előző nap következő nap

„bűneinkhez képest kíméletesen bántál velünk” Ezsd 9,10–15

10 És most mit mondjunk ezután, Istenünk? Hiszen elhagytuk parancsolataidat, 11 amelyeket a te szolgáid, a próféták által adtál, amikor ezt mondtad: Az a föld, amelyre bementek, hogy birtokba vegyétek, tisztátalan föld az országban lakó népek tisztátalansága és utálatos szokásai miatt, mert megtöltötték azt egyik végétől a másikig tisztátalanságukkal. 12 Azért ne adjátok hozzá leányaitokat az ő fiaikhoz, és az ő leányaikat se vegyétek feleségül fiaitoknak! Ne törődjetek békességükkel és javukkal soha, akkor megerősödtök, élhettek a föld javaival, és örökségül hagyhatjátok azt utódaitokra örökre. 13 Mindazok után, amik utolértek bennünket gonosz tetteink és nagy bűneink miatt, te, Istenünk, bűneinkhez képest kíméletesen bántál velünk, sőt megengedted, hogy közülünk néhányan megmeneküljenek. 14 Vajon ha újból megszegjük parancsolataidat, és összeházasodunk ezekkel az utálatos népekkel, nem semmisíthetsz-e meg bennünket haragodban, hogy közülünk senki se maradjon és meneküljön meg?! 15 Uram, Izráel Istene! Igaz vagy te, hiszen mi, akik megmenekültünk, megmaradhattunk mind a mai napig. Mi vétkesek vagyunk előtted, pedig így senki sem állhat színed elé!

Az egész nép nevében elmondott bűnbánó imádság szíve ez: „bűneinkhez képest kíméletesen bántál velünk" (13). Aki saját vágya, akarata szerint éli életét, olykor számon kéri Istent: „Miért engedted ezt megtörténni velem?" De aki Isten törvényének tükrében vizsgálja magát, annak ugyanabból a tükörből felragyog az evangélium is: irgalma és kegyelme nagy, ezerszer nagyobb, mint igazságos büntetése (2Móz 20,5), és szeretete nem fogy el (Zsolt 103,10–12).

RÉ 217 MRÉ 301

„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róma 8,31-39) Róma 8,31-39

(31) „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róma 8,31-39) Bizonyosság. Ha egy szóval kellene összefoglalni ezt az igeszakaszt, ezt mondanám: bizonyosság (38). Pál apostol hitvallása teljes bizonyosságról, üdvbizonyosságról „énekel”.Az evangéliumból csak ez a bizonyosság következhet Isten népére, valamint az egyes hívő emberre nézve. Ezért teológiailag lehetetlen, hogy Isten hívő népe aggódjon, egyházára rosszat mondjon, gyarló emberi technikákban bízzon. Isten velünk van (Máté 1,23). Ez a bizonyosság mindenre elégséges, mert ha Ő velünk van, akkor semmiféle ellenség nem győzedelmeskedhet rajtunk (31). – 1. Isten velünk volt a világ teremtése előtt, amikor örök elhatározása szerint kiválasztott, elrendelt, elhívott, megigazított, megszentelt és megdicsőített bennünket (28-30). – 2. Isten velünk van a jelenben, egészen Jézus Krisztus visszajöveteléig. Ki lehetne tehát ellenünk? Hiszen Isten mindent odaadott érettünk, még tulajdon Fiát is. Miben szűkölködnénk? Hiszen Jézus Krisztus feltámadása által miénk az üdvösség. Ki vádolna bennünket? Hiszen Isten igaznak tart minket. Ki ítélne kárhozatra? Hiszen Isten megváltó szeretetétől senki és semmi el nem választhatja népét (31-39). – 3. Isten velünk lesz, nemcsak a világ végezetéig (Máté 28,20), hanem az örökkévaló teljességében (37-39). – Ez a bizonyosság a Szentlélek ajándéka.

___

* Bizonyosság. Ha egy szóval kellene összefoglalni ezt az igeszakaszt, ezt mondanám: bizonyosság (38). Pál apostol hitvallása teljes bizonyosságról, üdvbizonyosságról „énekel”. Ez a bizonyosság, amire szükségünk van: meg vagyok győződve arról (38), hogy Isten velünk volt, van, lesz. Ez a meggyőződés száz százalékos bizonyosság, megkérdőjelezhetetlen evidencia, minden emberi nyomorúság és kételkedés ellenére is.