előző nap
következő nap

„Olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek” 3Jn

1 Én, a presbiter, a szeretett Gájusznak, akit igazán szeretek. 2 Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek. 3 Nagyon örültem, amikor testvérek jöttek, és bizonyságot tettek a te igazságodról, minthogy te igazságban jársz. 4 Nincs nagyobb örömöm annál, mint amikor hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak. 5 Szeretett testvérem, hűségesen jársz el mindabban, amit a testvérekért teszel, még az idegenekért is, 6 akik bizonyságot is tettek szeretetedről a gyülekezet előtt. Jól teszed, ha ezeket Istenhez méltóan engeded útnak, 7 mert az ő nevéért indultak el, és semmit sem fogadtak el a pogányoktól. 8 Nekünk tehát fel kell karolnunk az ilyeneket, hogy munkatársaikká legyünk az igazságban. 9 Írtam valamit a gyülekezetnek, de Diotrefész, aki közöttük elsőségre vágyik, nem fogad el minket. 10 Ezért tehát, ha megérkezem, emlékeztetni fogom azokra a dolgokra, amelyeket művel, amikor gonosz szavakkal rágalmaz minket, de nem elégszik meg ezzel, hanem maga sem fogadja be a testvéreket, azokat pedig, akik akarnák, úgyszintén megakadályozza ebben, és kiveti a gyülekezetből. 11 Szeretett testvérem, ne a rosszat kövesd, hanem a jót. Aki a jót cselekszi, az Istentől van, aki a rosszat cselekszi, az nem látta Istent. 12 Démétriosz mellett bizonyságot tesz mindenki, maga az igazság is, de mi is bizonyságot teszünk, és tudod, hogy a mi bizonyságtételünk igaz. 13 Sok írnivalóm volna még számodra, de nem akarok neked tintával és tollal írni; 14 remélem azonban, hogy hamarosan meglátlak, és személyesen fogunk beszélni. 15 Békesség neked! Köszöntenek barátaid. Köszöntsd te is barátainkat név szerint.

„Olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek” (2). Mi is szeretünk bátorítólag „jót” kívánni egymásnak, ennek tartalmát
azonban nehezen tudjuk megfogalmazni. János levelében a lelki gazdagságból kiinduló életerő, amellyel az Isten közelségében élő ember betöltekezik, nem garanciája a testi egészségnek, de áldásként kívánható. Félelmetes belegondolni, hogy ez az áldáskívánás – szó szerint – mit is eredményezne az életünkben...

RÉ 42 MRÉ 42

Kemény nyakú és makacs szívű volt…” (2Krónikák 36,11-23) 2Krónikák 36,11-23

(13) „Kemény nyakú és makacs szívű volt…”(2Krónikák 36,11-23)* Ahol a vezető hitetlen, ott a nép is egyre hűtlenebb lesz: eltávolodik az Úrtól, egyre utálatosabb és tisztátalanabb szokásokat tanul el (14), amely „jóléti nyomorúságot”, vagy szegénységben megmutatkozó nyomorúságokat szül. Az istentelenségre azonban nemcsak a tisztátalanság jellemző, hanem a határtalan önzés és gőg is. Nincs alázat, Isten előtti helyes önismeret. Ezért Cidkijjá (Kr. e. 597-586) még a babilóniai királyt is megtámadta (13). Ma is tapasztalunk hasonlót: megvadult mindenki, hívők és hitetlenek, gazdagok és szegények, fiatalok és idősek, egészségesek és betegek egyaránt. Azt mondhatnánk, hogy ez a bűn természete, amelynek a vége ténylegesen nagy nyomorúság, fogság és pusztulás (17-21): „...nem volt mentség” (16). Itt Isten jogos haragja megállíthatatlanná lett. Beteljesedett Jeremiás Igéje (21). A legszomorúbb azonban az, hogy Isten népe is keménynyakú és makacs; - sajnos nemcsak a hitetlenségben, hanem a hitben is (13). Áldott legyen az Isten, hogy Jézus Krisztusban mégis van mentség, és végezetül mégsem a jogos harag, hanem az üdvözítő kegyelem ígérete teljesedett be. Ennek az örömhírnek előlegezése Círus, perzsa király szabadító rendelete, aki hatalmát irgalomra használta, mint Isten eszköze (22-23).

___

 

* - Kortörténet: Jósiás halála után (Kr. e. 609) fokozatosan nőtt a Babiloni Birodalom befolyása, ezért Jósiás két fia, Jóáház (Kr. e. 609) és Jójákim (Kr. e. 609-598) már az új nagy birodalom árnyékában uralkodtak, kiszolgáltatva és mégis hitetlenül. Ugyanez volt jellemző Jósiás unokáira, Júda utolsó királyaira, Jójákinra (Kr. e. 598-597) és Cidkijára (Kr. e. 597-586).

- Lám a kiszolgáltatottság, nyomorúság és a hitetlenség gyakran jár együtt. Tehát nem feltétlenül az történik, hogy a nyomorúságban az ember, vagy egy nép igazán keresni kezdi az élő Istent. Sokszor, mint itt is, az ellenkezője tapasztalható: a nyomorúság csak fokozza a hitetlenséget és az eltévelyedést. Ne felejtsük el, hogy a nyomorúság nem feltétlenül jelent szegénységet; - jólétben is hatalmas nyomorúságokat élhet meg az ember.

- Az utolsó júdai király, Cidkijjá is azt tette, amit rossznak tart Istene, az Úr (11-12). Nem hallgatott az Úr szavára, az élő Isten féltő szeretettel teli, figyelmeztető Igéjére; nem hallgatott sem Jeremiás prófétára (12), sem másokra (15-16).

- Ahol pedig a vezető ilyen hitetlen, ott a nép is egyre hűtlenebb lesz: eltávolodik az Úrtól, egyre utálatosabb és tisztátalanabb szokásokat tanul el (14), amely jóléti nyomorúságot, vagy szegénységben megmutatkozó nyomorúságokat szül.

- Az istentelenségre azonban nemcsak a tisztátalanság jellemző, hanem a határtalan önzés és gőg is. Nincs alázat, Isten előtti helyes önismeret. Ezért Cidkijjá még a babilóniai királyt is megtámadta (13). Ma is tapasztalunk hasonlót: megvadult mindenki, hívők és hitetlenek, gazdagok és szegények, fiatalok és idősek, egészségesek és betegek egyaránt.

- Azt mondhatnánk, hogy ez a bűn természete, amelynek a vége ténylegesen nagy nyomorúság, fogság és pusztulás (17-21). Ennek az állapotnak pontos megfogalmazása így hangzik: „...nem volt mentség” (16). Itt Isten jogos haragja megállíthatatlanná lett, hogy beteljesedjék az Úrnak Jeremiás által mondott Igéje (21).

- A legszomorúbb azonban az, hogy Isten népe is keménynyakú és makacs; - sajnos nemcsak a hitetlenségben, hanem a hitben is (13).

- Áldott legyen az Isten, hogy Jézus Krisztusban mégis van mentség, és végezetül mégsem a jogos harag, hanem az üdvözítő kegyelem ígérete teljesedett be. Ennek az örömhírnek előlegezése Círus, perzsa király szabadító rendelete, aki hatalmát irgalomra használta, mint Isten eszköze (22-23).

- Egy fejezetben hatalmas ívet tesz meg a krónikás, a fogság kezdetétől egészen a szabadulás evangéliumáig (Kr. e. 609-532).