1 Mindezek alapján írásbeli megállapodást készítettünk, amelyet pecséttel láttak el vezetőink, lévitáink és papjaink. 2 Az iratot pecséttel látták el: Nehémiás, Hakaljá fia, a királyi helytartó és Cidkijjá. 3 Azután Szerájá, Azarjá és Jirmejá, 4 Pashúr, Amarjá és Malkijjá, 5 Hattús, Sebanjá és Mallúk, 6 Hárim, Merémót és Óbadjá, 7 Dániel, Ginnetón és Bárúk, 8 Mesullám, Abijjá és Mijjámín, 9 Maazjá, Bilgaj és Semajá. Ezek voltak a papok. 10 A léviták ezek voltak: Jésúa, Azanjá fia, a Hénádád fiai közül való Binnúj és Kadmíél 11 és testvéreik: Sebanjá, Hódijjá és Kelítá, Pelájá és Hánán, 12 Míká, Rehób és Hasabjá, 13 Zakkúr, Sérébjá és Sebanjá, 14 Hódijjá, Bání és Benínú. 15 A nép főemberei pedig ezek voltak: Parós, Pahat-Móáb, Élám, Zattú és Bání, 16 Bunní, Azgád és Bébaj, 17 Adónijjá, Bigvaj és Ádín, 18 Átér, Hizkijjá és Azzúr, 19 Hódijjá, Hásum és Bécaj, 20 Háríf, Anátót és Nébaj, 21 Magpiás, Mesullám és Hézír, 22 Mesézabél, Cádók és Jaddúa, 23 Pelatjá, Hánán és Anájá, 24 Hóséa, Hananjá és Hassúb, 25 Lóhés, Pilhá és Sóbék, 26 Rehúm, Hasabná és Maaszéjá, 27 Ahijjá, Hánán és Ánán, 28 Mallúk, Hárim és Baaná. 29 A nép többi része: a papok, a léviták, a kapuőrök, az énekesek, a templomszolgák és mindazok, akik a tartományok népeitől elkülönülve csatlakoztak az Isten törvényéhez feleségeikkel, fiaikkal és leányaikkal együtt; mindenki, aki már elég értelmes volt hozzá, 30 csatlakoztak előkelő honfitársainkhoz. Átok terhe alatt megesküdtünk arra, hogy Isten törvénye szerint élünk, amelyet Isten az ő szolgája, Mózes által adott, és hogy megtartjuk és teljesítjük Urunknak, az Úrnak minden parancsolatát, előírását és rendelkezését. 31 Nem adjuk leányainkat az országban élő népekhez, és fiainknak nem veszünk feleséget az ő leányaik közül. 32 Ha az országban élő népek árut vagy bármilyen gabonát hoznak eladásra a nyugalom napján, nem vásárolunk tőlük a nyugalom napján vagy más ünnepnapokon. A hetedik évben parlagon hagyjuk a földet, és elengedünk minden tartozást. 33 Köteleztük magunkat arra, hogy évenként egyharmad sekelt adunk Istenünk házának a szolgálatára: 34 a sorba rakott kenyerekre, az állandó étel- és égőáldozatra, a nyugalom napján, újholdkor és a megszabott ünnepeken bemutatandó áldozatokra, továbbá a szent adományokra és a vétekáldozatokra, hogy engesztelést szerezzenek Izráelért, és minden munkára Istenünk házánál. 35 Mi, papok, léviták és a nép kisorsoltuk, hogy évről évre mikor melyik család hordja be az áldozathoz szükséges tűzifát Istenünk házába, hogy égjen a tűz Istenünknek, az Úrnak az oltárán, ahogyan az elő van írva a törvényben. 36 Bevisszük földünknek első termését és mindenféle gyümölcsfának az első termését évről évre az Úr házába. 37 Elsőszülött fiainkkal és állatainkkal is úgy járunk el, ahogyan elő van írva a törvényben. Marháink és juhaink elsőszülöttjeit bevisszük Istenünk házába a papoknak, akik Istenünk házában végeznek szolgálatot. 38 A tésztánkból készült első lepényt meg mindenféle gyümölcsfánknak, a mustnak és olajnak a legjavát felajánljuk, és bevisszük Istenünk házának a kamráiba a papoknak, földünkről a tizedet pedig a lévitáknak. Nekik, a lévitáknak kell beszedniük a tizedet minden városban, ahol csak a földet megműveljük. 39 Egy áronita pap legyen a lévitákkal, amikor a léviták beszedik a tizedet. A léviták pedig vigyék be a tizednek a tizedét Istenünk házába, a kincstár kamráiba. 40 Ezekbe a kamrákba kell bevinniük Izráel fiainak és Lévi fiainak a felajánlott gabonát, mustot és olajat, mert ott vannak a szent edények meg a szolgálatot végző papok, a kapuőrök és az énekesek. Nem fogjuk elhanyagolni Istenünk házát!
(7) „Fogadjátok be tehát egymást…”(Róma 15,1-13)* Életmentő az Ige felszólítása: „Fogadjátok be egymást!”Ennek a kérésnek áldott forrása az a tény, hogy Jézus Krisztus által befogadott bennünket az Isten (7). – Ez a kérés a Jézus Krisztusban hívő zsidóknak és nem zsidóknak (pogányoknak) szól. Az apostol, aki soha nem tagadta meg „gyökereit”, ószövetségi Igék sokaságával támasztja alá (Zsoltárok 18,50; Zsoltárok 117,1), hogy Jézus Krisztus, Isten ígéreteinek beteljesedése által, a zsidóknak igazsággá, a pogányoknak kegyelemmé lett (8-12).* Mindkettőn könyörült az Úr, mindkettőjüket befogadta, hogy beteljesedjenek az apostol által is idézett ígéretek: Örüljenek a pogányok, az Isten népével együtt (5Mózes 32,43;), mert Jézus Krisztusban minden nép számára van menekvés (Ézsaiás 11,1-10). – Ez a kérés ma is aktuális, hiszen nem tudjuk befogadni egymást, mi, akiket az Úr befogadott. Van, aki az igazságot, a pontos tant és tökéletes életet követeli. Van, aki ezt rideg, taszító keresztyénségnek tartja, és vallja, hogy Jézus Krisztusban az életöröm is ajándék. Kibékíthetetlen az ellentét a mai „zsidóskodó” és „pogányoskodó” keresztyének között.**
___
* A zsidók ugyanis az isteni törvény megtartását, az igazságot követelték (8), szent szigorral; a pogányoknak pedig kegyelemre volt szükségük (9), mert noha megismerhették volna a világ alkotmányából az Urat, nem tették, és életük tobzódott a halálos hiábavalóságban.
** Ez a különbség írásértelmezésben, kegyességben, életfolytatásban is tetten érhető.
Ez a kérés ma is életmentő, és áldást ajándékozó csodához vezet bennünket (1-6; 13). A reménység Istene, együtt, és nem egymás nélkül, egy szívvel és szájjal dicsőítve, betölt minket Lelke által; így öröm, békesség, bővelkedés, az erőtlen testvérünk szolgálata, a másik javának építése, és mindenekelőtt vigasztalás adatik nekünk (4).