előző nap
következő nap

„Egy arra utazó samaritánus pedig...” Lk 10,21–42

21 Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak. 22 Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. 23 Tanítványaihoz fordult, és nekik külön ezt mondta: Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. 24 Mert mondom nektek: sok próféta és király szerette volna látni azt, amit ti láttok, de nem látták, és hallani azt, amit ti hallotok, de nem hallották. 25 Ekkor felállt egy törvénytudó, hogy megkísértse őt, és ezt kérdezte: Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? 26 Ő pedig ezt mondta neki: Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod? 27 Ő pedig így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat." 28 Jézus ezt mondta neki: Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz. 29 Ő viszont igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: De ki a felebarátom? 30 Válaszul Jézus ezt mondta neki: Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. 31 Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé, de amikor meglátta, elkerülte. 32 Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, de amikor meglátta, ő is elkerülte. 33 Egy arra utazó samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta, 34 odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Azután feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és gondját viselte. 35 Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked. * 36 Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek? 37 Ő így felelt: Az, aki irgalmas volt hozzá. Jézus erre ezt mondta neki: Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj! 38 Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. 39 Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. 40 Mártát pedig teljesen lefoglalta a sok munka. Ezért odajött, és így szólt: Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Mondd hát neki, hogy segítsen! 41 Az Úr azonban így felelt neki: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, 42 pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.

„Egy arra utazó samaritánus pedig..." (33). Az emberiség ma is ezer sebből vérzik. Nagyon sok samaritánusra van szükség. Kellenek egyházunk szeretetintézményeiben az Úrtól elhívott, odaszánt életű, felkészült és felszentelt diakónusok. Ez egyházunk jövendőjének kulcskérdése. Jézus ma is meghívja azokat, akik őt követve lehajolnak a szenvedőkhöz. Rajtunk át is szólaljon meg az Úr Jézus követésére és szolgálatára hívó szava: Jer, kövess engem!

RÉ 378 MRÉ 410

„…bement Dávid király az Úr színe elé…” (1Krónikák 17,16-27) 1Krónikák 17,16-27

(16) „…bement Dávid király az Úr színe elé…” (1Krónikák 17,16-27)* Dávid az Isten embere volt, pedig sok csúfos bukás terhelte életét; mégis az Úr gyermeke volt; az Úr pedig soha nem engedte el a kezét. – 1. Az Isten embere tudja, hogy mindenét az Úrtól kapta, ezért magát megalázza az Isten színe előtt, és tudja, hogy az Ő kegyelme nélkül senki, de az Úrban lehet áldottan „valaki” (16). – 2. Az Isten embere mindig a reménység embere, saját maga és mások érdekében is túllát önmagán, a jelen körülményein, Isten jövőbe mutató ígéreteire. Mi már az ígéretek beteljesedésének birtokosai vagyunk, a Jézus Krisztusban; de még ennél is több vár ránk Őbenne (17-19). Isten embere sírhat, de nem panaszkodhat; megszomorodhat, de nem lehet szomorú; elfáradhat, de nem fáradhat meg. Ez a reménység nem szégyenít meg, mert Isten ismer bennünket, terhelhetőségünket is; Ő nemcsak szeret, hanem tisztel, megtisztel bennünket, nem engedi istenképűségünk visszanyert méltóságát bemocskolni (19). – 3. Isten embere vallja Isten hatalmas dolgain át, az élő, egyetlen Isten kizárólagosságát (20-27). Ha ez a kizárólagosság kirekesztő, akkor ezt vállaljuk, bár mi senkit nem rekesztünk ki; sőt, nincs a keresztyénségnél nyitottabb, irgalmasabb „ügy” ezen a világon.

___

* Dávid az Isten embere volt, pedig sok csúfos bukás terhelte életét; mégis az Úr gyermeke volt; az Úr pedig soha nem engedte el a kezét.

– 1. Az Isten embere tudja, hogy mindenét az Úrtól kapta, ezért magát megalázza az Isten színe előtt, és tudja, hogy az Ő kegyelme nélkül senki, de az Úrban lehet áldottan „valaki”. Ki vagyok én? Emberileg a mérték viszonylagos, mert aki emitt nagy valaki, az amott már nem számít; miközben minden kivagyiság elmúlik idővel. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem számít, kivé lettünk ebben a világban, de nem mindegy hogy milyen lélekkel, milyen áron és kinek a segítségével. (16)

– 2. Az Isten embere mindig a reménység embere, saját maga és mások érdekében is túllát önmagán, a jelen körülményein, Isten jövőbe mutató ígéreteire. Mi már az ígéretek beteljesedésének birtokosai vagyunk, a Jézus Krisztusban; de még ennél is több vár ránk Őbenne (17-19). Isten embere sírhat, de nem panaszkodhat; megszomorodhat, de nem lehet szomorú; elfáradhat, de nem fáradhat meg. Ez a reménység nem szégyenít meg, mert Isten ismer bennünket, terhelhetőségünket is; Ő nemcsak szeret, hanem tisztel, megtisztel bennünket, nem engedi istenképűségünk visszanyert méltóságát bemocskolni (19).

– 3. Isten embere vallja Isten hatalmas dolgain át, az élő, egyetlen Isten kizárólagosságát (20-27). Ha ez a kizárólagosság kirekesztő, akkor ezt vállaljuk, bár mi senkit nem rekesztünk ki; sőt, nincs a keresztyénségnél nyitottabb, irgalmasabb „ügy” ezen a világon. A szabadságnak, az ember és az elesettek tiszteletének ilyen mértékű megvalósulása, mint amit a nyugati társadalmakban megélhetünk, és amivel hálátlanul visszaélünk, csakis Jézus Krisztus ügyének talaján virágozhatott ki. Nincs még egy olyan Isten, mint az Úr; és nincs még egy olyan nép, mint Isten népe (21). Ezt a „páratlanságot” igazolja, hogy sokan ide akarnak jönni, mert saját vallásuk és kultúrájuk többnyire lehetetlenné tette az emberhez méltó élet kibontakozását számukra. Az élő Isten közelében van áldás (27). Erre még méltatlanul is igazolást ad jólétünk, de vigyázzunk, mert vég nélkül csak a hitetlenek élnek vissza az Úr ajándékaival.