(12) „… ifjú korod miatt…”(1Timóteus 4,12-16) Pál és Timóteus korában az idősek tekintélye meghatározó volt, abban az értelemben mindenképpen, hogy a fiatalabbnak tisztelettel, tanulva és érlelődve ki kellett várnia a sorát. Az ifjabb tekintélyét példaadása jelenthette. A gyülekezetben ez a példaadás hitben, azaz beszédben és életfolytatásban mutatkozhatott meg. Az időskor sem lehet önmagában érdem, de az, ami manapság folyik, hogy az ifjúkor és a szépség szinte önmagában ad tekintélyt és előremenetelt, mindenképpen ellenkezik az Isten akaratával (12). Ennek tarthatatlanságáról az idő könyörtelen múlásával gondoskodik is az Úr. Aki hitben jár, nem él vissza fiatalságával és szépségével, hanem fiatalkora, tehetsége, adottságai ellenére is Jézus Krisztus megváltó szeretetében él példaadó, tiszta életet (12). Ez szinte előírásszerűen fontos, ha az illető fiatal hivatalosan szolgálatba állított egyházi ember, mint amilyen Timóteus is volt (13-14). Sajnos, sok a „szépelgő” fiatal közöttünk is.*

___

* - Tágabban megfogalmazva az üzenetet, mondjuk ki, hogy amit kaptunk az Úrtól, ahhoz hívő, megfeszített, küzdelmes és imádságos szorgalmunkkal mindannyiunknak hozzá tenni legalább annyit, amennyit kaptunk.

- Tehát törődjünk, foglalkozzunk azzal, ami nekünk adatott és ránk bízatott (15).

- Az ugyanis nem működik, hogy az öt tálentumos „örök fiatalok” vígan megélnek abból az ötből, ami amúgy is az övék: - aki egyet kapott, legalább még egyet, aki ötöt kapott, legalább még ötöt tegyen hozzá a rá bízott ügyhöz (Máté 25,14-30).

- Tehát fiatal és idős egyaránt legyen alázatos és szorgalmas, és a fiataloknál, a nagyobb kísértés miatt ez különösen érvényes (15-16).