(9) „És örült a nép az adakozásnak…” (1Krónikák 29,1-9) Az adakozás teológiája olvasható itt. – 1. Amit adunk, az Úrnak adjuk (1). Ez azt jelenti, hogy az Ő dicsőségére adjuk, nem a magunkéra (Máté 6,1-4). * – 2. Először mindig tegyünk meg mindent, saját erőből. Nyilván, a hívő ember saját erőlködésében mindig ott van az Isten ereje és kegyelme. Dávid minden erejével, de valójában az Úr segítségével, előteremtette a templom építéséhez szükséges alapanyagokat (3). Először tegyünk meg mindent, a magunk helyén, a magunk erejéből, aztán forduljunk mások felé.** – 3. Amikor kérünk, akkor sem magunknak kérünk. Aki az Úrnak kér, az másokat tart szem előtt „egész emberségükben”, testükben és lelkükben; de éppen ebben a szemléletben kap majd ő maga is segítséget, ha szüksége lesz rá. – 4. Ez a kérés mindig csak úgy kezdődhet, hogy miután már előkészítettem az egész ügy forrását, én kezdem az adakozást. Dávid nem dicsekszik a saját adományával, de buzdít másokat, mert azon felül, amit szerzett, a sajátjából is bőven ad az Úr házának építésére. Ő kezdi az adakozást. Aki kér, az kezd el adni (4-5). – 4. Ez aztán másokat is megindít, akik önként, jó szívvel, örömmel adnak, vagyis hálából, Istent dicsérve (6-9).

___

* Ugyanakkor, amit az Úrnak adunk, az Úr ügyének, az Úr templomának; - azt mindig embereknek adjuk, hiszen az Úr Istennek egyetlen ügye van, hogy megváltsa, megszabadítsa az embert.

** …lám, eddig jutottam, ennyi már van, de tovább nem megy egyedül, kell a segítség. Áldott állapot az, amikor erre rádöbben az ember; - főként, ha az Úr ügyében jár.