előző nap
következő nap

„Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus” Ef 2,11–22

11 Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a körülmetéltek szerint, akik viszont azért nevezik magukat így, mert testükön emberkéz által körül vannak metélve. 12 Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. 13 Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által. 14 Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, 15 miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. 16 Megbékéltette mindkettőt egy testben Istennel a kereszt által, miután megölte az ellenségeskedést önmagában, 17 és eljött, békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek. 18 Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. 19 Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. 20 Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, 21 akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, 22 és akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által.

„Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus" (20). A keresztyén ember nem önmagáért és önmagában való ember, hanem beleépül Isten gyülekezetébe. A sarokkő az épület legfontosabb része, aki maga Jézus Krisztus, „akiben azegész épület egybeilleszkedik..., és akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává" (21–22). Jézus az alapkő, ezért lesz egyház az idők végeztéig. Így „élő kövekként" épülhetünk be a „lelki házba" (1Pt 2,5), amely otthont, védelmet és megtartatást kínál.

RÉ 392 MRÉ 421

„…az Úristenhez, ősei Istenéhez folyamodjék…”(2Krónikák 30,1-20) 2Krónikák 30,1-20

(19) „…az Úristenhez, ősei Istenéhez folyamodjék…”(2Krónikák 30,1-20) Kell a nyomorúság ahhoz, hogy Isten népe, és benne az egyes ember töredelmes szívvel és szent elhatározással rádöbbenjen arra, hogy nem mehet ez így tovább; - ezért ismét az Úrhoz forduljon, és legalább a testvéreivel egységben éljen. Az asszírok elhurcolták az északi országrész lakosságának nagy részét (Kr. e. 722). Ezután szólította meg Ezékiás király Isten teljes népét, nemcsak a déli Júdát, hanem a megmaradt északi törzseket is: Nem mehet ez így tovább, együtt térjünk meg az Úrhoz, és ezt láthatóan is vállaljuk fel, megtartva a páska ünnepét, amely Isten szabadító tetteire való emlékezés, és egyben abban való részesedés (1-5). Ezékiás kiemelte, hogy ne késlekedjenek, most vegyenek „úrvacsorát”, az első hónap helyett a másodikban (2-3), mint utópáskát (4Mózes 9,10). Nem baj, ha nem tud mindenki az előírások szerint felkészülni, megtisztulni; - majd kegyelmével veszi körül népét az Úr. Most azonban a megtérés, a látható, hitvalló cselekvés ideje van. Ez mindenestül kegyelem, amelyben Isten minden méltatlanságunk ellenére is használ, és megsegít (17-20). Az Úr a szívekre tekint, és nem a kultusz hiányosságaira.*

___

 

* Persze készültek, ahogy tudtak! Először el kellett távolítani a „bálványimádás” megmaradt, megbotránkoztató jeleit. A bűnök gyakorlatával látható módon szakítani kell (14). A király és a vezetők mindenkit meghívtak az ünnepre, és nem csüggedtek el azon, hogy számosan csúfolódva utasították vissza a hívó szót, mindenféle kifogásokat keresve. Sokan azonban meghallották az Úr szavát, és eljöttek (10-12)