„...mindent...” Mk 12,35–44
„...mindent..." (44). Az özvegyasszony számszerűleg ugyan a legkisebb összeget tudta csak bedobni a perselybe, de az értéke a legnagyobb volt, mert ez volt mindene. Innentől fogva Istenre bízta magát, s ez a szívbéli bizalom a legértékesebb Isten szemében. Az evangélium nem fél beszélni a pénzről és az adakozásról. Az első gyülekezetekben még mindenki mindenét odaadta, de az évek múlásával egyre inkább már csak a fölöslegükből adakoztak a gyülekezeti tagok. Azaz nem merték elengedni anyagi biztonságukat. Isten a szíveket vizsgálja, akkor is, amikor adakozunk.
RÉ 110 MRÉ 110
„Saul mindennap kereste, de Isten nem adta őt a kezébe.” (1Sámuel 23,13–28) 1Sámuel 23,13–28
(14) „Saul mindennap kereste, de Isten nem adta őt a kezébe.”(1Sámuel 23,13–28)* BUJDOSÓ az is, akinek nincs egy perc nyugta sem… Sok bujdosó van közöttünk (13). – 1. Az Úr „bujdosóként” is oltalmaz! Dávidot az Úr őrizte, nem adta őt ellensége kezébe (14). Az Úr mindig küld egy megbízható valakit mellénk, mint itt Dávid mellé küldte Jónátánt, aki erősít a hitben, aki láttatja velünk az Úr által készített jövőt. Igen, Jézus Krisztusban mindig van jövő (17). – 2. Az Úr akkor is oltalmaz, amikor árulók támadnak körülöttünk, és aljas érdekből kiadnak bennünket, ahogy itt a zifiek kiadták Dávidot Saulnak (19–20). – 3. Az Úr oltalmaz, mert erőt ad a tartós „bujdosáshoz”, akkor is, amikor állandóan zaklatnak, a nyomunkban vannak; – amikor egy „hajszál” választ el minket a bukástól, a haláltól (22–26). – 4. Az Úr úgy is oltalmaz, hogy belenyúl az események menetébe, hiszen az üldöző Saulnak vissza kell térnie Dávid nyomorgatásából, mert a filiszteusok az országára törtek (27–28). Urunk, semmi rosszat nem kívánunk az üldözőinknek, csak pont ennyit: – legyen olyan saját gondjuk, ami már nem teszi lehetővé, hogy minket „üldözzenek”.
___
* BUJDOSNI nem csak akkor kényszerülhet az ember, ha valami rosszat követett el, hanem akkor is, ha halálos ellensége támadt, ha megrágalmazták, netán annyira megalázták, hogy már nem akar emberekkel találkozni.
Bujdosni, hontalanul, rettegések, zaklatások között: ez nyomorult állapot (13).
Bujdosó az is, akinek nincs egy perc nyugta sem…
Sok bujdosó van közöttünk.
– 1. Az Úr „bujdosóként” is oltalmaz!
Dávidot az Úr őrizte, nem adta őt ellensége kezébe (14).
Sőt, Jónátánt, a barátját küldte Dávid mellé, hogy erősítse Istenbe vetett bizalmát (17).
Az Úr mindig küld egy megbízható valakit mellénk, aki erősít a hitben, aki láttatja velünk az Úr által készített jövőt.
Igen, Jézus Krisztusban mindig van jövő (17).
– 2. Az Úr akkor is oltalmaz, amikor árulók támadnak körülöttünk, és aljas érdekből kiadnak bennünket, ahogy itt a zifiek kiadták Dávidot Saulnak (19–20).
Ne felejtsük el, minden kíváncsiság, pletyka, állandó locsogás is ilyen aljas magatartás.
Figyelemre méltó Saul elszólása, ahogy ezt az aljas magatartást áldottnak nevezi, csak azért, mert akkor éppen ez az ő érdekeit szolgálja (21).
– 3. Az Úr oltalmaz, mert erőt ad a tartós „bujdosáshoz”, akkor is, amikor állandóan zaklatnak, a nyomunkban vannak; – amikor egy „hajszál” választ el minket a bukástól, a haláltól.
Még ilyenkor is ad erőt az Úr, kitartást, lélekjelenlétet, illetve „Lélek-jelenlétet” (22–26).
– 4. Az Úr úgy is oltalmaz, hogy belenyúl az események menetébe, hiszen az üldöző Saulnak vissza kell térnie Dávid nyomorgatásából, mert a filiszteusok az országára törtek (27–28).
Urunk, semmi rosszat nem kívánunk az üldözőinknek, csak pont ennyit: – legyen olyan saját gondjuk, ami már nem teszi lehetővé, hogy minket „üldözzenek”.