előző nap
következő nap

„...Dóég Saulhoz ment, és jelentette neki...” Zsolt 52

1 A karmesternek: Dávid tanítókölteménye, 2 abból az időből, amikor az edómi Dóég Saulhoz ment, és jelentette neki, hogy Dávid Ahímelek házába érkezett. 3 Mit dicsekszel gonoszságoddal, te nagy hős? Hiszen Isten szeretete mindig megmarad! 4 Romlásomra törsz, te cselszövő! Nyelved olyan, mint az éles borotva. 5 A rosszat szereted, nem a jót, a hazugságot, nem az igaz beszédet. (Szela.) 6 Szeretsz bántóan beszélni, álnok a nyelved. 7 Össze is tör téged az Isten végleg, megragad, kiránt sátradból, kitép gyökerestül az élők földjéből. (Szela.) 8 Látják ezt az igazak, és félnek, rajta meg nevetni fognak. 9 Ez az az ember – mondják –, akinek nem kellett Isten oltalma, hanem nagy gazdagságában bízott, és csalárdságban volt erős. 10 De én olyan vagyok, mint a viruló olajfa, Isten házában lehetek, bízom Isten szeretetében most és mindenkor. 11 Hálát adok neked mindenkor, mert te munkálkodsz. Nevedben reménykedem, mert jó vagy híveidhez.

„...Dóég Saulhoz ment, és jelentette neki..." (2). Dóég, Saul kémje megölte a Dávidot elrejtő főpapot egész háza népével együtt. Ez a zsoltár felirata (1–2). A zsoltárban maga Isten leplezi le a gonosz felfuvalkodottságot, amely elpusztul és nyomorúságos véget ér (3–9). Aki azonban az Úrban bízik, virul, mint a ciprus, hiszen Isten megváltó szeretetében élni az egyetlen biztonság. Akár a gonosz tombolása idején is. A hívő sorvadásra kényszerítve is virul (10–11).

RÉ 52 MRÉ 52

„… a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké.” (1Timóteus 1,12-17) 1Timóteus 1,12-17

(17) „… a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké.” (1Timóteus 1,12-17) – 1. Minden az Isten magasztalásával kezdődik. Isten népe leborul az örökkévaló király előtt; - aki láthatatlan, de Jézus Krisztusban egyértelműen megmutatta magát; - aki egyedül halhatatlan, és aki Jézus Krisztusban visszaadta nekünk az örök életet; - aki egyetlen, vagyis rajta kívül nincs más Isten (17). – 2. Isten magasztalásából hálaadásfakad, hiszen bőségesen megtapasztaltuk az Ő kegyelmét, amely alapvetően formált át bennünket, akárcsak az apostolt. Ezt a fordulatot hangsúlyozza Pál is: ilyen voltam, de Isten bőséges kegyelme által mássá lettem: újjászülettem.* Isten kegyelme Jézus Krisztusban megtart bennünket, hogy „ne hulljon alá” az életünk a kiszámíthatatlan mélységekbe. Isten kegyelme megtart, azaz megvált, megbízhatóvá formál és szolgálatra rendel (12-14). – 3. Jézus Krisztus azért jött, hogy a bűnösöket megtartsa, akik között az első vagyok én. Mindannyian csak így járulhatunk Urunk elé. Igaz ez a beszéd és elfogadásra méltó. Boldog az a nép, boldog az olyan ember, aki a sokféle beszéd, inger, csillogás rengetegében meghallja az Úr igaz, megtartó szavát és elfogadhatja azt (15-16).

___

* - Milyen volt az apostol?

- Káromló, másokat üldöző, erőszakos, hitetlenségében tudatlan ember volt.

- Ma is ilyen az az ember, az a csoport, az a nép, amely nem tapasztalta meg az élő Isten Jézus Krisztusban újjászülő kegyelmét.

- Ne csodálkozzunk, hogy káromlás, agresszivitás, az erőszak megannyi fajtája tombol mindenütt, még vallási köntösben is, mert lehet valaki zseniális ember, - élő hit nélkül mégis tudatlan, és éppen ezért életveszélyes másokra nézve.