(25) „Akkor ezt mondta Saul Dávidnak: Légy áldott, Dávid fiam.!”(1Sámuel 26,13–25)* HOGYAN AD AZ ISTEN MEGBÉKÉLÉST, még a halálos konfliktushelyzetekben is? Saul és Dávid a fejezet végére kibékültek egymással; – sőt, megbékéltek... – 1. Abba kell hagyni a „kiabálást”! Amíg kiáltozunk egymással, beleértve minden üvöltözést, visszavágást, ezzel járó kölcsönös üldöztetést; – addig nincs esély. Dávid és Saul hadseregparancsnokának, Abnérnak a kiáltozása gyakorlatilag ezt a lehetetlen helyzetet mutatja be (13–16) – 2. Nagyobb az esély, amikor Saul személyesen megszólítja Dávidot. Ezáltal kialakulhat egy értelmes párbeszéd, személyes emberi hangon (17–20). – 3. A megbékélés mindig bűnvallással lehetséges igazán, amelyben azt vallom meg Isten és a másik ember előtt, hogy én mit vétettem abban, hogy idáig jutottak a dolgok. Ezt teszi most Saul (21). – 4. Ezt követheti a hiteles jóvátétel valamilyen formája, ha ez egyáltalán lehetséges. Saul így kérleli Dávidot, hogy térjen vissza; – és megígéri, hogy nem követ el többé gonoszt ellene (21) – Milyen jó tudni, hogy Isten nem szab feltételt, hanem kegyelméből megbékéltetett minket Önmagával a Jézus Krisztusban, és ránk bízta a megbékéltetés szolgálatát (2Korinthus 5,18).

___

* HOGYAN AD AZ ISTEN MEGBÉKÉLÉST, még a halálos konfliktushelyzetekben is?

Saul és Dávid a fejezet végére kibékültek egymással; – sőt, megbékéltek...

Saul megáldja Dávidot, és szinte „próféciát” mond róla: „Bármibe fogsz, véghez fogod vinni” (25).

Ennek a megbékélésnek az alábbi látható lépéseit javasolja a mai igeszakaszunk.

– 1. Abba kell hagyni a „kiabálást”!

Amíg kiáltozunk egymással, beleértve minden üvöltözést, visszavágást, ezzel járó kölcsönös üldöztetést; – addig nincs esély.

Ilyenkor legfeljebb egymásnak ordibáljuk a számonkérő szavakat: – „Ki vagy te, hogy így mersz beszélni?”; – amire érkezik a válasz; – „…kik vagytok ti, hogy ilyen „pocsékul teljesítetek”, úgy őrzitek a királyt, hogy odalopakodhattunk, és még nektek áll feljebb?” (13–16)

Dávid és Saul hadseregparancsnokának, Abnérnak a kiáltozása gyakorlatilag ezt a lehetetlen helyzetet mutatja be.

– 2. Nagyobb az esély, amikor Saul személyesen megszólítja Dávidot (17).

Ezáltal kialakulhat egy értelmes párbeszéd, személyes emberi hangon. Ebben Dávid elmondhatja valós helyzetét, őszinte panaszát, gyötrő kérdéseit, miközben az egész helyzet oldódik, megbékélésre ad lehetőséget.

Dávid megkérdezheti, hogy miért üldözi őt Saul, mit követett el? (18)

Dávid kiöntheti szívét, amelyben elpanaszolja, hogy elűzött állapotában kivetettnek érzi magát az Úr örökségéből. Az akkori embernek nagyon fontos volt az Úrral és az Ő népével való kapcsolata, hiszen e közösségek nélkül magát a halált élte meg az üldözött, elűzött ember. Ez Dávid panaszának háttere (19).

Dávid nyíltan beszélhet a maga kicsinységéről, miszerint Saul király hatalmas sereggel üldöz egy árva bolhát (20).

Ugyanakkor Dávid elmondhatja azt is, hogy ismét Saul életére törhetett volna, de Ő nem emelt kezet az Úr felkentjére (22–23).

Ha meghallgatjuk egymást, végre sok mindenre fény derül, jobban látjuk az adott helyzetet, szinte az Isten világosságába kerülünk, ami kiáltozással, üvöltözéssel egybekötött szkanderozással soha nem érhető el. Ne felejtsük el: tudunk mi hangok nélkül is „üvöltözni” egymással, erre kidolgozott technikáink vannak.

Dávid vallomásában van egy fontos sor, amit külön ki kell emelni. Dávid azt hangsúlyozza, hogy az Úr kiengesztelhető, de az ember aligha... (19).

– 3. A megbékélés mindig bűnvallással lehetséges igazán, amelyben azt vallom meg Isten és a másik ember előtt, hogy én mit vétettem abban, hogy idáig jutottak a dolgok. Ezt teszi most Saul (21).

– 4. Ezt követheti a hiteles jóvátétel valamilyen formája, ha ez egyáltalán lehetséges.

Saul így kérleli Dávidot, hogy térjen vissza; – és megígéri, hogy nem követ el többé gonoszt ellene.

Tény, hogy ehhez a megbékéléshez kellett Dávid Úrtól kapott irgalmassága, amellyel kétszer is megkímélte Saul életét, amikor nem az indulataira hallgatott.

Sault az indítja el a megbékélés útján, hogy bizonyságot nyert arról, hogy Dávid segített neki.

Ez a tényleges cselekvés sokat segíthet ezen az áldott úton (21).

– 5. A megbékélés után mindenki ment a maga útjára (25).

Nem kell feltétlenül színházat játszani, és minden esetben egymás nyakába borulni, hiszen a múlt sérelmeinek sebei begyógyulnak, de nyomot hagynak rajtunk; – ebben a világban mindenképpen.

De a megbékélés után legalább nem szaggatjuk fel újra és újra a gyógyulni kívánó sebeket.

Az emlékezés kultúrájának lényege is ez, megemlékezünk a múltról, hogy annak nyomorúságait végre elfelejthessük.

– Milyen jó tudni, hogy Isten nem szab feltételt, hanem kegyelméből megbékéltetett minket Önmagával a Jézus Krisztusban, és ránk bízta a megbékéltetés szolgálatát (2Korinthus 5,18).

A megbékélés tartóssága is az Ő ajándéka!