előző nap
következő nap

Vigyázzatok...!” Mk 13,21–37

21 Ha valaki akkor ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus! – vagy: Íme, ott van – ne higgyétek! 22 Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak majd, jeleket és csodákat tesznek, hogy így megtévesszék, ha lehet, a választottakat. 23 Ti azonban vigyázzatok: előre megmondtam nektek mindent! 24 Azokban a napokban pedig, ama nyomorúság után, a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, 25 és a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóoszlopai megrendülnek. 26 És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel. 27 És akkor elküldi az angyalokat, és összegyűjti választottait a négy égtáj felől, a föld szélétől az ég határáig. 28 Tanuljatok a fügefa példájából: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. 29 Így ti is, amikor meglátjátok, hogy ezek történnek, tudjátok meg, hogy közel van ő, az ajtó előtt! 30 Bizony mondom nektek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. 31 Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el. 32 Azt a napot viszont vagy azt az órát senki nem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya. 33 Vigyázzatok, virrasszatok! Mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő. 34 Amint az útra kelő ember is, amikor elhagyja házát, megbízza szolgáit, mindegyiket a maga feladatával, az ajtóőrnek is megparancsolja, hogy vigyázzon. 35 Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, mikor tér vissza a ház ura; este vagy éjfélkor, kakasszóra vagy reggel; 36 ha váratlanul megérkezik, nehogy alva találjon titeket! 37 Amit pedig nektek mondok, azt mindenkinek mondom: Vigyázzatok!

„Vigyázzatok...!" (33). Jézus éberséget kér a benne hívőktől. Ahogy az ajtónállónak vigyáznia kell a házra, úgy a keresztyén embernek is feladata az, hogy erős hittel, szilárdan állva várja vissza Jézust. Hogy mikor jön vissza? Nem tudjuk. Az ige szerint bármikor megtörténhet. Ezért kell vigyázni, nehogy a szemünk lecsukódjon, és álomvilágba ringassuk magunkat. Az üdvösség azé, aki visszavárja Jézust mint feltámadott Urat.

RÉ 367 MRÉ 376

„Akkor ezt mondta Dávid az embereinek: Kösse fel mindenki a kardját!” (1Sámuel 25,1–13) 1Sámuel 25,1–13

(13) „Akkor ezt mondta Dávid az embereinek: Kösse fel mindenki a kardját!”(1Sámuel 25,1–13)* A NAGY BUKTATÓK. – 1. Sámuel elvégezte küldetését és meghalt, elment, meggyászolták és eltemették (1). Nem is kell ennél több. Ez mindennél több: betölteni azt a feladatot, amivel az Úr megbízott bennünket. Nagy „bukta”, ha az ember ennél többet, mást vár. – 2. Ettől kezdve egyre inkább Dávidra terelődik a figyelem, aki mindjárt az elején egy nagy próbatételbe „botlik”, amelyben kis híján nagyot esik. Hétköznapian szólva Dávid esete Nábállal és feleségével, Abigaillal a letelepedett lakosság és a még nem király Dávid szabadcsapatai közötti feszültségre mutat rá. Lám, mindenki ifjú, nagy reményű lázadóként kezdte, aztán amikor hatalomhoz jutott, megváltozott. Nagy „bukta” az is, ha valaki ezt az egykori önmagát elfelejti (2–3). – 3. Dávid csapatai vigyáztak Nábál nyájára, amikor azt legeltették Nábál emberei. Dávid nagyot bukott, amikor ezért cserébe várt valamit akkor, amikor Nábál a juhait nyírta (4–8). Nagy bukás lehet belőle, nagy csalódás, ha segítségünkért bármiféle hálát is várunk másoktól…

___

* A NAGY BUKTATÓK.

– 1. Sámuel búcsúbeszédeit már a 12. fejezetben olvashatjuk, halálról is szó esik még egyszer (28,3), az itteni híradás után.

Sámuel betöltötte feladatát. Amikor Saul kimondta Dávidról az Isten akarata szerinti jövendőt, miszerint Dávid királysága alatt virágzik fel igazán Isten népe (24,21); – ezzel Sámuel elvégezte küldetését és meghalt, elment, meggyászolták és eltemették (1).

Ennyi és nem több. Nem is kell ennél több. Ez mindennél több: betölteni azt a feladatot, amivel az Úr megbízott bennünket.

Nagy „bukta”, ha az ember ennél többet vár, többet akar; – végképp bukás, ha mást vár az élettől, másra hajt, másért küzd.

– 2. Ettől kezdve egyre inkább Dávidra terelődik a figyelem, aki a „reflektorfény” elején, mindjárt egy nagy próbatételbe „botlik”, amelyben kis híján nagyot esik.

Hétköznapian szólva Dávid esete a gazdag, háromezer juhhal és ezer kecskével bíró Nábállal és feleségével, Abigaillal, a letelepedett lakosság és a még nem király Dávid szabadcsapatai közötti feszültségre mutat rá.

Lám, mindenki ifjú, „zseniális”, nagy reményű lázadóként (renitensként) kezdte, aztán amikor hatalomhoz jutott, megváltozott.

Nagy „bukta” az is, ha valaki ezt az egykori önmagát elfelejti (2–3).

– 3. Dávid csapatai vigyáztak Nábál nyájára, amikor azt legeltették Nábál emberei.

Dávid nagyot bukott, amikor ezért cserébe várt valamit akkor, amikor Nábál a juhait nyírta (4–8).

Nábál durva, rossz természetű ember volt, ellentétben a feleségével, aki szép és okos nő hírében állt (3). Ez ma is elmondható, sok férfi és sok nő kapcsán; – bár vigyázzunk az általánosításokkal, mert a bűn mindkét nemet tönkretette.

Nagy bukás lehet belőle, nagy csalódás, ha segítségünkért bármiféle hálát is várunk másoktól. Ne ringassuk magunkat ebben a hamis illúzióban.

– 4. Dávid számára a legnagyobb próbatétellé azonban az lett, amikor Nábál nemcsak nemet mondott a kérdésére, hanem megalázta, semmibe vette, meggyalázta a nevét.

A ma is szokott módon tette ezt Nábál: „Ki az a Dávid, ki az az Isai fia?” (10). Nábál szökött szolgának nevezi Dávidot, akiről az sem tudható, hogy hova való és kik gyűltek köréje (11).

Na, Dávid erre begurult, és sereggel indult Nábál ellen (12-13).

Pedig aki nagy feladatokra hívatott, az olcsó provokátorokra nem ugorhat puszta indulatból; – az nem keveredhet apró perpatvarokba. Nincs ennél nagyobb kísértés, és adott esetben: bukás.

– Igen, aki nem ismeri Isai fiát, a feltámadott Jézus Krisztust, az elbukik, legyen az Nábál, vagy Dávid, vagy bárki más…