előző nap
következő nap

„Méltó arra, hogy megtedd ezt neki” Lk 7,1–17

1 Miután befejezte minden beszédét, amelyet a nép füle hallatára mondott, bement Kapernaumba. 2 Egy századosnak volt egy szolgája, akit nagyon kedvelt, s aki most beteg volt, és haldoklott. 3 Amint hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte őt, hogy jöjjön el, és mentse meg a szolgáját. 4 Amikor odaértek Jézushoz, sürgetve kérték: Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, 5 mert szereti népünket, ő építtette a zsinagógát is nekünk. 6 Jézus pedig elindult velük. Amikor már közel járt a házhoz, a százados eléje küldte barátait, és ezt üzente neki: Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj. 7 Ezért magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám. 8 Mert én is hatalom alá rendelt ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Ha szólok az egyiknek: Menj el – akkor az elmegy; és a másiknak: Jöjj ide – akkor az idejön; és ha azt mondom a szolgámnak: Tedd meg ezt – akkor az megteszi. 9 Amikor Jézus ezt meghallotta, elcsodálkozott rajta, és hátrafordulva így szólt az őt követő sokasághoz: Mondom nektek, Izráelben sem találtam ekkora hitet. 10 Amikor a küldöttek visszatértek a házba, a szolgát egészségesen találták. 11 Ezután Jézus elment egy Nain nevű városba, és vele mentek tanítványai nagy sokasággal együtt. 12 Amikor közeledett a város kapujához, íme, halottat hoztak kifelé, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a városból nagy sokaság követte. 13 Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: Ne sírj! 14 Azután odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: Ifjú, neked mondom, kelj fel! 15 Erre felült a halott, és elkezdett beszélni; Jézus pedig átadta az anyjának. 16 Félelem fogta el mindnyájukat, dicsőítették az Istent, és ezt mondták: Nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Isten az ő népét. 17 Ez a hír elterjedt róla egész Júdeában és az egész környéken.

„Méltó arra, hogy megtedd ezt neki" (4). E szavakkal tesznek jó bizonyságot a római századosról a város polgárai. A százados ezzel szemben vallja, hogy nem méltó Jézus figyelmére. Jézusé a hatalom, vele szemben nem lehetnek követelései. Viszonyuk a tiszt és a beosztott katona kapcsolatát idézi. A százados kérése mégis azt hirdeti, hogy a köztük lévő rangbeli távolságnál erősebb a „felettes" iránti bizalom. Rád nehezedik az Istentől való távolság átérzése? Jusson eszedbe a százados!

RÉ 402 MRÉ 323

„…az Úr legyen vele!” (1Krónikák 9) 1Krónikák 9

(20) „…az Úr legyen vele!”* (1Krónikák 9) Így emlékezik meg a krónikás az előttünk járt nemzedékek hűségéről: az Úr legyen velük! - 1. Ennyit tehát mondhatunk a meghaltakért, viszont többet mondani róluk, értük; arra nincs felhatalmazásunk. Egy bizonyos, ebben a világban az Úr ügyében jár az, aki megtapasztalhatta, hogy vele van az Úr, és az ilyenek a halálon túl is ebben a tapasztalatban bővelkednek (20). A feltámadott Jézus Krisztus ezt világosan kijelentette nekünk (János 14,3). - 2. Az Úr volt azokkal, akik éltek a lehetőséggel, és visszatértek a fogságból, felépítették Jeruzsálemet, életüket újrakezdhették. Lám, korábbi hűtlenségüket a fogság nyomorúsága hűséggé érlelte. Isten nem hagyja elveszni az övéit (1). - 3. A visszatérők között elsőként a papokat és lévitákat említi a szentíró, majd felsorolja Júda és Benjamin törzsét, valamint az északi országrészből származókat is. Ezzel azt hangsúlyozza, hogy Isten egész népe képviseltette magát ekkor. (2-16). Az Úr jelenléte ez az egység. - 4. Az Úr velük volt. Ennek jele az istentisztelet fontossága. A léviták feladata az volt, hogy éjjel-nappal őrködjenek a jeruzsálemi templom épülete és az istentisztelet felett, biztosítva annak szépségét, tisztaságát és rendjét (17-34).

___

*Így emlékezik meg a krónikás az előttünk járt nemzedékek hűségéről: az Úr legyen velük!

- 1. Ennyit tehát mondhatunk a meghaltakért, viszont többet mondani róluk, értük; arra nincs felhatalmazásunk. Egy bizonyos, ebben a világban az Úr ügyében jár az, aki megtapasztalhatta, hogy vele van az Úr, és az ilyenek a halálon túl is ebben a tapasztalatban bővelkednek (20). A feltámadott Jézus Krisztus ezt világosan kijelentette nekünk (János 14,3).

- 2. Az Úr volt azokkal, akik éltek a lehetőséggel, és visszatértek a fogságból, felépítették Jeruzsálemet, életüket újrakezdhették. Lám, korábbi hűtlenségüket a fogság nyomorúsága hűséggé érlelte. Isten nem hagyja elveszni az övéit (1).

- 3. A visszatérők között elsőként a papokat és lévitákat említi a szentíró, majd Júda és Benjamin törzse mellett a krónikás a korábbi északi országrészből származókat is felsorolja, azaz Efraim és Manassé törzsét is szóba hozza. Ezzel azt hangsúlyozza, hogy egész Izrael képviselve volt Jeruzsálem újbóli birtokba vételekor. Az Úr jelenléte ez az egység. A felsorolt számadatok alapján ez akkor kettőezer-négyszáz embert jelenthetett, bár a léviták száma nincs megemlítve. Az Úr tehát velük volt, és ez konkrét eseményekben mutatkozott meg (2-16).

- 4. Az Úr velük volt abban is, hogy Jeruzsálem városának újjáépítése mellett a templomi istentiszteletet is helyre állíthatták. A krónikás visszamegy egészen a pusztai vándorlás szent sátoráig, megemlítve Áron unokáját, Fineást (4Mózes 25,7-13). A léviták feladata az volt, hogy éjjel-nappal őrködjenek a jeruzsálemi templom épülete és az istentisztelet felett, biztosítva annak szépségét, tisztaságát és rendjét (17-34).