előző nap
következő nap

„előre megkente a testemet a temetésemre.” Mk 14,1–11

1 Két nap múlva volt a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogy Jézust valamiképpen csellel elfogják és megöljék, 2 mert ezt mondták: Ne az ünnepen, nehogy zavargás legyen a nép körében. 3 Amikor Betániában a leprás Simon házában volt, és asztalhoz telepedett, odament egy asszony, akinél valódi és drága nárdusolaj volt egy alabástromtartóban, és az alabástromtartót feltörve, ráöntötte az olajat Jézus fejére. 4 Némelyek pedig maguk között bosszankodtak: Mire való az olajnak ez a pazarlása? 5 Hiszen el lehetett volna adni ezt az olajat több mint háromszáz dénárért, és a pénzt szétosztani a szegényeknek. És korholták az asszonyt, 6 de Jézus ezt mondta: Hagyjátok őt! Miért bántjátok? Hiszen jót tett velem. 7 Mert a szegények mindig veletek lesznek, és amikor csak akartok, jót tehettek velük, én azonban nem leszek mindig veletek. 8 Azt tette, ami tőle telt: előre megkente a testemet a temetésemre. 9 Bizony mondom nektek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére. 10 Ekkor Júdás Iskáriótes, egy a tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy elárulja őt nekik. 11 Amikor azok ezt meghallották, megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő pedig várta a megfelelő alkalmat, hogy elárulhassa Jézust.

Ez az asszony valami olyat tesz, amit a tanítványok elítélnek, de Jézus megvédi. Mert fontos ugyan a diakónia, de nem fontosabb, mint a hit. A sorrend számít. Első a hit. Az a hit, amely felismeri Jézusban Isten bárányát. Amely képes látni azt, hogy Jézus nem uralkodni megy Jeruzsálembe, hanem meghalni. Az a hit, amely tudja, hogy ez a halál a mi bűneinkért való elégtétel. Ha ez a hit a helyén van, akkor a diakónia is a helyére fog kerülni. Figyeljünk a sorrendre!

RÉ 334 MRÉ 220

„Áldott az Úr…hogy elém küldött most téged.” (1Sámuel 25,14–44) 1Sámuel 25,14–44

(32) „Áldott az Úr…hogy elém küldött most téged.” (1Sámuel 25,14–44) Folytassuk a tegnapi gondolatokat A NAGY BUKTATÓKRÓL. – 1. Dávid számára a legnagyobb próbatétellé, buktatóvá azonban az lett, amikor Nábál nemcsak nemet mondott a kérdésére, hanem megalázta, semmibe vette, meggyalázta a nevét. A ma is szokott módon tette ezt: „Ki az a Dávid, ki az az Isai fia?” (10). Na, Dávid erre begurult, és sereggel indult Nábál ellen (12-13). Pedig aki nagy feladatokra hívatott, az olcsó provokátorokra nem ugorhat puszta indulatból; – az nem keveredhet apró perpatvarokba. Nincs ennél nagyobb kísértés, és adott esetben: bukás. – 2. Nábál okos feleségét az Úr küldte, aki Isten eszközeként átlátta a veszélyes helyzetet, és megmentette Dávidot, hogy mindjárt az elején alapvetően megbukjon, puszta indulatból (26). Áldott legyen az Isten, hogy ilyenkor mindig küld józan „angyalokat”, akik elénk állnak és megakadályozzák a végzetes lépést. Az Úr elhatároztatta velem is, hogy soha nem válaszolok nehéz beszédre és levélre azonnal. Előtte imádkozni és várni kell!!! – 3. Igen, aki nem ismeri Isai fiát, a feltámadott Jézus Krisztust, az elbukik, legyen az Nábál, vagy Dávid, vagy bárki más; – de Ővele megállhatunk (11).