előző nap
következő nap

„...megkönyörült rajtunk Istenünk, az Úr, mert meghagyott belőlünk egy maradékot,...” Ezsd 9,1–9

1 Mindezek után eljöttek hozzám a vezető emberek, és ezt mondták: Izráel népe, még a papok és léviták sem különültek el az ország népeitől, a kánaániak, a hettiták, a perizziek, a jebúsziak, az ammóniak, a móábiak, az egyiptomiak és az emóriak utálatos szokásaitól, 2 mert ezeknek a leányai közül vettek feleséget maguknak és fiaiknak, úgyhogy összekeveredett a szent mag az ország népeivel, sőt a vezető emberek és elöljáróik jártak élen ebben a hűtlenségben. 3 Amikor ezt meghallottam, megszaggattam a ruhámat és a köpenyemet, megtéptem a hajamat és szakállamat, és ott ültem magamba roskadva. 4 Akkor körém gyűltek mindazok, akik remegve gondoltak Izráel Istenének az igéire a fogságból hazatértek hűtlensége miatt. Én pedig magamba roskadva ültem egészen az esti áldozatig. 5 Az esti áldozatkor pedig fölkeltem onnan, ahova leroskadtam, majd megszaggatott ruhában és köpenyben térdre hulltam, imádkozva emeltem kezeimet Istenem, az Úr felé, 6 és ezt mondtam: Istenem! Szégyenkezem, és nem merem fölemelni arcomat hozzád, Istenem, mert bűneink elborították fejünket, és vétkünk az égig növekedett. 7 Őseink idejétől fogva mind a mai napig nagy vétekben vagyunk, és bűneink miatt jutottunk királyainkkal és papjainkkal együtt más országok királyainak a kezébe, hogy gyilkoljanak, fogságba vessenek, kifosszanak és megszégyenítsenek bennünket, ahogyan van ez ma is. 8 Még csak rövid ideje annak, hogy megkönyörült rajtunk Istenünk, az Úr, mert meghagyott belőlünk egy maradékot, és adott nekünk egy talpalatnyi földet szent helyén, visszaadta szemünk ragyogását Istenünk, és hagyta, hogy egy kissé feléledjünk szolgaságunkban. 9 Mert szolgák vagyunk, de Istenünk szolgaságunkban sem hagyott el bennünket. Kiterjesztette ránk a perzsa királyok szeretetét, és megengedte, hogy feléledve fölépítsük Istenünk házát, hogy helyreállítsuk azt romjaiból, és védőfalat adott nekünk Júdában és Jeruzsálemben.

Ezsdrás bűnbánati imádsága olvasható e fejezetben. Az Isten által kiválasztott vezetők nem maradhatnak némák és tétlenek a családban, a gyülekezetben, a rájuk bízottak engedetlenségét, elvilágiasodását látva. (Lásd Mózest – 2Móz 32,33kk, sőt Jézust – Lk 19,41.) Imádkozzunk ne csak testi egészségért, anyagi jólétért, hanem bűneinkért, vétkeinkért (6), bűnbánatért, megtérésért.

RÉ 208 MRÉ 312

„Mert üdvösségünk reménységre szól…”(Róma 8,18-30) Róma 8,18-30

(24) „Mert üdvösségünk reménységre szól…”(Róma 8,18-30)* A reménységünk nem kevesebb, mint az, hogy Jézus Krisztusban a teremtett világ megszabadult a hiábavalóság és romlandóság szolgaságából, az Isten eredeti gondolata szerinti szabadságra. Isten, pedig elrendelt időben nyilvánvalóvá teszi majd ezt. Testi szemekkel még csak részben látjuk reménységünk tárgyát, akárcsak az áldott állapotú kismama gyarapodását, amely bizonyossággal jelzi, hogy hamarosan láthatóvá lesz az új élet (20-26). Ez a mi állhatatos reménységünk (25). Ez erőt ad, hogy saját vajúdásainkat elfelejtve, reményre hangoljuk a vajúdó világot (22). Sok a vajúdás, de az új élet reménysége rejtőzik abban. Milyen fontos: Pál apostol az egész teremtett világról reménységgel beszél (21). Ez a krisztusi szemlélet. A mi szemléletünk sem lehet más. Az Isten dolga, hogyan, kiket különít majd el odaát.

___

* Ennek a szakasznak, mint az egész nyolcadik fejezetnek, sőt az egész Római levélnek, minden igeverse, a Lélek ihletésének gyöngyszeme, ha szabad ilyen emberien fogalmazni. Most csak az igeszakasz elejére tudunk figyelni, felvillantva néhány ilyen gyöngyszemet, amely nemcsak megcsillan, hanem hitben üdvösségesen tartalmassá teszi az életet.

– A jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, ami vár ránk. Áldott ez a bizonyosság, mert sok a szenvedés (18).

– Olyannyira sok a gyötrelem, hogy a teremtett világ sóvárog a megváltás után: ember, állat, növény, anyag (igen, még a kizsigerelt anyag is). Megváltás után kiált az egész világ; szabadítás után sóhajt test és lélek, az egész ember (23). Isten Lelkének munkája, amikor bennünk tudatossá lesz ez a sóvárgás, és még a sóhajunk is imádsággá lesz: „Jőjj, Uram Jézus!” (Jelenések 22,20). Ez a szentlelkes tudatosság elküld bennünket a világba, hogy Isten gyermekeiként, Jézus Krisztus követségében járva, a magunk helyén irgalmat gyakoroljunk az elvadult földtekén, vállalva ennek minden kockázatát (19). Aki szenved, az irgalomra vár: ez nem vallás, hit és kultúrafüggő.

– Nekünk pedig van erőnk ehhez a szolgálathoz, a legnehezebb körülmények között is (Filippi 4,13), hiszen üdvösségünk reménységre szól (24). A reménységünk ugyanis nem kevesebb, mint az, hogy Jézus Krisztusban a teremtett világ megszabadult a hiábavalóság és romlandóság szolgaságából, az Isten eredeti gondolata szerinti szabadságra. Isten, pedig elrendelt időben nyilvánvalóvá teszi majd ezt. Testi szemekkel még csak részben látjuk reménységünk tárgyát, akárcsak az áldott állapotú kismama gyarapodását, amely bizonyossággal jelzi, hogy hamarosan láthatóvá lesz az új élet (20-26). Ez a mi állhatatos reménységünk (25). Ez erőt ad, hogy saját vajúdásainkat elfelejtve, reményre hangoljuk a vajúdó világot (22). Sok a vajúdás, de az új élet reménysége rejtőzik abban. Milyen fontos: Pál apostol az egész teremtett világról reménységgel beszél (21). Ez a krisztusi szemlélet. A mi szemléletünk sem lehet más. Az Isten dolga, hogyan, kiket különít majd el odaát.