előző nap
következő nap

„...kérte őt..., hogy vele maradhasson. Ő azonban nem engedte meg neki...” Mk 5,1–20

1 Azután elmentek a tenger túlsó partjára, a gadaraiak földjére. 2 Amikor kiszállt a hajóból, egyszer csak szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan lélektől megszállott ember, 3 aki a sírboltokban lakott, és akit már lánccal sem tudott megkötözni senki, 4 mert már sokszor meg volt kötözve bilincsekkel és láncokkal, de szétszaggatta a láncokat, a bilincseket pedig összetörte, úgyhogy senki sem tudta megfékezni. 5 Éjjel-nappal mindig a sírokban és a hegyek között kiáltozott, és kővel vagdosta magát. 6 Amikor távolról meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte, 7 és hangosan felkiáltott: Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságos Isten Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj engem! Jak 2,19 8 Jézus ugyanis ezt mondta neki: Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből! 9 És megkérdezte tőle: Mi a neved? Az így felelt: Légió a nevem, mert sokan vagyunk. 10 És nagyon kérte őt, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. 11 Ott a hegyoldalban egy nagy disznónyájat legeltettek, 12 ezért a tisztátalan lelkek azt kérték tőle: Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük! 13 Ő megengedte nekik, a tisztátalan lelkek pedig kijöttek, és belementek a disznókba; a nyáj, mintegy kétezer állat a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a tengerbe. 14 A legeltetők pedig elfutottak, és elvitték a hírt a városba és a környékre. Erre kijöttek az emberek, hogy lássák, mi történt. 15 Amikor Jézus közelébe értek, és látták, hogy a megszállott, akiben a légió volt, felöltözve ül, és eszénél van, félelem fogta el őket. 16 Akik pedig látták, elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a disznókkal. 17 Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy menjen el a határukból. 18 Amikor azután beszállt a hajóba, kérte őt az előbb még megszállott ember, hogy vele maradhasson. 19 Ő azonban nem engedte meg neki, hanem így szólt hozzá: Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad. 20 Az pedig elment, és hirdetni kezdte a Tízvárosban, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus, és mindenki csodálkozott.

„...kérte őt..., hogy vele maradhasson. Ő azonban nem engedte meg neki..." (18–19). Amit a gadarai megszállott átélt, azt nem tarthatja meg magának. Szeretne Jézus, a Mester mellett maradni, de Jézus visszaküldi azok közé, akik még megszállottként ismerték. Van, akit Jézus kihív az övéi közül, mert „...egyetlen próféta sem kedves a maga hazájában" (Lk 4,24), és van, akit éppenséggel visszaküld oda, hogy megváltozott életével mutasson rá Isten hatalmára.

RÉ 32 MRÉ 32

„…szép ifjú.” (1Sámuel 9,1-13) 1Sámuel 9,1-13

(1) „…szép ifjú.” (1Sámuel 9,1-13) Tipikus mai történet, pedig valójában háromezer éves. Volt egy magas, szép ifjú, aki láthatóan kiemelkedett a többi közül. Aztán szükséges még egy jelentéktelen esemény, „produkció”, amellyel bejárja a világot, ami „címlapra” emeli az illetőt. Ez a recept. Ennyi ma is elég, hogy valaki „kedves” legyen a világban. Legalábbis „öt percre”, azaz egy múlandó időre. Saullal ez történt, kiemelkedő volt, legalábbis magasságban és külsőben (1-2). Aztán elkezdte keresni apja elveszett szamarait, és emiatt bejárta az egész országot, így sokan megismerték és felfigyeltek rá (4-5). Sőt, még a „vallást”, a „lelkiséget” sem hagyta ki Saul; - igaz, legénye tanácsára, de mégis elmentek a „látóhoz”, aki majd meglátja és megmondja, hol vannak a szamarak (6-13). Ez a Saul magas volt, kereste apja szamarait, „lelki” ember volt; - és ennyi elég volt a kiemelkedéshez, ahhoz, hogy Isten népének királyává legyen. Emberi szemszögből ez a történet summája. Isten szemszögéből azonban sokkal többről van itt szó. Mert a „látó”, a próféta akkor éppen az Isten embere volt, aki az Úr parancsára tette királlyá Sault, hogy annak majdani „szépséges nyomorúságai” láttán valóban kiemelkedjen az Istennek kedves, igazi király!