(3) „Ez legyen a papok törvényes járandósága a néptől…” (5Mózes 18)* Isten népe számára életfontosságú volt az istentisztelet, mégpedig az élő Isten elhajlás nélküli, „tiszta” imádata (9-14). Ezért Isten népének szívügye volt azokról gondoskodni, akiket Isten az istentiszteleti szolgálat hűségére választott ki (5). Isten népe komolyan vette Isten Igéjét, amelyek az istentiszteleti szolgákra vonatkoztak. Ma már lelkész nélküli gyülekezetek is működnek, hiszen a „hívő egyetemes papok” értően elvégeznek minden szolgálatot. Ez olcsóbb, praktikusabb; de soha nem lesz biblikus. Minden felfordult, ha a diák átvette a tanár szerepét és feladatát; vagy a nővér az orvosét; a hívő, szolgáló egyháztag pedig az elhívott lelkészét. Eljön, majd küldetését elvégezve visszajön „az Úrnak kedves próféta”, a megváltó Jézus Krisztus. Akkor már nem lesz szükség tisztségekre, szerepekre, hivatalokra; de addig ez még Krisztus egyházában is elkerülhetetlen.

___

* Isten népe számára életfontosságú volt az istentisztelet, mégpedig az élő Isten elhajlás nélküli, „tiszta” imádata (9-14). Ezért Isten népének szívügye volt azokról gondoskodni, akiket Isten az istentiszteleti szolgálat hűségére választott ki (5). Isten népe komolyan vette Isten Igéjét, amelyek az istentiszteleti szolgákra vonatkoztak.

–  1. A lévita papok öröksége az Úr volt (2). Ezért ők nem kaptak külön területet, hanem a tűzáldozatok nekik járó részéből élhettek meg (1). Ezt aztán részletezi is az Ige: a feláldozott állat lapockája és gyomra járt nekik (3). Emellett természetben megkapták a gabona, a must és az olaj első termését, valamint a juhok először lenyírt gyapját (4).

– 2. Ma csak gúnyolódás tárgya, ha felteszik a kérdést, hogy vajon „mennyit keres egy pap”? Kering manapság ilyen a világhálón, szép kis hozzászólásokkal. Ezek ma annak hírnökei, hogy az Isten ügye mennyit ér számunkra. Amennyire megbecsüljük az Isten szolgáit, annyira fontos és szent számunkra maga az ügy. Persze Isten szolgája nem adhat okot arra, hogy a szent ügyet őmiatta hurcolják meg. De a hivatalos szolgák látható méltatlansága sem adhat okot arra, hogy ne szeressük a hivatalos szolgákat, ne imádkozzunk értük, ne biztosítsuk megélhetésüket. Ez az Újszövetség népe számára is ugyanezt a feladatot jelenti, - maga Pál is így hangsúlyozta ezt (1Timóteus 5,18). Isten pedig méltatlan szolgáját majd megítéli, ha visszaélt szent küldetésével, és nem élt mindenekelőtt csak az Úr ügyének. Ma már lelkész nélküli gyülekezetek is működnek, hiszen a „hívő egyetemes papok” értően elvégeznek minden szolgálatot. Ez olcsóbb, praktikusabb; de soha nem lesz biblikus. Minden felfordult, ha a diák átvette a tanár szerepét és feladatát; vagy a nővér az orvosét; a hívő, szolgáló egyháztag pedig az elhívott lelkészét.

– 3. Szabó Andor megjegyzi: „Nem csak a hivatalos szolga, hanem a hívő ember naponkénti bizonyossága, hogy az Úr az Ő öröksége (2), ahogy azt Isten megígérte. Ez a bizonyosság naponként győzi le a létbizonytalanságot”. Isten mindig megadja azt, ami a tisztes megélhetéshez szükséges. Végül aztán csak az Úr marad nekünk, mert ebből a világból semmit sem vihetünk magunkkal (1Timóteus 6,6). Akiben ez a bizonyosság nincs meg, az embertelen hajszára, vagy idegen hiedelmek sokaságára adja életét, hogy bebiztosítsa magát, és beáldozza a máért a holnapot.

– 4. Eljön, majd küldetését elvégezve visszajön „az Úrnak kedves próféta”, a megváltó Jézus Krisztus. Akkor már nem lesz szükség tisztségekre, szerepekre, hivatalokra; de addig ez még Krisztus egyházában is elkerülhetetlen; tehát addig kell az elhívott, képzett, hivatalos, alkalmas, szolgáló személy. Egyébként ezt éppen csak az egyházban nem akarjuk tudomásul venni: itt még minden „levitézlett” kap egy újabb esélyt. Ez nem is lenne baj, ha több esetben az illető, buzgóságában nem készítené ki a körülötte élő gyülekezetet, a „lévitáról” nem is beszélve (15-22).