„...csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják” Ef 4,17–32
„...csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják" (29). Az óember levetése és az új ember felöltése abban nyilvánul meg, hogy aki újjá lett Krisztusban, az önmegtartóztató a beszédében is. A szavakban élet van, amelyet átadunk, amely belőlünk áramlik. „Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj" (Lk 6,45) – tanítja Jézus. Csak a jó, az építést és az áldást hozó szavak hagyják el szánkat!
RÉ 489 MRÉ 282
„…azután megalázta magát a felfuvalkodott Ezékiás…” (2Krónikák 32,24-33) 2Krónikák 32,24-33
(26) „…azután megalázta magát a felfuvalkodott Ezékiás…”(2Krónikák 32,24-33)* „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad.”(Jakab 4,6; Példabeszédek 3,34) – 1. Ezékiás király (Kr. e. 716-687) megtapasztalta mindezt. Halálos betegségében, majd kevélységében megalázta magát és meggyógyult (24). – 2. Tehát az Úr ebben a világban is adhatja a boldog tapasztalatot, a magát megalázó, hívő ember evilági, látható győzelmét. De elsősorban mégse ebben a világban várjuk e gyönyörűséges ígéret beteljesedését. A hívő ember tapasztalata ugyanis az, hogy az alázatost eltapossák, semmibe veszik és lenézik. Mégis, a krisztusi ember mindvégig (Jelenések 2,10) szelíd és alázatos marad (Máté 11,26), nem itt várva a „felmagasztaltatást”. – 3. Ne felejtsük el, a mi Urunk, Jézus Krisztus a mennyei dicsőségből alázta meg magát érettünk, ennek eredménye pedig nem „siker” lett, hanem kereszthalál. Isten azonban felmagasztalta Őt (Filippi 2,6-11), ahogy felmagasztalja övéit is.
___
* „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad.”(Jakab 4,6; Példabeszédek 3,34)
– 1. Ezékiás király (Kr. e. 716-687) megtapasztalta mindezt. Halálos betegségében megalázta magát és meggyógyult (24). Amikor megkísértette a felfuvalkodottság (31; 2Királyok 20,1-től), de aztán megalázta magát, mégpedig egész népével együtt, akkor könyörült rajta az Úr, továbbra is megsegítette, mert minden sikerült neki, amit csak tett (27-30). Ezékiás király életében voltak hullámvölgyek is, de összességében, és ez a lényeg (!), életének igei értékelése az, hogy ez a király mindenben az Úr kegyelme alatt állt (32-35); ma így mondanánk, az Úr Jézus Krisztusban élt.
– 2. Tehát az Úr ebben a világban is adhatja a boldog tapasztalatot, a magát megalázó, hívő ember evilági, látható győzelmét, ahogy mindezt Ezékiás király is megtapasztalta. De elsősorban mégse ebben a világban várjuk ennek a gyönyörűséges ígéretnek beteljesedését. A hívő ember tapasztalata ugyanis az, hogy az alázatost eltapossák, semmibe veszik és lenézik. Mégis, a krisztusi ember, az Úrban van, ezért továbbra is, mindvégig (Jelenések 2,10) szelíd és alázatos marad (Máté 11,26), nem itt várva a „felmagasztaltatást”. A krisztusi embernek bizonyosságában nyugalma van, és ha néha el is öntené őt az emberi indulat, a sok méltatlanság láttán, soha nem lesz rajta úrrá az indulat, hanem csak a Jézus Krisztus békessége.
– 3. Ne felejtsük el, a mi Urunk, Jézus Krisztus a mennyei dicsőségből alázta meg magát érettünk, ennek eredménye pedig nem „siker” lett, hanem kereszthalál. Isten azonban felmagasztalta Őt (Filippi 2,6-11), ahogy felmagasztalja övéit is.