minden betűjéhez ragaszkodó farizeusok mellett a „felvilágosult” szadduceusok is jelen voltak. Ők művelt, gondolkodó embereknek vélték magukat, akik éppen ezért nem tartottak mindent összeegyeztethetőnek a hit és a gondolkodás terén (23). Ezért tagadták a feltámadást is. A gondolkodó ember fölényességével kérdezik Jézust a feltámadásról (24).
- Egy képtelen, kitalált történettel állnak elő, hogy elvi síkon vitatkozzanak. Az úgynevezett „sógorházasság” törvényére hivatkoznak. Volt hét testvér, akik sorban mind utód nélkül meghaltak, így ugyanazt az asszonyt vették feleségül. Akkor a mennyben kié lesz ez az asszony, akinek itt a földön hét férje is lehetett, mégpedig törvényesen? (24-28)
- Ebből látszik, hogy ha az értelem nem tud leborulni Jézus Krisztus hatalma előtt, akkor lehetetlen a hit. Mondjuk ki végre, hogy egy határon túl, az értelmünkkel felfoghatatlanok az Isten ajándékai, ezért itt csakis a kijelentésre támaszkodhatunk. A mennyei világot lehetetlen a földi világ valóságából meghatározni. Akinek látása csak a láthatókra terjed, az előtt képtelenség marad az örökkévalóság. Ezért hangsúlyozza Pál apostol, hogy hitben járunk, nem látásban (2Korinthus 5,7).
- A hit természete, hogy a lényegi dolgokban ráhagyatkozik Isten kijelentésére; legfeljebb Isten kijelentésének egyre helyesebb megértésén elmélkedhet, de nem magán a kijelentésen. Egy határon túl sem az értelmünkkel, sem az érzelmeinkkel; sem az ésszel, sem a szívvel nem ragadhatók meg Isten kincsei. Pont a fordítottjáról van szó, miszerint Isten Szentlelke ragad meg bennünket, hogy ráhagyatkozzunk arra, amit nem láttunk, de hallunk.
- Jézus Krisztus válasza megdöbbentő, hiszen mindenki tévelyeg, aki nem ismeri Isten kijelentését, és nem ismeri Isten hatalmát; azt a hatalmat, amivel Isten ezt a kijelentést befogadhatóvá teszi számunkra (29). A Szentlélek munkája ez: befogadhatóvá lesz, ami felfoghatatlan. A Szentlélek hatalma nélkül azonban marad a tévelygés, az okoskodás, öncélú elmélkedések, érdekvezérelt harcok, halálos ütközetek sorozata; egészen a kipusztulásig.
- Ami pedig a földi házasságra vonatkozik, az örök életre nézve, arról itt csak annyit tudunk meg, hogy a mennyei világ egészen más rendű, mint az itteni világ (30). Ezért a szadduceusok kérdésének nincs értelme. Ugyanakkor azt is vegyük észre, hogy Jézus válasza hangsúlyozza, hogy Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké (32). Tehát mégiscsak kimondhatjuk azt, hogy aki ebben a világban, Isten akaratából a legfontosabbá lett számomra, akivel egész életemet hűségben leéltem, az odaát sem lehet közömbös számomra. Így a hűség még kiemeltebb szerepet nyer. Ennél tovább azonban nem mehetünk, mert az már csak hiábavaló okoskodás lenne: mi lesz az elváltakkal, mi lesz a más kultúrákban élőkkel…? Ezek már nem ránk tartoznak, de rájuk is érvényes, hogy Isten az élet Istene.