„...példát adott nektek, hogy az ő nyomdokait kövessétek” 1Pt 2,18–25
„...példát adott nektek, hogy az ő nyomdokait kövessétek" (21). Keresztyénnek lenni Krisztus-követést jelent. Sokak életén csak „cégtábla" mindez, vagyis üres vallásosság a hitük. De igénk nem hangulatos felekezeti „sétakocsikázásra" hív, hanem a hívő élet szenvedéseit is vállaló, hiteles élettusára. Így van áldás az életünkön, és így lehetünk bizonyosak a diadalmas és dicsőséges célba érkezésünk felől. Urunk is a szenvedések útján jutott az „Atya Isten jobbjára".
RÉ 373 MRÉ 252
„Midján pedig erős kézzel bánt el Izráellel…” (Bírák 6,1-24) Bírák 6,1-24
(2) „Midján pedig erős kézzel bánt el Izráellel…” (Bírák 6,1-24)* Egy sivatagi rabló nép, Midján népe tör rá Isten népére. Ezek nem dolgoznak, hanem sáska mennyiségű embertömegeik lerohanják és elveszik a másét. Isten népe az életét menti, barlangokba menekül, miközben tétlenül szemléli, hogy ezek újra és újra elviszik mindenüket, búzájukat, gyümölcseiket, állataikat; mindent, amiért ők dolgoztak meg. Döbbenetes, mert hét évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Isten népe megelégelje a szenvedést és nyomorúságának valódi okait belátva, Istenéhez kiáltson (1-6). Sok oka lehet ennek a félelmetes helyzetnek. A belső okok között bizony a legnagyobb problémát az jelentette, hogy Isten népe belül sem volt egységes. A külső okok között a keleti nagy világbirodalmak terjeszkedését említhetjük meg, akik a mellettük lakozó kisebb népeket nyugat felé, a tenger felé préselték. De az igazi ok más. A nyomorúság valódi oka Isten ítélete. Ott, ahol elhagyják az élő Istent, ott minden szétesik, és „idegenek” esznek meg bennünket. Isten ítéletének eszközei ők. Valójában Isten erős keze nehezedett rájuk, és kell az erős kéz ott, ahol istentelenség szabdal szét mindent.
___
* – 1. Egy sivatagi rabló nép, Midján népe tör rá Isten népére. Ezek nem dolgoznak, hanem sáska mennyiségű embertömegeik lerohanják és elveszik a másét. Isten népe az életét menti, barlangokba menekül, miközben tétlenül szemléli, hogy ezek újra és újra elviszik mindenüket, búzájukat, gyümölcseiket, állataikat; mindent, amiért ők dolgoztak meg.
– 2. Döbbenetes, mert hét évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Isten népe megelégelje a szenvedést és nyomorúságának valódi okait belátva, Istenéhez kiáltson (1-6). Sok oka lehet ugyanis ennek a félelmetes helyzetnek. Pontos elemzőként belső politikai, és külső világpolitikai okokat is megfogalmazhatunk. A belső okok között bizony a legnagyobb problémát az jelentette, hogy Isten népe belül sem volt egységes, a 12 törzs nem mindig figyelt oda egymásra. A külső okok között a keleti nagy világbirodalmak terjeszkedését említhetjük meg, akik a mellettük lakozó kisebb népeket nyugat felé, a tenger felé préselték. De az igazi ok más. A nyomorúság valódi oka „vallási”, mert mindezek mögött Isten ítélete áll. Ott, ahol elhagyják az élő Istent, ott minden szétesik, és „idegenek” esznek meg bennünket. Isten ítéletének eszközei ők. Valójában Isten erős keze nehezedett rájuk, és kell az erős kéz ott, ahol istentelenség szabdal szét mindent.
– 3. Isten ezért először nem szabadítót, hanem prófétát küldött, aki rámutatott a bajok valódi okára: elhagytatok engem, - így szól az Úr (7-10). Ezután az Úr elküldi követét, angyalát, az általa kiválasztott emberhez, Gedeonhoz. Ő a legkisebb törzs legkisebb nemzetségének legfiatalabb gyermeke (11-14). Ezzel szinte hárítja is a feladatot magától Gedeon (15). Isten azonban mindig a legerőtlenebbet, a legkisebbet ruházza fel erővel és ezt jelekkel is megerősíti (16-24).