előző nap következő nap

„hiánytalanul, amire még szükség van” Ezsd 6,1–12

1 Ekkor Dárius parancsot adott, hogy nézzenek utána ennek a levéltárban, ahol a kincseket szokták elhelyezni Babilóniában. 2 És találtak Ahmetá várában, Média tartományában egy irattekercset, amelyre ez volt följegyezve emlékeztetőül: 3 „Círus király uralkodásának első évében parancsot adott Círus király Isten jeruzsálemi házára nézve: Építsék fel azt a templomot, legyen olyan hely, ahol áldozatokat mutatnak be! Maradjanak meg régi alapjai! Legyen a magassága hatvan könyök, szélessége is hatvan könyök! 4 Három sor legyen kőtömbökből, és egy sor fából. A költségeket a királyi palota fedezze! 5 Sőt Isten házának az arany- és ezüstedényeit is, amelyeket Nebukadneccar hozott el a jeruzsálemi templomból, és vitt Babilonba, vigyék vissza, hadd kerüljenek újra a helyükre, a jeruzsálemi templomba, és helyezzék el azokat az Isten házában." 6 Most azért Tattenaj, a Folyamon túli tartomány helytartója, Setar-Bóznaj és hivatalnoktársaik, a Folyamon túli tisztviselők, tartsátok távol tőlük magatokat! 7 Hagyjátok, hogy a zsidók helytartója és a véneik Isten házán munkálkodjanak, és fölépíthessék Isten házát a régi helyén! 8 Arra is parancsot adok, hogy mit kell tennetek a zsidók véneinek támogatására Isten házának az építésében: a király jövedelméből, a Folyamon túli adóból pontosan adják meg a költségeket ezeknek a férfiaknak, hogy ne legyen fennakadás. 9 Adják meg nekik napról napra hiánytalanul, amire még szükség van: bikákat, kosokat és bárányokat égőáldozatul a menny Istenének, továbbá búzát, sót, bort és olajat a jeruzsálemi papok rendelkezése szerint, 10 hogy mutassanak be kedves illatú áldozatot a menny Istenének, és imádkozzanak a királynak és fiainak az életéért. 11 Arra is parancsot adok, hogy ha valaki ezt a rendeletet megszegi, annak a házából vegyenek ki egy gerendát, állítsák fel, őt pedig szegezzék fel rá, és a házát tegyék szemétdombbá emiatt. 12 Az az Isten pedig, akinek ott lakik a neve, pusztítson el minden olyan királyt és népet, aki arra vetemedik, hogy megszegve ezt a rendeletet lerombolja Istennek ezt a házát Jeruzsálemben! Én, Dárius adtam ezt a parancsot, pontosan végre kell hajtani!

Az Istenre hagyatkozó nép csodákat él át: napról napra megkapják „hiánytalanul, amire még szükség van" (9); az addigi feljelentőnek
támadás helyett támogatnia kell a munkát. Dárius még nem tudhatta, de Isten megváltott népe már igen: nem csak a nevének szerzett ott lakást az Úr – ő maga lakik a népe között. A neve is bátorít: Úr és Szabadító! Ráadásul Jézus Krisztusért Atyánkká lett, s így gondoskodik vele élő népéről napról napra.

RÉ 236 MRÉ 392

„Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez…” (Róma 5,1-11) Róma 5,1-11

(2) „Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez…” (Róma 5,1-11) Az igaz hit megragadja az Isten ígéretéből következő reménységet (5), és a „nem lehet” ellenére is megragadja az isteni „lehet” reménységét. Éppen ez az igaz hit dialektikája, ahogy Ábrahámmal kapcsolatban leírja az Ige, hogy reménység nélkül is reménységgel hitt (4,18). Ez az állapot maga az üdvösség. Tisztázzuk tehát a fogalmakat. Isten ajándéka az üdvösség, amely ebben a földi életben elkezdődik, odaát pedig kiteljesedik. Az üdvösség edénye a hit. Az üdvösség tartalma pedig az Isten kegyelméből, szeretetéből fakadó megigazulás (1-2). Amikor Ábrahámot a reménytelenségben remélő hitéért megigazultnak nevezi az Ige, akkor erre az üdvösségre gondol, amelynek minden eleme ajándék. Isten életet ajándékozó, gonoszt legyőző igazsága, minden romlás törvénye ellenére érvényesül az Ő népén.