(3) „…magasztalták az Urat, mert Ő jó, és örökké tart szeretete.” (2Krónika 7,1-10) Az Úr dicsősége tűzként betöltötte a templomot. A papok nem tudta bemenni a templomba. A nép letérdelt, arcukkal a földet érintették. - Félve imádták és magasztalták az Urat, ebben az istenfélelemben azonban ott volt az a bizonyosság, hogy jó az Úr, örökké tart szeretete (3; 6; 9-10). - A féltőn szerető Isten jelenléte és tisztelete ez, akinek határtalan szeretetére csak szent tisztelettel, vagyis így lehet válaszolni. Aki nem tiszteli az Urat, az nem részesült megváltó szeretetében sem. Ez az élő Isten Jézus Krisztusban egyértelművé tette megváltó szeretetét, de továbbra sem szolgáltatta ki magát nekünk, tehát vissza ne éljünk azzal, hogy Jézus Krisztusban baráttá lett az Isten, hiszen Ő továbbra is a világ Ura maradt. - Boruljunk le előtte szent félelemmel és mégis örömteli bizonyossággal, hiszen nekünk már nem kell „százhúszezernyi áldozatokat” bemutatni egy héten át, mert rendezve van ügyünk az Úr előtt (4-5; 7-8). Az istenfélő ember tehát örömteli bizonyossággal élő ember, aki jókedvű (10).