előző nap
következő nap

„...néma maradt” Lk 1,1–25

1 Miután sokan vállalkoztak már arra, hogy írásba foglalják a közöttünk beteljesedett eseményeket úgy, 2 amint ránk hagyták azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének: 3 magam is jónak láttam, hogy miután elejétől kezdve mindennek pontosan utánajártam, szép rendben megírjam neked, nagyra becsült Teofilosz, 4 hogy meggyőződhess annak a megbízhatóságáról, amire tanítottak. 5 Heródesnek, Júdea királyának idejében élt egy pap, név szerint Zakariás, Abijjá rendjéből; a felesége, Erzsébet Áron leányai közül való volt. 6 Igazak voltak mindketten Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint. 7 Nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten idősek voltak. 8 Történt pedig egyszer, hogy amikor rendjének beosztása szerint papi szolgálatát végezte Isten előtt, 9 a papi szolgálat szokott módja szerint, sorsolással őt jelölték ki arra, hogy bemenjen az Úr templomába, és bemutassa az illatáldozatot. 10 Az egész nép pedig kint imádkozott az illatáldozat órájában. 11 Ekkor megjelent neki az Úr angyala, és megállt az illatáldozati oltár mellett jobb felől. 12 Amikor Zakariás meglátta, megrettent, és félelem szállta meg. 13 De az angyal így szólt hozzá: Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, akit nevezz Jánosnak. 14 Örömöd lesz ő és vigasságod, és sokan örülnek majd az ő születésének, 15 mert nagy lesz ő az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel, 16 Izráel fiai közül sokakat visszatérít majd az Úrhoz, az ő Istenükhöz, 17 és őelőtte jár Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez térítse, és az engedetleneket az igazak lelkületére, hogy felkészült népet állítson az Úr elé. 18 Zakariás így szólt az angyalhoz: Miből tudom meg ezt? Hiszen én már öreg vagyok, és a feleségem is igen idős. 19 Az angyal pedig így válaszolt: Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok. Elküldött engem, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. 20 De íme, most megnémulsz, és nem tudsz megszólalni egészen addig, amíg ezek végbe nem mennek, mert nem hittél szavaimnak, amelyek be fognak teljesedni a maguk idejében. 21 A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy olyan sokáig marad a templomban. 22 Amikor mégis kijött, nem tudott hozzájuk szólni, és megértették, hogy látomást látott a templomban. Ő pedig csak integetett nekik, de néma maradt. 23 Amikor leteltek papi szolgálatának napjai, hazament. 24 E napok után fogant felesége, Erzsébet, és öt hónapon át nem mutatkozott. Ezt mondta: 25 Így tett velem az Úr azokban a napokban, amikor gondja volt arra, hogy elvegye gyalázatomat az emberek előtt.

„...néma maradt" (22). Zakariás eddig beszélt, most megnémult. Eddig őt hallgatták, most ő hallgat. A csendben valami csoda készülődik, ami az ember számára felfoghatatlan. Vannak idők, amikor túl sokat beszélünk, s nem hallunk más hangot a sajátunkon kívül. Pedig a hitetlenkedés helyett jobb lenne elcsendesedni, Istenre figyelni, és várni, hogy megtörténjen mindaz, amit a Mindenható számunkra elkészített.

RÉ 479 MRÉ 425

„…agyba-főbe verte őket…” (Bírák 15) Bírák 15

(8) „…agyba-főbe verte őket…” (Bírák 15)* NEM ERŐVEL, HANEM AZ ÚR LELKÉVEL? – 1. Ó-emberi gondolataink szerint szimpatikus ez a Sámson. Úgy vélhetjük, hogy hamar rövidre lehetne zárni ügyeket, ha olyan vitathatatlan testi erővel rendelkeznénk, mint Sámson, aki egyedül ezrével agyba-főbe verte személyes ellenségeit (8). Nem volt vita. – 2. Persze, fontoljuk csak meg; - nem látványosan, de mai napig így működnek a dolgok, a nagy szabadságban is: az erősebb, a „nagyobb” győz, elagyabugyálja a többieket, akik aztán elkullognak, hogy valahol máshol náluknál gyengébbeket keressenek, hasonló céllal. Ezen nincs mit szépíteni. Erő-politika minden; undorodni, öklendezni kellene miatta; helyette azonban be sem ismerjük, hogy így van. – 3. Sámsont saját népe kiadná a filiszteusoknak, csak aztán hadd éljék hamisan békés, langyos és Istenhez hűtlen hétköznapjaikat (9-13). Sámsont azonban megszállta az Úr Lelke, és nem lehetett őt elfogni (14-17). Sámson személyes, önmagában megbotránkoztató ügyein keresztül az Úr ébresztgette népét: nem jó az úgy, ahogy most élnek, idegen mocsárban. Nem az „idegennel” van a baj, hanem a „mocsárral”!

___

* A teljes magyarázat:

NEM ERŐVEL, HANEM AZ ÚR LELKÉVEL?

– 1. Ó-emberi gondolataink szerint szimpatikus ez a Sámson. Úgy vélhetjük, hogy hamar rövidre lehetne zárni ügyeket, ha olyan vitathatatlan testi erővel rendelkeznénk, mint Sámson, aki egyedül ezrével agyba-főbe verte személyes ellenségeit (8). Nem volt vita. Persze, fontoljuk csak meg; - nem látványosan, de mai napig így működnek a dolgok, a nagy szabadságban is: az erősebb, a „nagyobb” győz, elagyabugyálja a többieket, akik aztán elkullognak, hogy valahol máshol náluknál gyengébbeket keressenek, hasonló céllal. Ezen nincs mit szépíteni. Erő-politika minden; undorodni, öklendezni kellene miatta; helyette azonban be sem ismerjük, hogy így van.

– 2. Sámson személyes, szenvedélyes indulatait nehezen lehet elkülöníteni isteni küldetésétől. Bizonyos, hogy személyes indulatai ragadták el, amikor filiszteus apósa másnak adta feleségét, és annak húgát kínálta helyette, a kor szokása szerint; és akkor is a személyes indulatai gerjesztették haragra, joggal, amikor a filiszteusok megölték feleségét és családját, mert ezek miatt csattant az egész filiszteus népen Sámson bosszúja (1-8). Isten azonban Sámson személyes indulatait felhasználta, szabadító tervébe illesztette; hiszen Isten népe már-már beletörődött, megbékélt az idegen filiszteus elnyomással (11). Sámsont is kiadnák a filiszteusoknak, csak aztán hadd éljék hamisan békés, langyos és Istenhez hűtlen hétköznapjaikat (9-13). Sámsont azonban megszállta az Úr Lelke, és nem lehetett őt elfogni (14-17). Sámson személyes, önmagában megbotránkoztató ügyein keresztül az Úr ébresztgette népét: nem jó az úgy, ahogy most élnek, idegen mocsárban. Nem az „idegennel” van a baj, hanem a „mocsárral”!

– 3. Hatalmas, erős, láthatóan nagy képességű ember ez a Sámson, de Ő is Isten szabadítására szorul, nem mindenható. Legyőzi a filiszteusokat, de aztán majdnem szomjan hal. Ha Isten nem siet segítségére, elpusztul (18-19). Aki itt legnagyobb, az is csak Isten kegyelméből él, és lehet azzá, aki (Zakariás 4,6). Ez a tapasztalás teszi Sámsont igazán Isten népének vezetőjévé, aki már elindult azon az úton, hogy személyes ügyeit hittel alárendelje Isten elhívó akaratának, és ezáltal, egy adott helyzetben népe szabadítója lehessen (20).