előző nap
következő nap

„...megbontották a tetőt ott, ahol ő volt...” Mk 2,1–12

1 Néhány nap múlva ismét elment Kapernaumba, és elterjedt a híre, hogy otthon van. 2 Erre olyan sokan gyűltek össze, hogy még az ajtó előtt sem volt hely; ő pedig hirdette nekik az igét. 3 Oda akartak hozzá menni egy bénával, akit négyen vittek. 4 De mivel a sokaság miatt nem vihették őt hozzá, megbontották a tetőt ott, ahol ő volt, és a résen át leeresztették az ágyat, amelyen a béna feküdt. 5 Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: Fiam, megbocsáttattak a te bűneid. 6 Ott ültek néhányan az írástudók közül, és így tanakodtak szívükben: 7 Hogyan beszélhet ez így? Istent káromolja! Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül? 8 Jézus lelkében azonnal felismerte, hogy így tanakodnak magukban, és ezt mondta nekik: Miért tanakodtok így szívetekben? 9 Melyik a könnyebb? Azt mondani a bénának, hogy megbocsáttattak a te bűneid, vagy azt mondani, kelj fel, vedd az ágyadat és járj? 10 Azért pedig, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön – így szólt a bénához: 11 Neked mondom, kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza! 12 Az pedig felkelt, azonnal felvette az ágyát, és kiment mindenki szeme láttára; úgyhogy ámulatba estek mind, dicsőítették Istent, és ezt mondták: Ilyet még sohasem láttunk!

„...megbontották a tetőt ott, ahol ő volt..." (4). Olyan fontos volt számukra, hogy beteg barátjukat Jézus elé vigyék, hogy amikor a sokaság miatt nem fértek hozzá az ajtón keresztül, kerestek más utat, mert meg voltak róla győződve, hogy a szenvedőnek Jézus előtt a helye. Mi kihez kísérjük azt, aki testi-lelki nyomorúságban él mellettünk, s megbocsátásra, gyógyulásra vágyik? Ha akadályokba ütközünk, akkor is küzdünk tovább a másikért vagy feladjuk a harcot?

RÉ 119 MRÉ 119

„Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörögött az Úrhoz…” (1Sámuel 1) 1Sámuel 1

(10) „Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörögött az Úrhoz…”(1Sámuel 1) Észre sem vesszük, mennyire el tudjuk bízni magunkat, ha jól megy sorunk. Ekkor a kudarcok alatt roskadozót csipkedjük, alázzuk, tapossuk könyörtelenül (6). Anna Isten gyermeke volt, aki vetélytársa gúnyolódására nem ó-emberi, vagy kegyes indulattal felelt, hanem szívében mélyen megszomorodva, imádsággal (7-11).* Éli főpap számára ismeretlen ez a tiszta hit, hogy leittasodott bolondnak tartja a könyörgésébe belefeledkezett asszonyt (12-17). Anna fogadalmat tett (11), de nem a fogadalmáért hallgatta meg az Isten (21-28), nem is az Őrá hagyatkozó hitéért, hanem azért, mert Anna az Úré volt. Az imádságra nekünk van szükségünk, hogy Isten gyermekeiként tudjunk reagálni a bűnös világ minden provokációjára, így életünk ügyeit az Úr tökéletes akaratára bízva, örömmel, megnyugodva álljunk fel könyörgéseinkből, akárcsak Anna (18). Gúnyolódhattok, időleges győztesek, percemberek, - és akkor mi van? Jézus Krisztus visszajövetekor világossá lesz győzelmeitek és életetek valóságos értéke…

____

* Anna Isten gyermeke volt, aki vetélytársa gúnyolódására, valamint a megszokott, gépies, mechanikus kultuszi gyakorlatra (kultuszi étkezésre) nem ó-emberi, vagy kegyes indulattal felelt, hanem szívében mélyen megszomorodva, imádsággal (7-11).