„Uram, taníts minket imádkozni...” Lk 11,1–13
„Uram, taníts minket imádkozni..." (1). Az imádság lehet egy párszavas kiáltása a szükségben szenvedőnek, de az Úr Jézus rendszeres, állhatatos imádkozásra tanítja övéit. Legyen minden napunk egyik elhagyhatatlan „programja" az imádkozás. Hordozzuk imádságban egyéni, családi, gyülekezeti gondjainkat, emlékezzünk meg hazánk, nemzetünk ügyeiről és az emberiség terheiről. De nem maradhat ki Isten országa, az evangélium szolgálata, az evangelizáció, a megtérésre hívó üzenet, a megtértek lelki épülésének ügye sem. Hűséges Urunk kéréseink felett hallgat meg, és adja áldásait.
RÉ 484 MRÉ 343
„Így segítette meg az Úr Dávidot…” (1Krónikák 18) 1Krónikák 18
(6) „Így segítette meg az Úr Dávidot…” (1Krónikák 18)* Az Úr segítette győzelemre Dávidot (6). – 1. Ez a győzelem mindig konkrét (1-13). A konkrét győzelem mindig „leigázás”. Isten is ezt teszi velünk, Jézus Krisztusban leigázza népét, hogy az megadja végre magát Őneki. Amennyiben a győzelem gyarló emberi indulatból fakad, akkor mindig átok; amennyiben féltő szeretetből, akkor mindig áldás; ha pedig Isten megváltó szeretetéből fakad, akkor ez a leigázás, az „óember” megölése, maga az üdvösség. – 2. Ez a győzelem mindig egységbe tereli Isten népét, ahogy a mai igeszakaszban is olvashatjuk: Dávid mögött ott állnak a sajátjai, teljes egységben (12-16). Mennyire nem tudnak egymásra találni ma az Úr népének sokféle tagjai; ezért, mint levágott „darabok” vonaglanak, és még utolsó rángásukban odacsapnak a másiknak. – 3. Ez a győzelem a „zsákmányt” soha nem tartja meg magának, hanem hálás válaszként az Úr ügyére szenteli azt (8-11). Itt soha nem lehet szó csak a saját dicsőségünkről, saját javainkról, saját érdekeinkről és meglátásainkról.
___
* Az Úr segítette győzelemre Dávidot (6).
– 1. Ez a győzelem mindig konkrét. Dávid legyőzte a korabeli, környező népeket: a filiszteusokat, a móábitákat, az arámiakat, az edomitákat és az ammoniakat. Érdemes lenne ezeknek a népeknek legalább részben a mai megfelelőit behelyettesíteni (1-13). A konkrét győzelem mindig „leigázás”. Isten is ezt teszi velünk, Jézus Krisztusban leigázza népét, hogy az megadja végre magát Őneki. Ez a leigázás azonban nem gyarló, erőszakos hatalmi győzelem, hanem a féltő szeretet győzelme; - de a legkonkrétabb győzelem. Amennyiben a győzelem gyarló emberi indulatból fakad, akkor mindig átok; amennyiben féltő szeretetből, akkor mindig áldás; ha pedig Isten megváltó szeretetéből fakad, akkor ez a leigázás, az „óember” megölése, maga az üdvösség.
– 2. Ez a győzelem mindig egységbe tereli Isten népét, ahogy a mai igeszakaszban is olvashatjuk: Dávid mögött ott állnak a sajátjai, teljes egységben: főtanácsosai, papjai, hadvezérei, kancellárjai; egész népe és minden segítője (12-16). A baj idején nem lehet a rész szerinti meglátásokra figyelni, csakis együtt odaállni az Úr ügye mögé. Egyébként, ha jobban megy sorunk, akkor se gyarló, rész szerinti meglátások kibogozásával űzzük el unalmunkat. Ebben a világban mindig lesz olyan áldott és fontos szolgálatunk, amely Isten népétől egységet követel; - nem egyformaságot, de egységet. Mennyire nem tudnak egymásra találni ma sem az Úr népének sokféle tagjai; ezért, mint levágott „darabok” vonaglanak, és még utolsó rángásukban odacsapnak a másiknak. Számos egyháztörténeti példát lehetne említeni erre, de elég a mába tekinteni: Az egyházvezetés mindig rossz, a megújulási mozgalmak egymással is hadakozásban állnak. Nem jó ez így, nem méltó hozzánk, nincs rajta áldás.
– 3. Ez a győzelem a „zsákmányt” soha nem tartja meg magának, hanem hálás válaszként az Úr ügyére szenteli azt (8-11). Itt soha nem lehet szó csak a saját dicsőségünkről, saját javainkról, saját érdekeinkről és meglátásainkról; noha éppen ez az a szolgálat, amely egyedül képes saját életünket, dolgainkat is meggazdagítani.