előző nap
következő nap

„...az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus” Ef 4,1–16

1 Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok, 2 teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, 3 igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. 4 Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: 5 egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, 6 egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett és mindenek által és mindenekben. 7 A kegyelem pedig mindegyikünknek Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott. 8 Ezért mondja az Írás: „Felment a magasságba, foglyokat vitt magával, ajándékot adott az embereknek." 9 Az pedig, hogy „felment", mi mást jelent, mint azt, hogy le is szállt erre a földre. 10 Aki leszállt, az „fel is ment", feljebb minden égnél, hogy betöltse a mindenséget. 11 És ő „adott" némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, 12 hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére, 13 míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, 14 hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; 15 hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus, 16 akiből az egész test egybeilleszkedik és összekapcsolódik a különféle ízületek segítségével úgy, hogy minden egyes tagja erejéhez mérten közösen munkálja a test növekedését, hogy épüljön szeretetben.

„...az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus" (15). Az nem lehet, hogy stagnálás, sőt visszafejlődés jellemezze a Krisztust követők életét. Ahol nincs növekedés, ott óriási problémák jelentkezhetnek. Két világos és örök érvényű megállapítást fogalmaz meg az ige: szeretetben kell növekednünk, s ez a növekedés Krisztushoz történik.

RÉ 463 MRÉ 250

„Ővele emberi erő van, mivelünk pedig Istenünk, az Úr…” (2Krónikák 32,1-23) 2Krónikák 32,1-23

(8) „Ővele emberi erő van, mivelünk pedig Istenünk, az Úr…” (2Krónikák 32,1-23) Isten népének hitvallása. – 1. Isten népe nem rettent meg az „idegen” népek fenyegetésétől, noha Szanhérib, asszír király, a maga erejével dicsekedve gyalázta haderejüket, Istenüket, hitüket (9-19). – 2. Isten népe bízott az Úrban, tudva, hogy a leghőzöngőbb dicsekvő is „elvirágzó” emberi erővel kérkedik, velük pedig az élő Isten örök, irgalmas ereje van. Isten népének vezetője, szívhez szólóan, ugyancsak az Úr segítségével bíztatja saját népet. Milyen jó látni, hogy Isten népe egy emberként, az Úrtól várja a győzelmet. Nincs közöttük egy áruló sem, aki a saját hitét eldobva, kedvezne az „idegeneknek” (6-8). – 3. Isten népe mindent megtett azért, hogy felkészüljön az ostromra. Ezékiás király betömette a külső forrásokat, kijavította a főváros falait és őrtornyait, új külső védfalat építtetett, rendezte hadseregét. Isten népe mindent megtesz, miközben mindent az Úrtól vár, kétes szövetségekbe pedig nem bonyolódik. – Szanhérib, asszír király hadjárata Jeruzsálem ellen, Kr. e. 701-ben történt, de ma is „nagyot szól”. Azt hirdeti ugyanis, hogy az élő Istenbe vetett hit hatalma segíthetne rajtunk, és az egész világon. Ő az, aki Jézus Krisztusban mindenkit megváltott életre hív (János 3,16).