„Csak ő az én kősziklám és szabadítóm,...” Zsolt 62
Mintha az előző zsoltár másik oldalát olvasnánk. Kiderül, hogy a szenvedés hátterében egyes emberek gonoszsága áll. Szándékosan, kéjes kétszínűséggel (5) gyötrik a szenvedőt. Bizonyossággal és reménységgel erősíti önmagát a zsoltáros, teljes bizalmát Istenbe veti. Sőt, tanácsot is tud adni másoknak (9–11) arról, hogy miért érdemes Istenben bízni, és előtte kiönteni a szívünket. Az utolsó versek pedig Isten szavának hatékonyságáról szólnak: Isten egyszer szólt a szerzőhöz, ő abból két dolgot értett meg, és mindjárt három tanulságról tesz bizonyságot.
RÉ 62 MRÉ 62
„Az özvegyasszonyok közé csak olyat szabad bejegyezni…”(1Timóteus 5,1-16) 1Timóteus 5,1-16
(9) „Az özvegyasszonyok közé csak olyat szabad bejegyezni…”(1Timóteus 5,1-16) Az „özvegyek” közé felvettek egyházi tisztségviselőnek számítottak. Az apostol által felsorolt követelmények szerint azok lehettek e tisztségben szolgálatot végzők, akik hatvan évnél idősebbek, előéletük mintaszerű, korábban jó hitvesek, gondos anyák voltak, valamint családi életük idején is végeztek valamiféle szeretetszolgálatot, és most nincs senki hozzátartozójuk. Azok lehettek „gyülekezeti özvegyek”, akik özvegységüket hittel hordozták, reménységüket az Úrba vetették, és kegyességük láthatóvá lett rajtuk. Ezek a „gyülekezeti özvegyek” a szeretetszolgálat hivatalos cselekvői voltak, amikor pedig egészségük megromlott, akkor róluk is gondoskodtak (9-14). Lám, a gyülekezet egy nagy család, ahol szeretik egymást és gondoskodnak egymásról, miközben együtt várják Megváltójuk eljövetelét. A gyülekezetben azonban alapvető szerepe van a hívő családoknak, akik saját szeretteikről, özvegyeikről gondoskodni tartoznak, vagyis a legfontosabb szeretetszolgálatot mindig maga a család végzi a sajátjai körében (4-6).*
___
* Sokkal kevesebb lenne ezen a világon a „látható” és nem enyhített nyomorúság, ha minél több hívő család végezné ezt az alapvető szolgálatot (16).